Beregove, Beregovo, Beregszász?

Ülésezett a Kárpátaljai Megyei Tanács

2009. november 13., 09:00 , 461. szám

A Kárpátaljai Megyei Tanács múlt pénteki ülésén szóba került ugyan az influenzajárvány is, a testület azonban nem vitte túlzásba az aggódást és az egészségügyi védőálarcok viselését, s jobbára a megye hétköznapi életét befolyásoló problémákkal foglalkozott.

Ami a kárpátaljai magyarságot közvetlenül is érintő kérdéseket illeti, a megyei tanács a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) kezdeményezésére úgy határozott, hogy felhívással fordul Ukrajna Oktatási és Tudományos Minisztériumához, amelyben a vonatkozó jogszabályokra hivatkozva kéri: biztosítsák a magyar tannyelvű iskolák tankönyvekkel való ellátását. Ugyancsak a KMKSZ kezdeményezésére fordul a megyei önkormányzat felhívással Ukrajna Legfelsőbb Tanácsához és a Miniszteri Kabinethez, kérve a költségvetési törvény módosítását a jótékonysági alapítványok (tehát többek között az egyházak) által alapított közoktatási intézmények költségvetési finanszírozásának lehetővé tétele érdekében.

A megyei önkormányzat ezúttal is számos kárpátaljai nyersanyaglelőhely felderítése és kiaknázása ügyében döntött, így például engedélyezte, hogy megkezdődhessenek a barit- és nehézfémkészletek felderítésére irányuló kutatások a Bégányi-hegyen. Mint dr. Brenzovics László, a Kárpátaljai Megyei Tanács elnökének helyettese, a KMKSZ alelnöke lapunknak elmondta, sajnálatos, hogy a megyei tanács a KMKSZ-képviselők érvei ellenére, csak a minimálisan elégséges 46 szavazattal ugyan, de mégiscsak megszavazta a kutatási engedély kiadását. Mint a politikus rámutatott, a nagymuzsalyi aranybánya esete megmutatta, milyen káros következményekkel járhat az átgondolatlan bányatevékenység, s különösen igaz ez a Bégányi-hegyre, amely közvetlenül a mezőkaszonyi termálvízforrás közelében helyezkedik el. Brenzovics László emlékeztetett, hogy korábban a Beregszászi Járási Tanács elutasította a lelőhelyre vonatkozó felderítési engedély kiadását, s megdöbbentőnek nevezte, hogy a nagybégányi települési önkormányzat beleegyezését adta a munkálatok megkezdéséhez.

Az ülésnap további magyar vonatkozású fejleménye, hogy a Beregszászi Városi Tanács a település nevének pontosítása ügyében a megyei önkormányzathoz fordult. A város jelenleg használt neve Beregovo - ez a névalak szerepel a lakosok többségének személyi okmányaiban is. Ugyanakkor a központi hatóságok és a Központi Választási Bizottság is nemegyszer a Beregove alakot használják. Számos probléma adódhat abból, például a közelgő elnökválasztás alkalmával, amennyiben nem egyezik a hivatalos dokumentumokban és az állampolgárok irataiban szereplő városnév. Beregszász önkormányzata éppen ezért kérte, hogy a megyei tanács kezdeményezze a kérdés mielőbbi rendezését az illetékes felsőbb hatóságoknál. A megyei tanács továbbította a kérést Ukrajna Legfelsőbb Tanácsához, amely az ügyben dönteni hivatott, a KMKSZ képviselői ugyanakkor sajnálatosnak tartják, hogy a Gajdos István UMDSZ-elnök által igazgatott legmagyarabb kárpátaljai város nem a Beregszász név visszaállítását kezdeményezte, holott az 1991-es népszavazás során a város lakóinak többsége emellett foglalt állást.

pszv