A sárgaságról

2009. október 2., 10:00 , 455. szám

A férjem sárgaságba esett. Mit tegyünk, hogy a család többi tagja ne kapja el a betegséget? - érdeklődött szerkesztőségünknél egy tiszapéterfalvai olvasónk. Kérdésére és a kapcsolódó kérdésekre dr. Szidej Éva, a Nagyszőlősi Járási Kórház belgyógyásza válaszol.

- Kórokozója a Hepatitis-A vírus, mely a vízzel terjed, illetve a rágcsálók ürüléke is tartalmazhatja a mikrobát. A leggyakrabban azok az emberek kapják el a sárgaságot, akik fertőzött folyadékot isznak, vagy kapcsolatba kerülnek a betegekkel, s az utóbbiak váladékai által, például cseppfertőzés vagy a vírushordozó edényéből való étkezés útján veszítik el az egészségüket. A betegségnek van egy 2- 6 hétig tartó lappangási időszaka, amikor 37- 38,5 Celsius-fokos láz jelentkezik, a lappangási idő végére pedig előbb a szemfehérje, majd a bőr is besárgul, s 38,5-39 Celsius-fokra szökik fel a láz. A tünetekhez tartozik még a vizelet megbarnulása és a széklet kifehéredése, ami a májfunkció elégtelenségére utal, valamint a hasfájás, a szájszárazság, a gyengeség, a levertség, az étvágytalanság, illetve a hányinger.

- Miként kerülhetik el a fertőzött személy családtagjai a megbetegedést?

- A beteget el kell különíteni, vagyis kórházba kell szállítani. Fertőtlenítsük azokat a helyiségeket, melyekben tartózkodott, vasaljuk át a ruháit, az ágyneműjét, háromnegyed óráig áztassuk klóros vízben a házban található evőeszközöket és edényeket, majd 15 perces forralásnak vessük alá azokat, s így elpusztíthatjuk a vírusokat. Emellett a betegség terjedését gátoljuk azzal, hogy az orvosok hathetes megfigyelés alá vetik a családtagokat, hetente egyszer ellenőrzik a testhőmérsékletüket, megfigyelik, nem színeződik-e el a szemük fehérje, a bőrük, a székletük, illetve a vizeletük, s nem jelentkeznek-e hasi fájdalmak. Ha pedig gyanús jeleket észlelnek, vér- és vizeletminta adására kérik fel az érintetteket, hogy kimutassák a Hepatitis-A vírus jelenlétét.

- Milyen személyi higiéniás előírások betartásával előzhetjük meg a fertőzést?

- Fogyasztás előtt meleg, majd hideg vízben mossuk meg a zöldségeket és a gyümölcsöket, s okvetlenül mossunk kezet étkezés előtt, illetve ha hazaérünk olyan helyekről, ahol érintkeztünk a többi emberrel, például az iskolában, a munkahelyen, a bevásárlás során.

- Mit kell tudnunk a gyógykezelésről, s mire ügyeljen a felépült beteg?

- A kórházi kezelés minimum három hétig tart, de hosszabb ideig is elhúzódhat, mivel a betegségnek három nehézségi foka ismeretes, így az időtartam a nehézségi foktól is függ. Amellett minden eset egyedi, minden beteghez egyéni módon kell fordulni, így nem lehet előrelátni a kezelés időtartamát. A felépülést követően pedig egy évig diétázni kell. Kerülendő a főtt tojás, minden tojásos étel, a sült húsok, a zsíros ételek, a fűszerek (bors, csípős paprika), a sós és füstölt étkek. A szervezetnek nagy szüksége van a tejre, a túróra, a gyümölcsökre és a zöldségekre, s emellett főtt húst is ehet az érintett személy. Részesítsük előnyben a főtt csirke-, nyúl- és pulykahúst.

lm