Uborkatermesztés hajtatásban

2010. február 5., 09:00 , 473. szám

A szántóföldi és kordonos uborkatermesztést bemutató nagy sikerű sorozatunk után számos olvasónk kérte, hogy foglalkozzunk az uborka hajtatásban való termesztésével. A téma kifejtésére ezúttal is Őr Hidi László nagydobronyi gazdálkodót, a Terra Dei Alapítvány szaktanácsadóját kértük fel.

- Milyen uborkát termesszünk hajtatásban?

- Hajtatásban célszerű az öntermékenyülő fajtákat használni. Többek szerint ajánlatos a generatív fajtákat választani a korai terméstömeg gyorsabb leadása végett, mások azonban vitatják ezt. Ebben az esetben is felmerül a dilemma, hogy vajon az úgynevezett "nagyszemölcsös" avagy az aprótüskés fajtát válasszuk. Tény, hogy - mint azt már korábban is említettem - a piacon a nagyszemölcsöshöz nyúlnak szívesebben a vásárlók, ha van miből választaniuk, bár kétségtelen, hogy az aprótüskést is el lehet adni. Az aprótüskés uborka pártján állók azt mondják, ezek a fajták többet teremnek, ám ez nem bizonyított. Hajtatásban többnyire salátauborka méretet termesztünk, azaz 9-12 centiméteres és ennél nagyobb terméseket viszünk a piacra. Ajánlatos "nyúlánkabb" termésű fajtát választani, ahol a hossz és a vastagság aránya 3,2-3,25 az egyhez. Vannak olyan fajták, amelyeknek a csúcsán hosszú ideg megmarad az úgynevezett virág. Emiatt ezen fajták termései frissebbnek, "piacosabbnak" tűnnek.

- Mikor kerüljön földbe a növény?

- Az ültetés időpontja leginkább attól függ, hogy milyen létesítményben dolgozik a gazda, rendelkezik-e valamilyen fűtési berendezéssel vagy sem. Amennyiben legalább 15 fokos hőlépcsőt tud tartani, a legkorábbi számba jöhető ültetési időpont március 20-április 1. Ha egy korai ültetési időpontot célozunk meg, fontos, hogy a talaj hőmérséklete meghaladja a 13-15 fokot 8-10 cm mélyen. Ennél hidegebb talajhőmérséklet esetén az uborka nehezen gyökeresedik meg, s nagyobb a valószínűsége annak, hogy megtámadják a különféle betegségek. Az elmondottakból és a tapasztalatokból következik, hogy hideghajtatásban, tehát amikor a hajtató létesítmény fűtése nem megoldott, avagy legfeljebb vészfűtéssel rendelkezik a gazda, a számba jöhető legkorábbi ültetési időpont április második fele, 15-20-a.

- Mikor és hogyan vessük el a palántának való magot?

- Az ültetés tervezett időpontjától számoljuk vissza a vetés időpontját abból kiindulva, hogy egy jól fejlett uborkapalánta átlagosan 21-25 nap alatt válik kiültethetővé. Amennyiben a legkorábbi kiültetési időpontot választjuk, a kedvezőtlen fényviszonyok miatt a palántanevelés időtartama elérheti a négy hetet is.

Az uborkát helyrevetéssel szaporítjuk tápkockában. Minél korábbi a kiültetés időpontja, annál nagyobb méretűnek kell lennie a tápkockának. Március harmadik dekádja - április 1. körüli kiültetéshez bizony 8-as-10-es tápkocka szükségeltetik, míg az április közepe utáni kiültetéshez elegendő egy tejfeles pohár is.

