Veres Gábor díszpolgár lett...

Döntött a Beregszászi Járási Tanács

2009. október 2., 10:00 , 455. szám
Braun Béla, Csizmár Béla, Petruska István, Trikur Volodimir

A kevesebb pénz mellett szaporodó feladatok dilemmájának jegyében került sor a Beregszászi Járási Tanácsnak a nyári vakáció utáni első ülésére múlt pénteken. A testület döntött arról, hogy az ügyészségi óvás ellenére a járási tanácsnak továbbra is két alelnöke marad, illetve hogy a másnap, szombaton sorra kerülő 46. Barátság Határok Nélkül elnevezésű fesztiválon a KMKSZ–UMP több képviselőjének tiltakozása ellenére a járás díszpolgára lehet Veres Gábor volt járási kommunista pártfőtitkár.

Az oktatási szféra költségvetési finanszírozásáról folytatott vitában Szabó Árpád, a Beregszászi Magyar Gimnázium (BMG) igazgatója elmondta, hogy a számtalan ígéret ellenére továbbra is lassú és elégtelen az oktatási intézmény épülő új szárnyának finanszírozása, így alig haladnak a munkálatokkal. Csizmár Béla tanácselnök ezzel kapcsolatban emlékeztetett, hogy a testület már minden felsőbb hatóságot megkeresett ez ügyben, s csupán annyit tudott megígérni, hogy további levelekkel ostromolják majd a megyei hatóságokat és az illetékes minisztériumot.

A járási állami közigazgatási hivatal agráripari főosztályának az aratásról tartott beszámolójával összefüggésben felmerült, hogy nagyobb figyelmet kellene fordítani a jövőben a termés betakarítása után felügyelet nélkül maradó földterületekre, megelőzendő a közegészségügyi helyzetet is súlyosan befolyásoló gyomnövények elszaporodását. Mint elhangzott, az illetékes hatóságoknál már készül a parlagfű és az egyéb gyomnövények elszaporodását megakadályozni hivatott intézkedésekre vonatkozó rendelettervezet. A vitában részt vevők ugyanakkor óva intettek attól, hogy a gyomtalanítás költségeit a földtulajdonosokra, a termelőkre terheljék, mivel azok a jelenlegi alacsony terményárak mellett amúgy is nehéz helyzetben vannak.

A tanács napirendjére tűzte a járási ügyész törvényességi óvásának megvitatását. Mint elhangzott, az ügyészség kifogásolja, hogy a hatályos törvényekkel ellentétben a járási önkormányzatnak egy helyett két alelnöke van. A vitában felszólalók ugyanakkor emlékeztettek, hogy a jelenlegi tanács 2006-os megalakulásakor az önkormányzati mandátumot szerzett politikai erők többségét egyesítő nagykoalíció létrahozása érdekében döntöttek a két alelnöki tisztség létrehozása mellett – akkor, amikor ezt még nem tiltották egyértelműen a jogszabályok. Miután a kérdést csak a 2009 januárjától életbe lépett törvénymódosítás rendezte véglegesen, egyértelművé téve, hogy a járási tanácsok elnökeinek csupán egy helyettese lehet, a testület néhány képviselő tartózkodása és egyetlen ellenszavazat mellett úgy határozott, elutasítja az ügyészségi óvást.

Éles vita alakult ki a teremben a Beregszászi Járás Díszpolgára cím egyik idei jelöltjének személye körül. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség több képviselője ellenezte, hogy a járási tanács és a járási közigazgatási hivatal vezetőiből és képviselőiből álló bizottság által odaítélt címet idén Veres Gábor, a járás utolsó kommunista párttitkára is átvehesse. (Köztudott volt róla, hogy anno a magyarokkal is csak orosz nyelven volt hajlandó kommunikálni és ezt tőlük is megkövetelte – a szerk.) Mások ugyanakkor nem láttak kivetnivalót a cím odaítélésében az immár évek óta Magyarországon élő volt pártfunkcionáriusnak. Többen felvetették, hogy valóban célszerű volna ugyan módosítani a cím odaítélésének mechanizmusát, ám csupán az elkövetkező esztendőtől, azaz a módosítás ne érintse azokat, akik ügyében a bizottság már döntött. Ezután – bár információink szerint Csizmár Béla maga terjesztette fel a címre Veres Gábort – a járási tanács elnöke felajánlotta, hogy csak akkor írja alá a cím odaítél

éséről szóló bizottsági határozatot, ha arra a tanács felhatalmazza, a képviselők többsége pedig megadta a kért felhatalmazást. Riskó György, a KMKSZ – UMP listáján mandátumhoz jutott képviselő kérte, hogy a döntés elleni határozott tiltakozását rögzítsék az ülés jegyzőkönyvében.

szcs