A tüdőgyulladásról

2009. november 27., 09:00 , 463. szám

Ősszel a szokásosnál magasabb a tüdőgyulladásos megbetegedések száma, amihez az influenzajárvány is hozzájárul. Mi okozza a tüdőgyulladást, miként előzhető meg, hogyan gyógyítható? - olvasóink kérdéseire dr. Szabó Miklós, az Ungvári Járási Kórház belgyógyászati osztályának főorvosa válaszol.

- Mik a tüdőgyulladás tünetei?

- Elsőként említeném az erős köhögést, mely eleinte száraz, majd két-három nap elteltével kezd nyákos lenni, sok váladék termelődik ki a köhögés során, mely akár gennyes is lehet. Ugyancsak jellemző a mellkasi fájdalom, a fulladásos tünetek, az erős szívdobogás, a lapockák közötti fájdalom, az általános gyengeség, eleinte 37,7 - 37,8 fokos, majd később a 38 fokot is meghaladó láz, felléphet látásgyengülés is. Általános influenzajárványkor 38 fokot meg nem haladó láznál nem kell rögtön lázcsillapítót bevenni az első két-három napban, mert a lázzal a szervezet immunrendszere védekezik a betegség ellen, a magas testhőmérséklet meggátolja a vírus szaporodását. Ha pedig egyből igyekszünk leverni a lázat, akkor az immunrendszerünk védekező képességét gyengítjük. Influenza esetén aszpirint nem is szabad bevenni, inkább a paracetamol vagy az analgin szedése javasolt lázcsillapítás céljából. Ha 3- 4 napon belül viszont nincs javulás, orvoshoz kell fordulni.

- Most azonban, amikor körölöttünk tombol a járvány, már az első tünetek megjelenését követően orvoshoz kell fordulni a betegnek?

- Nagyon fontos, hogy különösen most, amikor a H1N1 vírussal való fertőzés veszélye is fennáll, a tüdőgyulladásra jellemző tünetek esetén minél hamarabb forduljanak orvoshoz a betegek, mert az ilyen esetek már kórházi kezelést igényelnek. Otthon semmiképpen sem szabad kezelni a tüdőgyulladást, különösen a vírusos jellegűt, mert szövődményeként szívizomgyulladás, vesegyulladás, egyéb komoly problémák is kialakulhatnak. A kórházban a betegek komplex kezelést kapnak, mely tartalmazza a dezintoxikációs, antibakteriális terápiát, és amely biztosítja a normális szívműködést. A vírusos tüdőgyulladásnak komolyabb szövődményei vannak és sokkal intenzívebb a lefolyása az emberi szervezetben. Jellemző rá a 39-40 fokos láz, melyet nehéz csillapítani, és nagyon hamar jelentkeznek a szövődmények.

- Meg lehet-e előzni a tüdőgyulladást?

- Fontos tanács, hogy igyekezzenek elkerülni a felső légúti szervek kihűlését, azonban ha ezt nem sikerül elkerülni és valaki megfázik, forduljon orvoshoz, hogy felírja a megfelelő kezelést, mert egy hűléses megbetegedés, ami nincs idejében kezelve, könnyen átmegy tüdőgyulladásba. Az ilyen esetekben a tüdőgyulladások lefolyása mindig súlyosabb, mert a beteg immunrendszere túlságosan legyengül. Ügyelni kell a szívre is, fenn kell tartani annak normális működését. Megelőzésként szolgálhat a vitamindús ételek, gyümölcsök, zöldségek, továbbá a vitaminokat tartalmazó gyógykészítmények fogyasztása, a réteges öltözködés. Felhívnám a figyelmet arra, hogy a tüdőgyulladás tüneteinek jelentkezésekor, magas láznál semmiképp ne inhaláljanak, ne alkalmazzanak forró lábvizet, ne rakjanak sem poharat, sem mustárlapot a hátukra, ne masszírozzák a lázas ember hátát, mert mindezekkel csak romlik az állapota.

-doki-