Cserkészet: egy el nem múló divat

Akik Isten, haza, az embertárs és a magyarság szolgálatára tesznek fogadalmat

2009. november 6., 09:00 , 460. szám
Táncház a beregszászi főiskolán

Minap a késő délutáni időpont ellenére hatalmas nyüzsgés fogadott a beregszászi főiskola földszinti folyosóján. Egy cserkésznyakkendős fiatalember elmondta, hogy táncházat rendez a Beregszászi 4. Számú Bendász István Cserkészcsapat. A résztvevők tekintélyes számából ítélve népszerű volt a vállalkozás. A teremben kisiskolások és idősebb diákok, sőt, alig totyogó apróságaikat terelgető felnőttek is ropták a sárközi ugróst a mezővári származású Lőrincz Sándor táncpedagógus irányításával, amihez az ugyancsak mezővári Kovács zenekar szolgáltatta a talpalávalót. A folyosón zsíros kenyér, házi sütemény és üdítő várta a megfáradtakat. Az egésznek olyan családias hangulata volt, amilyet az ember ritkán tapasztal manapság. Akik kipróbálták, azt mondják, ilyen a cserkészet.

Kezdetben, a rendszerváltást követően, voltak, akik fenntartásokkal fogadták a cserkészet újjászületését, mondván, éppen most szabadultunk meg az úttörőktől, talán nem kellene mindjárt egy újabb "nyűgöt" a nyakunkba venni. Ám az ellenérzések hamar eloszlottak, miután tudatosult, hogy a mozgalomban való részvétel önkéntes, a gyermekek életében és nevelésében viszont hatalmas űr tátong, amelyet célszerű ezúttal valódi értékeken nyugvó, értelmes elfoglaltsággal kitölteni.

Az űr kitöltésének egyik módja a cserkészet vagy cserkészmozgalom (angolul: Scouting, ill. Scout Movement), ez az önkéntes, vallásos, politikamentes ifjúságnevelő mozgalom, amely nyitott mindenki számára származástól, nemtől, társadalmi és vagyoni helyzettől, valamint felekezettől függetlenül. A cserkészet célját, alapelveit és nevelési módszereit alapítója, lord Baden-Powell of Gilwell brit tábornok határozta meg még a 20. század legelején.

Az alapokat a brit gyarmatbirodalom katonatisztje a második búr háborúban rakta le. Bi-Pi, ahogyan később a cserkészek nevezték, Mafeking erődjét védte ötszörös búr túlerő ellen. Az ostrom (1899-1900) során önkéntes fiatal fiúkból futárszolgálatot szervezett, így egyrészt nekik is elfoglaltságot adott a hosszú ostrom alatt, másrészt katonáit más feladatokra tudta átcsoportosítani. A fiatalok megbízhatóan teljesítették feladataikat, ezért egy iránytűt és lándzsahegyet ábrázoló jelvényt ajándékozott nekik (a cserkészliliom szimbóluma is az iránytűből ered). A hosszas és elszánt küzdelem, amellyel megvédte az erődöt, nemzeti hőssé tette az Egyesült Királyságban, könyvben összefoglalt nevelési módszerei pedig nagy sikert arattak.

A mozgalom gyökerei 1907-ig nyúlnak vissza, amikor Angliában megrendezték az első cserkésztábort, de alig néhány év alatt világszerte elterjedt, és mind a fiúk, mind a lányok számára három korosztályban (farkaskölyök, cserkész, rover) kínál programot azóta is. Alapvető célja, hogy támogassa a fiatalokat testi, lelki, társadalmi és szellemi képességeik teljes kifejlesztésében mind egyénként, felelős állampolgárként, mind közösségek tagjaként. Az úgynevezett cserkészmódszer nagyban épít a szabadban végzett elfoglaltságokra, többek között a táborozásra, erdei és vízi életre, túrákra és sportra. A cserkészet jellegzetessége a társadalmi egyenlőtlenségeket elfedni hivatott egyenruha, nyakkendővel és cserkészkalappal vagy más fejfedővel. A mozgalom sikerére jellemző, hogy 2007-ben, megalakulásának 100. évfordulóján világszerte 38 millió cserkész tevékenykedett 216 országban és területen, amivel a cserkészet a világ legnagyobb ifjúsági mozgalmának számít.

