Új törvények, rendeletek a választások jegyében

2010. január 1-től

2010. január 8., 09:00 , 469. szám

Tekintettel a közelgő elnökválasztásra, január 1-je idén gyakorlatilag nem járt áremeléssel a lakosság számára, nőttek viszont a lakosság jövedelmei és kedvezményei. A hónap első napjától 35 törvény, két elnöki rendelet, valamint 23 kormányrendelet és határozat lépett életbe.

A legfontosabb változás talán az, hogy jelentősen megdrágult Ukrajna számára az orosz gáz. A Gazprom bejelentése értelmében ezentúl minden ezer köbméter földgázért, amit a "Nagy testvértől" vásárol, 305,2 dollárt kell fizetnie Ukrajnának a korábbi 209 helyett. Julija Timosenko kormányfő ugyan még az elmúlt év utolsó napjaiban bejelentette, hogy a lakossági fogyasztók, a kommunális szolgáltatók és jobbára a gazdaság szereplői számára sem drágul január 1-től a földgáz fogyasztási ára, az azonban nyilvánvaló, hogy ezt az ígéretet csak a közelgő elnökválasztás csikarta ki belőle, amiben maga is érdekelt. Mindenki tisztában van ugyanis azzal, hogy az ország nem képes hosszú távon megfizetni a gáz fogyasztási és kereskedelmi ára közötti egyre nagyobb különbözetet, így szakértők szerint bárki nyerjen is a választásokon, egyik első intézkedése a gáz fogyasztási árának emelése kell, hogy legyen, amennyiben Ukrajna el kívánja kerülni az egyre fenyegetőbb államcsődöt.

A tavaly ősszel elfogadott jogszabály értelmében január 1-től 701 hrivnyáról 825 hrivnyára nőtt a létminimum, amely várhatóan április 1-jén, júliusban és októberben is tovább nő majd. Jó tudni, hogy a kiskorúak megélhetési minimuma a 6 év alattiak számára 623 hrivnyáról 755 hrivnyára nőtt, a 6-18 évesek esetében pedig 776-ról 901 hrivnyára. Ugyanezen jogszabály alapján január 1-től 744-ről 869 hrivnyára nőtt a minimálbér, s decemberre fokozatosan eléri a 922 hrivnyát. Nőtt a minimális nyugdíj is: 573 hrivnya helyett ezentúl 636 hrivnya az alsó szint. A szakértők azt mondják, hogy valamennyi járandóság minimális összegénk emelése automatikusan lépett életbe, függetlenül attól, hogy még nem fogadták el az ország költségvetését.

Nőnek idén a nagycsaládosok juttatásai is. Így például 50 százalékos kedvezményre számíthatnak a kommunális szolgáltatások (lakbér, gázdíj, villamos energia díja) terén csalágtagonként 21 négyzetméter lakóterületig, s további 10,5 négyzetméterig az egész család számára. Ezek a családok soron kívül igényelhetik a telefonvonal beszerelését, s 50 százalékkal kevesebb lesz esetükben a telefon használatáért fizetendő átalánydíj. Gyermekeiknek jogában áll ingyen utazni valamennyi városi közlekedési eszközön a taxi kivételével, a helyi érdekű vasúti és vízi közlekedési eszközökön, valamint a távolságtól függetlenül valamennyi helyi érdekű és országon belüli távolsági buszjáraton. Ugyancsak ingyen juthatnak e gyerekek az orvosi receptre felírt gyógyszerekhez. Az öt- és többgyermekes családokban felnevelkedett 18-23 éves fiatalok mentesülnek a tandíj megfizetésétől az állami felsőoktatási intézményekben, amennyiben az első diploma megszerzése a cél.

Nő az orvosok és az egészségügyi személyzet jövedelme, miután 10-30 százalékkal emelkedik a munkaviszony időtartama alapján járó pótlék. Az emelést állítólag a költségvetés elfogadásától függetlenül végre kell hajtani. Ugyancsak mostantól érvényes újítás, hogy a gyógyszerek csomagolásán a vakok számára Braille-írással is fel kell tüntetni a készítmény nevét, adagolását és az alkalmazott hatóanyagot.

Három ponton is változtak az 50 köbcentiméternél kisebb űrtartalmú motorral szerelt mopedekre vonatkozó előírások. Így a tulajdonosoknak január 1-től be kell jegyeztetniük járművüket az állami közlekésrendészetnél (DAI) - ez körülbelül 100 hrivnyájukba kerül majd -, meg kell szerezniük az A1-es kategóriájú vezetői jogosítványt, valamint kétévente egyszer át kell esniük járművükkel a kötelező műszaki vizsgán. Aki már rendelkezik jogosítvánnyal, annak csupán a gyakorlati járművezetési vizsgán kell megfelelnie, s befizetni az új jogosítványért járó mintegy 150 hrivnyát. Akiknek viszont nincs jogosítványuk, azoknak be kell iratkozniuk az autósiskolába, ahol az oktatás legalább 1500 hrivnyájukba kerül majd. Öröm a sok ürömben, hogy egyes források szerint még néhány hónapig nem fogják büntetni (255-325 hrivnya) azokat, akik eddig nem jegyeztették be járművüket. Továbbra is büntetni fogják viszont a bukósisak nélkül közlekedő mopedeseket (51-85 hrivnya), s ellenőrzik a személyigazolványukat is, miután mopedet csupán azok vezethetnek, akik betöltötték 16. életévüket.

Életbe lépett a földtulajdonjog rendezésének egyszerűsítésére vonatkozó jogszabály. Szakértők szerint kétélű fegyverről van szó, a törvény valóságos háborút robbanthat ki a földre igényt tartók között. Egyrészt, a tulajdonos mostantól a hivatalokkal való egyeztetés nélkül megváltoztathatja a birtokolt földterület rendeltetését: például házat építhet a kiskertjében. Másrészt azonban az állam jogot kapott arra, hogy közösségi célokra - például út- vagy hídépítésre - földet vásároljon és sajátítson ki. A jogászok attól félnek, hogy a hatalmasok esetleg visszaélnek majd ez utóbbi lehetőséggel: például előbb útépítésre vagy park létesítésére hivatkozva kisajátítanak jó fekvésű területeket, majd megváltoztatják a terveket, s villákat építenek oda a gazdagoknak.

Bevezették az órabért. A munkaadónak mostantól nemcsak a minimálbérnél, de a minimális órabérnél sincs joga kevesebbet fizetni alkalmazottainak. A minimális órabér összegét azonban a parlamentnek kell évente meghatároznia a költségvetés elfogadásával együtt, így egyelőre ez a törvény sem léphet életbe, hiszen még nem fogadták el a 2010-es költségvetést. Amennyiben lenne elfogadott költségvetése az országnak, a minimálbérből (869 hrivnya) kiindulva a minimális órabérnek "tisztán", azaz az adók és járulékok levonása után 4,45 hrivnyát kellene kitennie.

szcs