A tévé tündöklése és elavulása

2009. december 4., 09:00 , 464. szám

Az első tenyérnyi, homályos képernyőket és a szobafalnyi, HD minőségben sugárzó monstrumokat alig nyolcvan év választja el egymástól, de talán csak egy-két évtizednek kell még eltelnie ahhoz, hogy valamennyi tévé ugyanabban a múzeumban kössön ki a kiállítási tárgyak szerepére kárhoztatva.

Ugyan Paul Nipkow Németországban már 1884-ben feltalálta a képfelbontás elvét a róla elnevezett pásztázótárcsával, azonban az első, nagy távolságra vezetéken továbbított televíziós adásra csak 1926-ban került sor London és Glasgow között John Logie Baird skót feltaláló jóvoltából. A katódsugárcsövet Karl Ferdinand Braun fejlesztette ki 1897-ben. Tihanyi Kálmán nevéhez fűződik a teljesen elektronikus, töltéstároló típusú televíziós rendszer feltalálása még 1924-ből.

1929-ben Anglia kezdte el a kísérleti műsorszolgáltatást a BBC fennhatósága alatt. Az Amerikai Egyesült Államokban az NBC 1939-ben sugározta első televíziós adását.

A kezdetekkor nem sokan gondolták volna, hogy ez a találmány egykoron meghatározó tömegkommunikációs eszközzé válik. 1926-ban, a tévé első bemutatóján több kiváló tudós is megkérdezte, mire jó ez a szerkezet. Valóban el kellett telnie egy kis időnek, hogy kitalálják, mire is jó tulajdonképpen a tévé, de attól kezdve feltartóztathatatlan volt a térnyerése.

Az első helyszíni tudósításra még 1937 novemberében, VI. György angol király koronázásakor került sor. Ezzel együtt a harmincas-negyvenes években a tévé csak a rádió szegény rokona volt. A műsorkészítést nagyon szerény anyagi keretekből kellett az akkori tévéseknek megoldaniuk. Ennek ellenére hangversenyeket, balett- és színházi előadásokat, interjúkat is közvetítettek már.

A második világháború idején a legtöbb országban szünetelt a műsorszolgáltatás. Angliában például a nézőknek hét évet kellett várniuk, hogy az akkor játszott Miki egér rajzfilmsorozat sugárzását befejezzék.

A technika fejlődése a háború ellenére tovább folytatódott, s 1945 után az Egyesült Államokban és Angliában is rohamléptekkel terjedt a televíziózás. A világ csak az ötvenes években zárkózott fel a tévézés e két nagyhatalmához.

A televíziózás klasszikus korszaka sokak szerint 1953. június 3-án kezdődött II. Erzsébet angol királynő megkoronázásával. Az eseményt mindenki látni akarta, így vásárlási láz tört ki a brit birodalomban, mindenki tévékészüléket akart. A nevezetes napon hét ország nézhette a BBC által készített adást.

A Szovjetunióban 1954-től, Magyarországon 1957-től kezdődött a tévéműsorok rendszeres sugárzása, ebben az időben azonban még igen kevés volt az adás vételére alkalmas készülék. 1960-ban már heti 4-5 napon sugároztak tévéadást a régióban, de Kárpátalján ekkorra legfeljebb néhány ezren rendelkeztek tévékészülékkel. Azon a nyáron élőben közvetítették a római olimpia eseményeit.

A kárpátaljai nézők különlegesen kedvező helyzetben voltak, hiszen a szovjet tévéműsor mellett a határ menti övezetben a magyar, Ungváron és környékén pedig a csehszlovák televízió adását is foghatták. Egy-egy különösen érdekes műsor megtekintésére szinte az egész utca összegyűlt abban a házban vagy lakásban, ahol volt tévékészülék. A legnézettebbek a hatvanas évektől kezdve a magyar televízió műsorai voltak a helyi magyarság körében: a szovjet Vremja, Utrennyaja pocsta, V mire zsivotnih című műsorok nem vetélkedhettek a Ki mit tud?-dal, a Bors vagy A Tenkes kapitánya c. filmsorozatokkal, a Híradóval.

A fejlődés ütemére jellemző, hogy 1968-ban a Szovjetunióban már a hét minden napján volt adás, s 1969-ben sugározták az első színes adást. 1970-ben átlagosan minden 3-4. család rendelkezett tévével a Szovjetunióban.

A tévével ekkoriban nemcsak az volt a probléma kezdetben, hogy sokáig hiánycikknek számított, de az ára is meglehetősen borsos volt. Az első készülékek 250-350 rubelbe kerültek, azaz "egy disznó árába", miközben az átlagfizetés a száz rubelt sem igen érte el. Később, a hatvanas évek közepétől-végétől már részletfizetésre is lehetett készüléket vásárolni, ami nagyban meggyorsította a tévé elterjedését.

Amikor a hetvenes évek közepén végre a Szovjetunióban is elterjedtek a színes tévékészülékek, ugyancsak drágák voltak. A 700-800 rubeles ár sokak számára egészen a rendszerváltásig megfizethetetlen maradt.

A tévékészülék külalakját és "beltartalmát" tekintve is jelentős átalakuláson ment keresztül az évek során, bár e tekintetben a szovjet ipar állandó lemaradásban volt a Nyugathoz viszonyítva. A mifelénk legnépszerűbb Rekord, Belarusz, Leningrád, Rubin stb. típusú készülékek képernyőjének átmérője még a hatvanas évek közepén is legfeljebb 35 cm volt, s igazi áttörésnek számított, amikor az évtized végén, a hetvenes évek elején sorra jelentek meg a 40-45 centiméteres képernyővel rendelkező Latis, Szlavutics, Kaszkad, Csajka stb. típusok. A színes televíziókkal együtt terjedtek el az 50 és 55 centiméter képernyő átmérőjű készülékek. A színes készülékek minőségére azonban mi sem volt jellemzőbb, mint hogy gyúlékonyságuk miatt hosszú ideig a lakástüzek egyik leggyakoribb okozójának számítottak. A színes tévé szovjetunióbeli gyártásának kárpátaljai vonatkozásai is vannak, amennyiben a lembergi Elektron gyárnak két beszállító üzeme is működött Nagyszőlősön, illetve Volócon.

A nyugatitól állandóan lemaradó szovjet tévégyártás a rendszerváltás pillanatában azonnal megadta magát: az elavult gyárak sem minőségben, sem termelékenységben, sem árban nem tudták állni a versenyt a Samsunggal, a Panasonickal, a Philipsszel és a többiekkel, amelyek fokozatosan meghódították a posztszovjet térséget. Azóta már csak elvétve találkozhatunk egy-egy háztartásban olyan még működő tévématuzsálemmel, amely a szovjet korszakra emlékeztetne.

A rendszerváltás óta olyan technológiai változások tanúi lehettünk, melyek a folyadékkristályos vagy plazmaképernyők megjelenése révén nem csupán a külalakot, a működési elvet illetően változtatták meg gyökeresen a televízióval kapcsolatos elképzeléseinket, de maga a televíziózás fogalma is gyökeres átalakuláson megy keresztül. Fokozatosan összeolvadnak a televíziós műsorszolgáltatás és a számítástechnika kínálta eszközök és lehetőségek, s a szemünk láttára egy olyan új minőség van kialakulóban, amely végérvényesen a múzeumokba száműzi azt az egyszerű képernyőt, amelyet ma még csak bámulni lehet.

pszv