A cserkészet Magyarországon 1910-ben indult el, és hamar elterjedt. A Magyar Cserkészszövetséget 1912-ben hozták létre, és az 1920-ban alakult Nemzetközi Iroda alapító tagja lett. Az első cserkész világdzsemborin a magyarok még nem vettek részt, de a következőkön olyan sikeresen szerepeltek, hogy 1933-ban Gödöllőn rendezhették meg a 4. Cserkész Világdzsemborit, 30 000 fiatal részvételével. A magyar főcserkész egy ideig maga gróf Teleki Pál volt. A későbbi miniszterelnököt maga Horthy Miklós kormányzó kérte fel a húszas évek elején, hogy álljon a mozgalom élére.

Kárpátalján is népszerű volt a cserkészet a két világháború között. Az egymással párhuzamosan működő magyar, cseh, ruszin és zsidó cserkészcsapatokat a szovjet megszállás után persze betiltották. Az újjászületésre egészen a Szovjetunió megszűnéséig kellett várni. 1991 nyarán 10 kárpátaljai fiatal vett részt egy Gödöllőn szervezett nemzetközi cserkésztisztképző táborban. Hazatérve az újdonsült cserkésztisztek nekiláttak a helyi csapatok megszervezésének, majd még ugyanazon év decemberében Munkácson megalapították a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetséget.

A szövetség talán legtekintélyesebb egysége jelenleg a beregszászi cserkészcsapat, amelynek vezetője máig Bárdos István, a Gödőllőn kiképzett "tízek" egyike. 1992-ben két őrssel, 5-5 fiúval és leánnyal indult a csapat, s ma, 17 évvel később több mint tízszer annyian vannak, köztük három cserkésztiszt, három segédtiszt és 17 őrzsvezető, ami nemcsak Kárpátalján, de Magyarországon s a Kárpát-medencében is tekintélyt parancsoló szám.

Az alapító-őrsvezető szerint a cserkészet életforma. "Isten, haza és embertárs szolgálatára teszünk fogadalmat, amint a világon minden cserkész. Ehhez a háromhoz mi negyediknek hozzátesszük a magyarság szolgálatát is. Aki ezeket felvállalja, az nemcsak akkor él így, amikor rajta van az egyenruha, hanem a szürke hétköznapokon is, az a szívében is cserkész" – vallja Bárdos István.

És hogy mit jelentenek a szürke hétköznapok? Egy cserkésznek mindenkor és mindenütt meg kell állnia a helyét: ha diák, akkor a tanulásban, ha munkahelye van, akkor ott. Egy cserkésznek azzal kell kitűnnie embertársai közül, hogy igyekszik lelkiismeretének megfelelően a legjobban ellátni feladatát és kötelességeit.

Nemcsak pózolás, hogy a cserkészek ott vannak közösségük minden jelentős eseményén. Amiként a mag magában hordozza az életet, ugyanúgy kell hordoznia a cserkésznek a kultúrát, vallják Beregszászban.

Az elmúlt majd két évtizedben nem volt még két egyforma évük a beregszászi cserkészeknek. Előfordult, hogy "tagsági díjként" egy-egy darab kenyeret kellett eljuttatniuk rendszeresen magányos, idős embereknek – a rendszerváltás utáni nehéz időkben ennek különösen nagy jelentősége volt. Egy időben vallásuk, a testvéregyházak jobb megismerését tűzték ki célul, hiszen nem sokkal korábban, a szovjet érában még nagyon sok családban nem volt divat a templomba járás, így a kilencvenes években szinte természetes volt, hogy sokan keresték a hitüket. Elkövetkezett az az időszak is, amikor a magyar kultúra megőrzését, ápolását és gyarapítását választották célul.

