Kié lesz a dicsőség?

2010. február 5., 09:00 , 473. szám

A hét végén ismét szavazunk, eldöntendő, hogy ki legyen Ukrajna államfője az elkövetkező öt esztendőben. Annyi máris bizonyos, hogy a kárpátaljai magyar szavazatok egy része ezúttal ingyen "kelt el".

A kárpátaljai magyarság szempontjából meglehetősen furcsára sikeredett ez az elnökválasztási kampány, amelynek immár az utolsó óráit éljük. Kezdettől tudtuk, hogy nem a magyar szavazatok döntik majd el, ki legyen Ukrajna államfője az elkövetkező öt esztendőben, mégsem könnyű szembesülni azzal, mennyire olcsón mérik a szavazatainkat, amikor a hatalom a tét. Ezen persze aligha csodálkozhatunk, hiszen az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) például meg sem várta, mit ajánlanak fel támogatásáért cserébe az ukrán politikai pártok - saját elhatározásából, senkitől sem kényszerítve jelentette be, hogy az elsősorban Kelet-Ukrajnában népszerű, oroszbarátnak tartott Viktor Janukovicsot támogatja. Később ugyan megállapodást is kötött az UMDSZ néhány további nem túl jelentős nemzetiségi szervezettel egyetemben az elnökjelölttel, amelyben az meglehetősen általános kötelezettségeket vállalt érdekeik érvényesítésére, ám a gesztus értékéből sokat levon, hogy alig néhány héttel az aláírást követően Janukovics egyik interjújában máris visszakozott a megállapodásban szereplő egyik jelentős ígéretétől: már nem tartotta annyira fontosnak, hogy második államnyelvvé tegye az oroszt Ukrajnában. Aki akarta, levonhatta a következtetést: ugyan mire számíthat maroknyi magyarságunk, ha a jelölt még a szavazóbázisa gerincét alkotó oroszok érdekeit is hajlandó félresöpörni, ha az érdekei úgy kívánják?

Az orosz-balos elnökjelölt legjelentősebb ellenlábasa, a választások második fordulójába tekintélyesnek mondható lemaradással bejutott Julija Timosenko sem bizonyult éppen kisebbségbarátnak. Képviselői csak nem sokkal a választás első fordulója előtt vettek tudomást a kárpátaljai magyarság problémáiról, amikor a közvélemény-kutatási adatokból látták, mennyire gyenge eredményre számíthatnak Kárpátalján. Ekkor a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetséggel (KMKSZ) folytatott megbeszélés alapján a kormányfő rendeletben utasította oktatási miniszterét, hogy intézkedjék a magyar emelt szintű érettségi és a tankönyvkiadás ügyében. Vakarcsuk oktatási miniszter azonban a füle botját sem mozdította ez ügyben, így érthető, hogy a KMKSZ nem támogatja a jelöltet a második fordulóban.

Feltehetjük persze a kérdést úgy is, hogy - túl a magyarság érdekein - milyen politikai nyereségre számíthat két érdekvédelmi szervezetünk az elnökválasztás eredményeként a közelgő önkormányzati és parlamenti választásokra készülve? A válasz nyilvánvaló: a helyzetet régiónkban alapvetően az határozza meg, hogy bár a választók csak vasárnap járulnak az urnák elé, Kárpátalja politikailag már a múlt héten elkötelezte magát Viktor Janukovics mellett, azaz a Viktor Baloga holdudvarába tartozó helyi hivatalnokok és struktúrák nyíltan kampányolni kezdtek a kelet-ukrajnai politikus mellett.

Érthető, hogy miután a KMKSZ garanciák híján egyik politikai erőt sem támogatta az elnökválasztási kampányban, így a közelgő tavaszi önkormányzati és parlamenti választásokra készülve tiszta lappal indulhat, ismét megpróbálhatja konkrét intézkedésekre váltani a magyar szavazatokat, bár nem lesz könnyű dolga, ha olyan magyar szervezettel is fel kell vennie a harcot, amely igyekezett úgy helyezkedni, hogy mindenképpen a győztes oldalra kerüljön. Ugyanakkor az UMDSZ helyzete sem lesz éppen irigylésre méltó, hiszen amennyiben Viktor Janukovicsot választják államfővé, hiába áll majd Gajdos István szervezete a "győztes oldalon", ha egy olyan nagy kaliberű politikussal kell osztoznia a dicsőségen, mint Viktor Baloga.

Olvasóink emlékezhetnek arra, hogy az UMDSZ szócsöve, a "zöld" Kárpáti Igaz Szó nem is olyan régen még azt jósolta, hogy a KMKSZ azt az elnökjelöltet támogatja majd, amely mellett Viktor Baloga foglal állást. Most viszont úgy tűnik, hogy szinte elkerülhetetlen a Baloga-UMDSZ-szövetség. Nagy kérdés ezek után, hogy adott esetben szembe mer-e szállni Gajdos a Barva-birodalom mindenható urával a magyar érettségi és a tankönyvkiadás érdekében a tavaszi parlamenti és önkormányzati választásokon, ha a tét az UMDSZ pozícióinak megőrzése lesz?

zzz