A mártírokra emlékeztek Ungváron

2009. október 30., 09:00 , 459. szám

A kárpátaljai megyeszékhelyen október 22-én, nemzeti ünnepünk előestéjén emlékeztek meg az 1956-os szabadságharc hőseiről és mártírjairól.

A Magyar Köztársaság Ungvári Főkonzulátusa az ünnep alkalmából immár hagyományosan az ungvári börtön bejáratánál három évvel ezelőtt felállított emléktáblánál rendezett koszorúzási ünnepséget, amelyen a magyar diplomaták mellett jelen voltak a kárpátaljai magyar szervezetek, a város magyarságának képviselői is.

Sziklavári Vilmos főkonzul ünnepi beszédében elmondta: "Ma már mindannyian tudjuk, hogy 1956. október 23-án heroikus küzdelem vette kezdetét a sztálinista diktatúra és a szovjet megszállás ellen Magyarországon. Az elemi erővel feltört szabadságvágy és a demokratikus rendszer kialakításának igénye azonban, mint tudjuk, akkor elbukott a totalitárius rendszer magyarországi kiszolgálóinak köszönhetően, valamint a Szovjetunió katonai beavatkozásának eredményeképpen." A szónok a továbbiakban rámutatott, hogy az antidemokratikus erők győzelme történelmi léptékkel mérve pirruszinak bizonyult, hiszen Magyarországon 1990-ben rendszerváltás történt.

Sziklavári Vilmos jelezte: három évvel ezelőtt az összefogás legszebb és legeredményesebb példájaként avathatták fel az ungvári börtön falán azt az emlékművet, amely tiszteleg a mintegy 840 magyar forradalmár előtt, akiket Magyarországról a nemzetközi jog megsértésével áthurcoltak az akkori magyar-szovjet határon, s itt tartották őket hónapokon keresztül jogszerűtlenül fogva. A főkonzul emlékeztetett, hogy a magyar forradalmárok nem voltak egyedül, hiszen a magyar forradalommal szimpatizáló és mellette fellépő kárpátaljai szovjet állampolgárokat is fogságba vetettek. Mára a börtön falán elhelyezett 1956-os emlékmű a demokratikus eszmék elkötelezettjeinek, a diktatórikus rezsimek elutasítóinak zarándokhelyévé vált, állapította meg a szónok. "Itt hajtunk fejet a forradalomban elesettek, valamint az azt követően bebörtönzöttek és internáltak tízezrei előtt. E tábla alól üzenjük a haladó emberiségnek, a világnak, hogy mi mindannyian hűek maradunk az 1956-os magyar forradalom eszméihez, óvjuk és védjük hazánk függetlenségét és szabadságát, valamint hitet teszünk a plurális és demokratikus társadalom mellett" - mondta végezetül Sziklavári Vilmos.

Ezután az esemény résztvevői megkoszorúzták az emléktáblát, Matl Péter munkácsi szobrászművész alkotását.

Ugyanaznap ünnepi fogadásra került sor a magyar főkonzulátus Ung-parti épületében az 1956-os kárpátaljai események résztvevőinek, egyházi személyiségeknek, állami és önkormányzati tisztviselőknek, a kárpátaljai magyar szervezetek vezetőinek, valamint a sajtó képviselőinek részvételével.

szcs