Magyarellenes uszítás az ukrán állami tv-ben

2009. november 20., 09:00 , 462. szám

Az ország fennállása óta először fordult elő az elmúlt héten, hogy az ukrán állami televízió első csatornája nyíltan magyarellenes műsort sugározzon, gyakorlatilag szeparatizmussal vádolva a kárpátaljai magyarságot és Budapestet.

Az Oszoblivij Pohljad című műsor " Загрози для України: угорський напрямок" (szabad fordításban: Ukrajnára leselkedő veszélyek: a magyar irány) című összeállítása múlt szerdán került adásba, általános értetlenséget és felháborodást váltva ki a helyi magyarság körében. Akik elmulasztották az ominózus adást, a YuTube internetes videomegosztó oldalon most is megtekinthetik az anyagot, miután azt a Szvoboda nacionalista szervezet logójával mindjárt feltették a világhálóra is.

A műsor szerkesztői bevezetőként a 20. század elejéig nyúlnak vissza, arról értekezve, miként akadályozta meg a Szovjetunió az önálló és egységes Ukrajna létrejöttét, ezután Kárpátalja történetére áttérve néhány mondatot szentelnek annak, hogyan került e vidék Csehszlovákia kötelékébe, majd ismét Magyarországhoz. Fejtegetéseikben eljutnak egészen addig az abszurdnak tűnő megállapításig, hogy Budapest és Moszkva gyakorlatilag összejátszottak a harmincas évek végén azért, hogy ne jöhessen létre az önálló ukrán állam Kárpátalján.

A korabeli térképekkel, ábrákkal, felvételekkel operáló, s időről időre "szakértőket" is megszólaltató mintegy félórás összeállítás középpontjában azonban mégiscsak a kárpátaljai magyarok állnak - miután a ruszinok létét gyakorlatilag el sem ismerik készítői. A magyaroknak felróják, hogy honfoglalási emlékművet mertek állítani a Vereckei-hágón - szerintük a "szicsgárdisták csontjain"; hogy Munkácson visszaállították a Turul-szobrot, amelyről elhangzik, hogy az a nagyhatalmi törekvések szimbóluma; hogy önálló nemzetiségi járás kialakítása a céljuk Kárpátaján, amit kiharcolva referendumon kérhetik a terület Magyarországhoz való csatolását; hogy egyfajta "humanitárius" befolyási övezet kialakításán dolgoznak, ahol a magyar nyelv ismerete nélkül az ukrán ember állítólag már alig boldogulhat, ahol pusztítják az ukrán nyelvű feliratokat, ahol büntetlenül használhatják a magyar állami zászlót és címert, s az ukrán helyett a magyar himnuszt éneklik, ahol tiltakoznak az ellen, hogy meg akarják tanítani őket ukránul, s magyarul szeretnének érettségizni, ahol egyszerűen fizetnek azért, hogy tanulják a magyar nyelvet.

Talán mondanunk sem kell, hogy az összeállítás szerzői, a "szakértők" és a Szvoboda megszólaltatott politikusai szerint mindez Budapesttel egyeztetve történik. Közrejátszanak ebben szerintük a helyi hatóságok és politikai erők is, amelyek önös célokból törekednek a kijevi befolyás gyengítésére. Ja, majd elfelejtettük: az orosz ukránellenes törekvéseken túl, Magyarország támogatását is élvezi állítólag a ruszin szeparatizmus. A műsorban magyar emberek is megszólalnak, Kovács Miklóst, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnökét, Brenzovics Lászlót, a KMKSZ alelnökét, a Kárpátaljai Megyei Tanács elnökének helyettesét és Bársony András kijevi magyar nagykövetet azonban nyilvánvalóan csak azért és csak annyiban idézik, hogy mondandójukkal saját állításaikat támasszák alá.

Aki nyomon követi az ukrajnai politikai élet fejleményeit, az mindjárt láthatja, hogy a vádak között egyetlen új sincs, a szerkesztők egyszerűen szorgalmasan összegyűjtötték mindazt, amit az utóbbi években a magyarság fejéhez vágtak Kárpátalján és általában Ukrajnában. Arra azonban még nem volt példa, hogy mindezen agyrém és mocsok az ország első számú tévécsatornájának műsorára kerülhessen. Megszokhattuk, hogy a hatóságok és az aktuális hatalom képviselői jellemzően nem lépnek fel határozottan a hasonlóan uszító sajtóanyagok ellen, arra viszont vigyáztak mindezidáig, hogy ezek a nézetek ne kaphassanak nagy, országos nyilvánosságot. A nacionalistáknak, a szélsőjobbnak eddig nemigen volt helye az országos politikában, így nem juthattak műsoridőhöz a központi tévécsatornákon, s a parlamentben is csak elvétve hallathatták a hangjukat.

Hogy akkor most mégis mi történt? Valaki nyilván úgy döntött Kijevben, hogy a közelgő elnökválasztás második fordulójában szükség lehet azokra a szavazatokra is, amelyeket csak a nacionalisták tudnak mozgósítani. Márpedig a nacionalistáknak egyre több a támogatója mostanság Ukrajnában. Amint azt a Ternopil megyei tanácsi választások is megmutatták nemrég, a korrupt hatalmat és a megélhetési gondokat megelégelő emberek egyre nagyobb számban választják a populista frázisok puffogtatóit, elsősorban az Oleg Tyahnyibok vezette Szvobodát, még akkor is, ha mindaz, amit állítanak és ahogyan kommunikálják állításaikat, helyenként törvénybe ütközik. Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke lapunknak jelezte: fontolgatja, hogy az ügyészséghez fordul a műsor kapcsán.

Úgy tűnik, valakiknek oly nagy szükségük van minden megszerezhető szavazatra, hogy még a Kárpátaljára jellemző nemzetiségi békét is kockára merik tenni ennek érdekében. A jelek szerint a kampány hevében nem érdekli őket, hogy mi lesz a választások napja után, amikor újra együtt kell majd élniük itt ukránoknak és magyaroknak. Nem értik, hogy azokat az embereket, akik ma hisznek a soviniszta szólamoknak, igen nehéz lesz majd meggyőzni arról, hogy mindez csak kampányfogás, úri huncutság volt.

szcs