Mit ér Gongadze koponyája?

2009. október 9., 10:00 , 456. szám

"Akció! Rakd össze az új legót és szerezd meg Gongadze koponyáját! A vetélkedő győztese kedvezményekben részesül a választásokon!" Ez a meglehetősen morbid tréfa az egyik ukrajnai internetes fórumon volt olvasható a napokban. A "tréfa" az arról szóló hír alatt jelent meg olvasói hozzászólásként, miszerint az elhunyt újságíró édesanyjának eltökélt szándéka független szakértői vizsgálatnak alávetni fia koponyájának nemrég előkerült darabjait. A tömegtájékoztatási eszközök oly gyakran és oly részletesen számoltak be erről a kegyetlen gyilkosságról, hogy annak újabb és újabb részletei már rég hidegen hagyják a közvéleményt. Legalább ennyire elkeserítő, hogy a névtelen beíró fentebb idézett ízléstelen tréfája senkit sem háborított fel, de legalábbis senki sem vette a fáradságot, hogy megrója őt cinizmusáért, s a fórum működtetője sem tartotta fontosnak, hogy eltávolítsa a méltatlan bejegyzést. A Zerkalo Nyegyeli című országos hetilap e témának szentelt írása azt emeli ki, milyen óriási mértékben elértéktelenedett az emberi élet a régióban, s ezen beül Ukrajnában is. Szerhij Rahmanyin, a cikk szerzője szerint a más bánata iránti közöny abból fakad, hogy egyetlen értékünk a felelősök büntetlensége, egyetlen ideológiánk pedig a közöny maradt. Mint rámutat, ilyen körülmények között aligha várható felelős hatalom és demokratikus társadalom kialakulása.

A bevezetőben idézett névtelen élcelődőnek mégis igaza van valamiben: Gongadze esete már rég nem a bűn és bűnhődés örök történetéről szól, amely megerősítené hitünket abban, hogy az utóbbi végül mindig követi az előbbit, hogy a jó mindig győzedelmeskedik a rossz felett. Az ügy hovatovább egy jól alkalmazható PR-eszközzé alakult át a különböző politikai erők vetélkedésében, függetlenül attól, végül milyen eredménnyel zárul majd a nyomozás.

Még nem is olyan régen emberek tömegei követték nyomon aggódva a "Gongadze-ügyet", akiket egyáltalán nem az üres kíváncsiság vagy éppen a vérszomj ösztökélt erre. Az igazság győzelmének ebben az ügyben azt kellett volna hirdetnie, hogy ilyesmi soha többé nem történhet meg senkivel ebben az országban. Az igazságszolgáltatás érvényesülését ebben az ügyben egy új korszak kiindulópontjaként értékelték volna.

A nem is olyan távoli 2000. esztendőben némelyik politikus suttogva ejtve ki azoknak a magas rangú személyeknek a nevét, akiknek köze lehetett az ismert újságíró elrablásához és meggyilkolásához, még őszintén mérlegelték, hogy találkozáskor megszorítsák-e azt a kezet, amelyhez talán az ártatlan áldozat vére tapad. Manapság az efféle finomságok már senkit sem izgatnak.

A hasonló gyanúsítgatások rég nem képezik akadályát a baráti üdvözlésnek. A nyomozás során számos elképzelés látott napvilágot a történtekről, de minden egyes újabb név felbukkanásával nőtt a közvélemény közönye. Korábban még azon törtük a fejünket, hogy vajon ki süllyedhet a hatalmon lévők közül olyan mélyre, hogy ilyen szörnyű bűntettet kövessen el, mára viszont odáig jutottunk a közönyben, hogy nem zárjuk ki a történtek megismétlődését függetlenül attól, ki van éppen hatalmon, írja Szerhij Rahmanyin. Úgyis mind megérik a pénzüket. Úgyis fedezik egymást. Úgysem büntetnek meg senkit. Ha mégis megismétlődik ez a régi ügy, az úgysem érint engem.

Hasonlóan borzongató élmény, hogy egyes internetes fórumokon úgy vitatták meg Pukacs tábornoknak, az elkövetéssel gyanúsított személyek egyikének az elfogását, mint holmi bulvárhírt. Jól áll-e neki az álcázásul növesztett szakáll? Vajon hol szedte fel élettársát az illegalitásban? Azaz a borzasztó bűncselekmény elkövetője megszűnt bűnözőnek lenni a szemünkben, leginkább a világi krónikák valamelyik szereplőjéhez hasonlíthatnánk. A bűn hétköznapivá vált.

De próbáljuk meg lehunyni a szemünket, s elképzelni, mi történt akkor!

Az ezredesi váll-lapot viselő egyenruhás férfi, akinek az lett volna a kötelessége, hogy megvédjen bennünket, hidegvérrel megfojtja a védtelen, ártatlan embert, majd, mint aki jól végezte dolgát, hazatér. Útban hazafelé talán összefut a szomszédjával.

- Rosszul nézel ki...

- Elfáradtam.

- Sokat dolgozol. Vigyázz magadra.

A férfi hazatér, alaposan megmossa a kezét a csap alatt. Nyugodtan megvacsorázik, megiszik egy felest éjszakára, és lefekszik aludni anélkül, hogy altatót kellene bevennie.

Hát nem elborzasztó? Nem felkavaró, hogy a számos ismert és ismeretlen felbujtó, patrónus és noszogató nyugodtan él? Ha találkoznak, kezet fognak önnel. Élni tanítják önt a tévékészülékek képernyőjén keresztül. És altató nélkül alszanak el esténként.

Az áldozat földi maradványait pedig máig nem temették el. És most képzeljék el, hogy ezek az ön fiának, testvérének vagy apjának maradványai.

Meglehet, túl sok a pátosz e sorokban, de a minket körülvevő cinizmus és tehetetlenség biztonságunk legfőbb veszélyeztetőivé váltak. Az értékrend végleges széthullása és a hatalom felmagasztalása tehetetlenné teszi a népet. Érzéketlenné váltunk a fájdalom iránt.

Kucsma elnökségének idejét szokás a hazugság diadalának korszakaként emlegetni, de ez csak részben fedi a valóságot. Közelebb járunk az igazsághoz, ha a hazugsággal való küzdelem korszakaként emlegetjük azokat az időket. Napjainkra a hazugság mindenhatóvá lett.

A politikusok akarattalan próbababákká váltak, akik papírról idéznek számukra ismeretlen költőket, s a technológusok szigorú utasításai alapján öltöznek, mozognak és gesztikulálnak. Programjaik összetéveszthetők és érthetetlenek, az emberek mind nehezebben igazodnak el azon, mi jelenti az igazi értéket a számukra. Legtöbbször mindig megfizethető az az ár, amelyért bárki az ellenkezőjét vallja holnaptól mindannak, amire tegnap esküdött. Az újságírók, akik öt évvel ezelőtt még elkeseredetten panaszolták, hogy kénytelenek az előre megadott témákat feldolgozni tudósításaikban, ma önszántukból állítják össze ezeket a témákat különösebb lelkiismeret-furdalás nélkül. Mindenki úgy tesz, mintha mindegy volna, hogy mit tesz a pénzéért. Vagy talán valóban mindenkinek minden mindegy már a szétrombolt értékeknek ebben az országában? (Kárpátalja/Zerkalo nyegyelyi)