A gyerekeket persze nem egyszerű rávenni arra, hogy adott esetben a hip-hop vagy a rock and roll helyett népzenére táncoljanak, ám mindenre akad megoldás. Bálba járni például – érdekes módon – ma is divat, a cserkészek tehát kezdetben hagyományos bálokat szerveztek, ahol a báli, közösségi és szalontáncok mellett kóstoltatták meg a néptáncot a fiatalokkal. És láss csodát: ma már ott tartanak Beregszászban, hogy tekintélyes közönség gyűlik össze akkor is, ha nem bált, "csupán" táncházat hirdetnek.

Az ünnepi alkalmakon túl a hétköznapokban hetente tartanak foglalkozást az őrsök, méghozzá 2001 óta saját "otthonukban", a Sinkovits Imre nevét viselő cserkészházban. Az egy-másfél órás foglalkozások imával indulnak és azzal is érnek véget, a kettő között azonban rengeteg játékra és éneklésre van mód, miközben megtanulják a gyerekek a cserkészek számára nélkülözhetetlen tudnivalókat, s számtalan egyéb hasznos ismeretre és tapasztalatra tesznek szert. Aki tehát cserkésznek adja a csemetéjét, az készüljön fel a meglepetésekre. Például ne csodálkozzék, ha a háztartás iránt egyébként nem sok érdeklődést mutató csemetéje hirtelen közli, hogy márpedig ő most párnahuzatot fog varrni, vagy a mit sem sejtő szülő segítségét kéri, hogy fordítsanak le rovásírásra egy versikét.

A csapatszellem és a jellem formálása szempontjából nélkülözhetetlenek a közös kirándulások, s a cserkészév legfőbb eseménye a nyári tábor. Ilyenkor az évközben szinte csak az utca aszfaltját ismerő gyerekek kiszabadulnak a természetbe. Cselekedve tanulni, tanítani – idézi a cserkészet egyik alapelvét Bárdos István. Sajnálkozva teszi hozzá: hovatovább egyre nagyobb művészet olyan időpontot találni a nyár folyamán, ami a gyerekek többségének megfelelne, hiszen egyre több a feladatuk, a kötelezettségük.

Pedig a cserkésztáborban olyasmiben részesülhetnek, amit manapság sokan szinte sehol máshol nem kaphatnak meg: közösségi élményben, kalandban és a természet megismerésének lehetőségében. A gyerekek a táborban együtt állítják fel a sátraikat, együtt imádkoznak, főznek, énekelnek, szerveznek előadásokat. Maga a beregszászi cserkészház néhány éve elhunyt névadója, Sinkovits Imre, a nemzet színésze is először cserkészként, a tábortűz mellett próbálta ki a színészmesterséget, tudom meg. "Mindig abból indulunk ki, hogy közöttünk is lehetnek leendő Sinkovits Imrék és Karádi Katalinok, egyszóval tehetségek, akiket a cserkészet indít el útjukon, s egyszer majd kamatoztathatják az itt tanultakat" – mondja Bárdos István.

Óhatatlanul felmerül a kérdés, vajon nem féltik-e a szülők kitenni dédelgetett csemetéiket a természet zabolátlan erőinek, amikor cserkésztáborba küldik őket. Hát persze, hogy van bennük egészséges féltés, tudom meg, azonban jellemzően bizalmat szavaznak a felkészült cserkészvezetőknek. Beszéltem azután olyan szülőkkel is, akik kifejezetten azzal a szándékkal bocsátották útjára gyermeküket, hogy megtapasztalhassa, milyen az, ha lehorzsolja a könyökét, ha tűzgyújtáskor megsüti az ujját a gyufa, ha átkelve a patakon vizes lesz a cipője, ha odaégeti a vacsoráját.

A lényeg azonban az, hogy az immár teljes jogú cserkészek olyan élményekkel térhetnek haza a táborból, amelyek egész életüket meghatározhatják. Nem véletlen, hogy cserkésztalálkozókon a fiaikat, unokáikat elkísérő apák és nagyapák néha maguk is felöltik a cserkészinget, és igyekeznek megmutatni a legifjabb nemzedéknek, hogyan kell helyesen tábortüzet gyújtani, úgy, ahogyan azt maguk is az őrsvezetőjüktől tanulták egykor.

hk