A minisztérium visszaállítaná a magyar nyelvű érettségit

A KMKSZ-szel tárgyalt az oktatási miniszter helyettese

2010. február 5., 09:00 , 473. szám

Kedden a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) ungvári székházában fogadták a szövetség vezetői Makszim Sztrihát, az oktatási miniszter helyettesét, valamint a kíséretében lévő Olekszandr Kemenyast, a BJUT parlamenti frakciójának képviselőjét és Andrij Szerbajlót, a párt kárpátaljai megyei tanácsi képviselőjét.

Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke, Brenzovics László alelnök, a Kárpátaljai Megyei Tanács elnökének helyettese és Gulácsy Géza, a KMKSZ Munkácsi Középszintű Szervezetének elnöke, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség alelnöke a kárpátaljai magyar oktatással összefüggő égető kérdéseket vitatták meg vendégeikkel. Makszim Sztriha a magyar iskolák tankönyvellátásával kapcsolatban elmondta, hogy a problémákat anyagi és szervezési nehézségek okozták. Mint elhangzott, a tárca ugyan még nem rendelte meg azokat a fordításos magyar tankönyveket, amelyeknek a kiadása idén volna esedékes, a miniszterhelyettes azonban arról biztosította vendéglátóit, hogy erre mindenképpen sor fog kerülni.

Az oktatási tárca képviselője elmondta, a minisztériumban megérlelődött a döntés, hogy meghosszabbítsák a nemzetiségi iskolák diákjai esetében az emelt szintű érettségi tesztek fordításának tavaly lejárt határidejét, azaz a nyelvvizsgák kivételével ismét magyar nyelven érettségizhetnek a magyar iskolák végzősei. Erről a közeljövőben születik majd hivatalos döntés.

Kovács Miklós a megbeszélést követően lapunknak nyilatkozva rámutatott: a találkozó résztvevői egyetértettek abban, hogy a magyar oktatás helyzete nagyon nehéz, komplex probléma, amelynek a megoldása további tárgyalásokat igényel. A felek kölcsönösen kifejezték a készségüket, hogy folytassák az ez irányú egyeztetéseket.

Mint arról lapunk is beszámolt, az elmúlt hetekben aktivizálódott a kormányzat a magyar oktatást érintő ügyekben. Nem sokkal az elnökválasztás első fordulója előtt BJUT-os képviselők felterjesztése nyomán Julija Timosenko kormányfő az ukrajnai nemzetiségek anyanyelvű oktatását korlátozó intézkedések sürgős felülvizsgálatára és a kisebbségek szempontjából kedvező módosítására utasította az oktatási minisztert.

pszv