A régi "klub" új élete

2010. február 5., 09:00 , 473. szám

A beregszászi járási Bátyúban hosszú idő után újra megnyitotta kapuit a település polgármesteri hivatalának szomszédságában lévő, korábban is falusi klubként működtetett és most felújított művelődési ház. A megújult kulturális intézmény átadására január 29-én került sor.

Elsőként Szovhirja Katalin, az intézmény vezetője köszöntötte az avatóünnepségre összegyűlt sokadalmat, beszédében arról szólva, milyen nagy erőfeszítések árán sikerült ennek az épületnek a felújítása.

Beregszászi Ferenc, Bátyú polgármestere beszédében elmondta: Korábban ebben az épületben, majd pedig közel két évtizeden keresztül egy, a vasút által működtetett és fenntartott modern, kétszintes épületben zajlottak a kulturális rendezvények. 2002-ben ezt az épületet a vasút átadta a nagyközségi tanácsnak. Idővel azonban ennek az épületnek az állaga erősen leromlott, s mivel a javítási és fenntartási költségeket sem sikerült biztosítani, a nagyközség képviselőtestülete úgy döntött, a falu kulturális életének további biztosítása végett megszavazza a polgármesteri hivatal szomszédságában lévő régi kultúrház épületének felújítási költségeit. Bevezették a fűtést, kicserélték az ablakokat és az ajtókat, kijavították a tetőt, teljesen kifestették az épületet, rendbehozták az iroda és a színpad mögötti öltözőhelyiséget. "Úgy gondolom, munkánkkal hozzájárultunk ahhoz, hogy továbbra is pezsgő kulturális élet folyjék nagyközségünkben. Azt kívánom, hogy találja meg itt minden generáció - a legkisebbektől a legnagyobbakig - a szórakozáshoz, a pihenéshez való feltételeket" - mondta végezetül a polgármester.

A megnyitó beszédeket gazdag kulturális program követte, melynek során a helyi műkedvelők közül fellépett a gyermekénekkar, a vokálcsoport, a harmonikaegyüttes és a folklórcsoport. A tánccsoport marosszéki táncot, Kajla János Márk pedig Egértánc címmel harmonikaszámot adott elő. A Riskó Anikó és tanítványa alkotta hegedűs duó Tomaso Albinoni Adagio, valamint Georges Bizet Habanera című művét adta elő. Felléptek a bátyúi rendezvények elmaradhatatlan szereplői, az Együtt Nyugdíjasklub tagjai is, akiknek - és a KMKSZ helyi alapszervezetének - képviseletében Szántó Edit alapszervezeti elnök, kórustag mondott köszöntő beszédet, majd verseket, népdalcsokrot adtak elő.

halász