Magyar külügyi vezetők Ukrajnában

2009. december 25., 09:00 , 467. szám

December 18-19-én Kárpátaljára látogatott Szabó Vilmos, a magyar külügyminisztérium államtitkára. Látogatásának első napján tárgyalt Oleg Havasi kormányzóval, valamint a KMKSZ Ung-parti székházában Kovács Miklós elnökkel és Brenzovics Lászlóval, a KMKSZ és a megyei tanács alelnökével. Az államtitkár tárgyalásokat folytatott a kárpátaljai római katolikus és református egyházak püspökeivel és más civil szervezetek vezetőivel, valamint magyar oktatási intézményeket is felkeresett, többek között az Ungvári Nemzeti Egyetem Magyar Tannyelvű Humán- és Természettudományi Karát és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolát.

Az ungvári magyar főkonzulátuson megszervezett sajtótájékoztatóján Szabó Vilmos elmondta, hogy az elmúlt két évtizedben komoly eredmények születtek a kárpátaljai magyar kisebbség önazonosságának megőrzése szempontjából meghatározó oktatás terén, amit azonban veszélyeztetnek az utóbbi időben Ukrajnában megjelent negatív tendenciák. Az államtitkár megengedhetetlennek nevezte, hogy a kárpátaljai magyarokat hátrány érje az emelt szintű érettségi, egyben egyetemi felvételi terén, illetve az iskolák tankönyvellátását és az egyházi fenntartású középiskolák állami finanszírozását illetően.

December 22-én kezdődő hivatalos ukrajnai látogatása során Balázs Péter, a Magyar Köztársaság külügyminisztere Kijevben találkozott Viktor Juscsenko államfővel. "Meg vagyok győződve arról, hogy jobbá tehetjük a két ország viszonyát" - mondta Juscsenko. Az államfő megerősítette, hogy az ukrán fél kész fogadni 2010-ben Sólyom Lászlót, a Magyar Köztársaság elnökét. A találkozó során áttekintették a kétoldalú magyar-ukrán együttműködés több aktuális kérdését, valamint Ukrajna európai uniós csatlakozásának esélyeit. Juscsenko köszönetet mondott a magyar félnek Ukrajna európai és euroatlanti irányvonalának következetes támogatásáért, valamint az influenzajárvány elleni küzdelemhez nyújtott humanitárius segélyért. Balázs Péter és Viktor Juscsenko különös figyelmet fordítottak az Ukrajnában élő magyar közösség és a Magyarországon élő ukrán közösség oktatási és egyéb igényeinek kérdésére.

Látogatása második napján - lapzártánkkal egy időben - Balázs Péter az ukrán külügyminiszterrel és az oktatási miniszterrel folytatott tárgyalásokat. (dózsa/bj/president.gov.ua)