2009. október 30.

Soli Deo Gloria - Egyedül Istené a dicsőség

"És a felhő befedezé a gyülekezet sátorát és az Úrnak dicsősége betölté a hajlékot." 2. Móz. 40:34

Nagy reformátorunk, Kálvin János születésének 500. évfordulójáról szerte a nagy világban megemlékeznek, így nálunk is. Huszton emlékoszlop készül tiszteletére, Kálvin fő mondatával: ,,Egyedül Istené a dicsőség." S máris ott vagyunk mai Igénknél, mely az ószövetségi igeszakaszból szól egy kezdetleges templomról, annak felszenteléséről és az Úrnak védelmező jelenlétéről és dicsőségének teljességéről.

1. E sok ezer éves liturgiás kép szemléletében megláthatjuk, hogy Izráel első temploma egy szent sátor volt csupán, de mégis egy olyan hely, ahol Istennel és egymással találkozhatott népe. Minden templomnak, a maiaknak is ez a rendeltetése, ahol Isten szól hozzánk és mi is szólunk Őhozzá. Egy templom lehet sok száz éves és művészi értékek hordozója, vagy ultramodern, egy a törvénye: ki kell tárnia kapuját, oda be kell térni "hol megpihen a madár is, fészket rak a fecskepár is" ott a léleknek otthon kell éreznie magát.

2. A szent sátor felett nappal felhő-, éjjel tűzoszlop képében volt jelen a dicsőséges Úr. Mi, keresztyének, a lelki Izráel tagjai kétezer éve valljuk, hogy Krisztusban van jelen az Úr, aki mikor megjelent, ha kopott ruhás vándor tanítóként is járt, "...láttuk az Ő dicsőségét..." Az első embernek is megjelent mint Teremtő, azután a bűn miatt bírói dicsősége mint Ítélő jelenik meg. Krisztusban dicsősége mint irgalom és kegyelem jelenik meg, mellyel megbocsátotta bűneinket, kimutatta irántunk való örök szeretetét, körülvesz minket a kiengesztelődött Isten áldó és megszentelő dicsősége. A golgotai kereszt az a hely, ahol a nyomorult ember ráismer Istenre és önmagára. Önmagára, mint kárhozatra méltóra, Istenre, mint Atyára, aki gyermekévé fogad és helyreállítja azt a boldog viszonyt, melyet a bűn annyira megrontott.

3. Most még e földi világban együtt lehet a szent és a szentségtelen, az Úr is itt jár, de a Sátán is, sokszor megtévesztően az úréinak mutatkozók, de valójában képmutatói csupán. Ennek nem Isten az oka, Ő nem csúfoltatik meg, de majd a végső kárhoztatáson túl végső üdvözítésben Isten örök dicsősége jelenik teljességgel: a megdicsőült egyházban, a megdicsőült emberiségben és a megdicsőült természetben, azaz a világmindenségben, ahol a dicsőséges Isten betölt mindeneket, és Ő lesz minden mindenekben - ez Kálvinnak és a reformációnak a tanítása. Egyedül Istené a dicsőség.

Józan Lajos