A Csongor és Tündét próbálják Beregszászban

2010. február 5., 09:00 , 473. szám

Vörösmarty Mihály Csongor és Tünde című drámai mesejátékának színpadra állítására készülnek a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színházban. A beregszászi társulat tagjai két Magyarországról érkezett vendégművész irányításával dolgoznak. Szász Zsolt rendezővel, tervezővel és fesztiválszervezővel, aki jelenleg a Debreceni Csokonai Színház művészeti tanácsának tagja, és Tömöry Márta bábdramaturggal a készülő előadásról beszélgettünk próba előtt.

- Hogyan kerültek kapcsolatba a beregszászi színházzal?

Szász Zsolt: - A nyírbátori Szárnyas Sárkány nemzetközi utcaszínházi fesztiválon találkoztunk először, amelynek én vagyok a művészeti vezetője. Történt mindez 1995-ben, amikor a Beregszászi - akkor még - Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház a Sólyompecsenye című előadással mutatkozott be.

Tömöry Márta: - Annyira sikeresek voltak, hogy azóta bérelt helyük van Nyírbátorban. Később az általunk alapított Hattyúdal Színház elnevezésű alternatív csoport művészei részt vettek a beregszásziak által szervezett Sztalker Színházi Fesztiválon.

- Minek köszönhető, hogy most Beregszászban rendeznek?

Szász Zsolt: - Amióta Vidnyánszky Attila, a beregszászi színház főrendezője a Csokonai Színház művészeti vezetője lett, szorosabban-lazábban magam is kötődöm a színházhoz. Az azóta eltelt három és fél év alatt Tömöry Mártával közösen létrehoztunk egy előadást a Csokonai Színház számára.

Tömöry Márta: - Ez volt a Talizmán, egy közép-ázsiai eposz feldolgozása, színpadra állítása, amelyben bábok és élő színészek is szerepeltek.

Szász Zsolt: - Mostani beregszászi munkánk is összefügg a Csokonai Színházzal, ahol nagy hangsúlyt fektetnek a gyermek- és ifjúsági előadásokra. Alkotópárosunk második közös produkciójaként - ezúttal kizárólag a beregszászi színház társulatával - készítenénk el a debreceniek számára Vörösmarty Csongor és Tündéjét úgynevezett beavató színházi formában.

- Miért pont a Csongor és Tündére esett a választásuk?

- A Csokonai egy többtagozatos repertoárszínház, amely működésében ki van téve annak, hogy műsora "jól bérletezhető" legyen. Rendkívül fontos szempont továbbá, hogy a közönségnevelés részeként korosztályuknak megfelelő, elérhető előadásokat kínáljunk azoknak a gyerekeknek és fiataloknak, akiktől azt reméljük, hogy később, felnőtt korukban aktív színházba járók lesznek. Van egy szervezési szempontja is a darabválasztásnak, amennyiben a közönségnek ez a rétege az iskolai kötelező irodalomból készült műveket nézi meg szívesebben. A gimnáziumi tananyagban szerepel többek között a Csongor és Tünde is. Mindezen szempontokon túl az is közismert, hogy Vidnyánszky Attila elkötelezett a klasszikus triász - Katona József, Vörösmarty Mihály és Madách Imre - munkássága mellett.

