Meggyógyult a H1N1-gyel fertőzött beteg

Influenza-helyzet Kárpátalján

2009. december 11., 09:00 , 465. szám

A Nagyberegi Középiskolában - ahol, mint arról lapunk hírt adott, a megbetegedések miatt a múlt héten tanítási szünet volt - december 7-én, hétfőn megszüntették a karantént - közölte lapunk érdeklődésére Géczi Tihamér, a középiskola igazgatója. Tájékoztatása szerint az iskolások közült az utóbbi napokban négyen betegedtek meg influenzában, akik közül ketten kórházi kezelésre szorulnak. Rajtuk kívül hét nagyberegi iskolást kezelnek a Beregszászi Járási Kórházban, akik korábban betegedtek meg.

Volodimir Males, a Beregszászi Járási Kórház főorvosa lapunk érdeklődésére elmondta, hogy a járvány október 29-ei kitörése óta a járásban 5209 ember betegedett meg, akik közül 495-en kórházi kezelésre szorultak, és egy haláleset történt az influenza által okozott szövődmények folytán. A betegtől vett minta vizsgálata nem mutatta ki a H1N1 vírus jelenlétét. Ihor Car, a Beregszászi Járási KÖJÁL főorvosának tájékoztatása szerint a járásban az utóbbi napokban valamelyest csökkent az influenzás betegek száma, azonban továbbra is számítani kell a járvány hirtelen "fellángolására" egyes településeken.

Lapzártánkkor a Kárpátaljai Megyei KÖJÁL tájékoztatása szerint a megyében két oktatási intézményben van jelenleg karantén a tanulók jelentős számának influenzás megbetegedése miatt - a nagyszőlősi járási Péterfalvi Református Líceumban és az ilosvai járási Miszticei (Imszticsevo) Internátusban szünetel az oktatás.

Brik Irma, a Péterfalvi Református Líceum igazgatója lapunk érdeklődésére elmondta, hogy az oktatási intézményben, miután a 74 diákból 32 megbetegedett, december 2-án hirdettek karantént, ez előreláthatólag december 10-ig tart.

Szvitlana Oberemko, a KÖJÁL járványügyi osztályának vezetője lapunknak elmondta, hogy a megyében a járványküszöböt (490,9 beteg százezer főre) jelenleg a Beregszászi, a Huszti, a Munkácsi és a Szolyvai járásban haladja meg a betegek száma. A járvány kitörése óta a megyében 62332-en betegedtek meg (ebből 27586 gyerek). Kórházba 4697-en kerültek, köztük 2395 gyerek. Kórházban jelenleg 343 beteget kezelnek, akik közül 198 a gyerek. Ezek közül egyetlen beteg esetében sem utaltak a tünetek a sertésinfluenzának is nevezett H1N1 vírusra. A megyében október 29-e óta 12 halálesetet okoztak az influenza szövődményei, azonban a Kijevben és a Londonban elvégzett vizsgálatok egyetlen elhalálozással járó esetben sem mutatták ki a H1N1 vírus jelenlétét a megbetegedettek szervezetében. A megyében a járvány kezdete óta egyetlen betegnél mutatták ki a H1N1-et - egy ilosvai járási nőnél, akit a Megyei Infekciós Kórházban kezeltek, és már meggyógyult. Megerősítette ezt a tényt Mihajlo Poljak, a kórház főorvosa is.

Szvitlana Oberemkótól megtudtuk, hogy az influenza leggyakoribb tünetei között említhető a magas láz, köhögés, torokfájás, izomfájdalom, fejfájás. Ugyanez jellemző az új vírusra is, ám a H1N1 - a légúti tünetek mellett - gyomor-bélrendszeri panaszokat is okozhat, azaz hányás és hasmenés is előfordulhat. A hagyományos influenzához képest a H1N1 vírus okozta fertőzésnél lényegesen gyakrabban fordul elő vírusos tüdőgyulladás, amelynél a tünetek gyorsan, 1-3 óra alatt drasztikusan erőteljessé válnak, ilyenkor a beteg gépi lélegeztetésre szorul. Azonban nemcsak a H1N1-től, hanem a szezonális influenzától is lehetnek bárkinek szövődményei.

bj