Tömöry Márta: - Ami pedig azt illeti, hogy minket, kettőnket miért érdekel a Csongor és Tünde, az előzmények egészen a mi korábbi színházi tevékenységünkig, a Hattyúdal Színház elnevezésű alternatív csoportig vezethetők vissza, ahol azt kutattuk, melyek azok a magyar színházi előképek, nyomok, amelyekre rá lehet építeni egy új típusú magyar színházat. Ezt a munkát az első magyar nyelvemlékek, a kolostori és a népi irodalom feldolgozásával kezdtük. A Csongor és Tünde helye különösen érdekes a magyar drámairodalomban, hiszen 1830-ban, amikor elkészült, Vörösmarty sem gondolt arra, hogy színpadra vigyék a művet. Nagyon szépen lehetett olvasni, de a színházi közvélemény már akkor is azt tartotta róla, hogy játszhatatlan. Először csak az 1880-as években vitték színre, s azután is csak ritkán vállalkoztak a színpadra állítására. Napjainkban a diákszínjátszók szívesen játsszák - most éppen Vidnyánszky Éva néni nagymuzsalyi csoportja dolgozik egy ilyen előadáson -, de a nagyszínházak meglehetősen ritkán nyúlnak hozzá, s nekünk úgy tűnik, hogy egyelőre nem is sikerült megfejteniük a titkát ennek az előadásnak.

- Hogyan lehet beavató, tehát a színházat megszerettetni hivatott előadást készíteni egy "játszhatatlan" darabból?

Szász Zsolt: - Ehhez ismerni kell a magyar kultúrát. Közmondásos, hogy verskedvelő, versíró nemzet vagyunk. Az irodalom és a színpad vonatkozásában is abszolút dominanciája van a nem drámai szépirodalomnak. Általában meg szoktunk feledkezni arról, hogy ennek oka, gyökere az is lehet, hogy a magyar színházi nyelv fejlődése kényszerű okok miatt nem futhatott együtt az irodaloméval. Ne feledjük például, milyen tragikus következményekkel járt a nemzet számára s a színházra nézve is az 1848-49-es forradalom és szabadságharc. Magyarországon az 1848 előtti kísérletek még az úgynevezett romantikus színjátszásra alapoztak - barokk kulisszás színpad, sztentori hanghordozás -, tehát a szó színháza dominált. Európában viszont éppen az 1850-es években kezdődött az a színházi forradalom, amely a naturalizmus irányába vezetett, ami gyökereiben máig a domináns forma a színpadokon, lényegében Sztanyiszlavszkij is ezt a hagyományt vitte tovább. A újabb negatív történelmi tényezők - az első világháború, Trianon, a második világháború, a szétszakítottság - egyrészt szétverték a magyar színházi rendszert, hiszen szinte minden jelentős vidéki színházunk kikerült az országból, másrészt a színműirodalom és színjátszás szinte sosem került egymással igazán fedésbe. Azok a színházi eszközök, amelyek egy-egy ilyen filozofikus és szimbolikus rétegekben bővelkedő darab előadásához kellenek, mint amilyen a Csongor és Tünde is, egyszerűen nem dolgozódtak ki. De nemcsak a színjátszás, hanem az elmélet és a kritikai irodalom sem nőtt fel igazán ehhez a feladathoz. Mi most úgy gondoljuk, hogy azzal az előgyakorlattal, amelyet a korábbi években szereztünk a régi magyar és a népi irodalom színpadra vitelében, kicsit közelebb vagyunk a szimbolikus rétegek feldolgozásához, úgy véljük, vannak kulcsaink ehhez a szép műhöz.

Tömöry Márta: - Módomban állt megismerni a keleti színjátszás formáit, amelyekben a szakrális és a színjáték együtt létezik. Úgy tűnik, hogy a keleti színházak formanyelve nem is áll olyan távol a magyar színjátszástól, a magyar gondolkodástól. Talán még közelebb is vannak, mint a nyugati formák.

- Mikorra készül el az előadás?

Szász Zsolt: - Március 24-re lett kitűzve a debreceni bemutató, ezután kerülhet sor a beregszászi premierre is.

- Megtudhatnánk a szereposztást?

Szász Zsolt: - Még nagyon a munka elején járunk, s a szereposztást egyelőre a színészeink sem ismerik, titkoljuk előlük. Talán az eddigiekből is kitűnik, hogy nem a szokásos, bejáratott módon közelítünk a műhöz, úgyhogy hadd maradjon ez még titok egy darabig.

hk