A tápkockához ajánlatos jó minőségű tőzegalapú tápkockaföldet készíteni. A kereskedelemben kapható megfelelő tőzeg. Törekedjünk arra, hogy palántaneveléshez szálas tőzeget szerezzünk be. Vegyük figyelembe, hogy a szálas tőzegek savanyú kémhatásúak, úgyhogy amennyiben a csomagoláson nincs külön feltüntetve, hogy be van állítva a kémhatás, akkor hozzá kell adni köbméterenként mintegy 3-4 kg mészport. A palántákat tiszta tőzegben is nevelhetjük, ilyenkor a tőzeghez adjunk valamilyen palántaneveléshez ajánlott komplex műtrágyát, mint amilyen például a Beatmix, a Homix vagy a Volltünger. Jellemzően tartós hatású műtrágyákat használunk erre a célra, amelyeknek komponensei fokozatosan tárulnak fel a palántanevelés során, és minden tápanyagszükségletét kielégítik a növénynek. Jó még erre a célra a földdé érett istállótrágya is. Amennyiben rendelkezünk ilyen minőségű, érettségű istállótrágyával, olcsóbban termelhetünk, mint a műtrágyák felhasználásával. Ilyenkor a tápkockák talajához négy egység tőzeghez négy egység földdé érett istállótrágyát adunk, továbbá 2-2,5 kg szuperfoszfátot és egy köbméternyi tőzeghez 3-4 kiló mészport. Ezt a keveréket ajánlatos még előző ősszel elkészíteni és pihentetni.

- Milyen feltételeket követel a hatékony palántanevelés?

- A csírázás ideális hőmérséklete 25-32 fok, ennél alacsonyabb hőmérséklet esetén elhúzódik, vontatottá válik a folyamat. Megfelelő hőmérsékleten a magvak 3-4 napon belül kicsíráznak, öt napon belül pedig kikelnek. Nagyon figyeljünk oda arra az időszakra, amikor kel az uborka! Ilyenkor elegendő, ha csak egy fél napig is nem a megfelelő mennyiségű fényt kapja a kis palánta, s máris megnyúlik, minek következtében a továbbiakban mindenféle növényvédelmi gondjaink adódhatnak a megnyúlt, elgyengült növények miatt. Éppen ezért ebben a periódusban igyekezzünk szükség esetén villanyfénnyel pótolni a napsugarakat. Kelés után a palánták számára igyekezzünk biztosítani éjszaka a 18 fokot, napközben pedig a 22-25 fokot. Akkor jó, akkor van "kész" a palántánk, ha korai kiültetésnél 3-4 lombleveles, későbbi kiültetés esetén pedig 2-3 lombleveles, jól fejlett, zömök, azaz nem "nyúlánk", a hajtáscsúcs élénkzöld, növésben van.

- Nem szóltunk még a hajtatás műszaki feltételeiről.

- A létesítményt ajánlatos ellátni dupla fóliaborítással, ami legalább 3 fokkal megnöveli a belső hőmérsékletet, azaz ennyivel kevesebbet kell fűtenünk. Célszerű csepegtetőrendszert alkalmazni. Ajánlatos a különféle talajtakaró fóliák használata. A korai hajtatásban a füstszínű fólia a legmegfelelőbb, amely még kellő gyomelnyomó képességgel rendelkezik, ugyanakkor jobban felmelegszik alatta a talaj, mint ha fekete fóliát használnánk.

- Hogyan ültessünk?

- Ültetés előtt a fóliasátrakban feltétlenül használjunk talajfertőtlenítő szereket, amelyeket vagy a sorba, vagy a létesítmény teljes talajába bedolgozunk.

Kiültetéskor a talaj hőmérséklete legyen legalább 15 fokos, ajánlatos bakhátakat kialakítani. A növénysűrűség legyen 3-3,5 palánta négyzetméterenként. Ültessünk 70 százalékos nedvességtartalmú talajba, majd locsoljuk be a palántát foszfortúlsúlyos tápoldattal, megteremtve a kapcsolatot a gyökér és a talaj között.

Nagyon fontos, hogy ültetéskor a palánta tápkockájának talaja egy félujjnyival legyen magasabban a talajszintnél. Törekedjünk arra, hogy az uborka nyaka semmiképpen se érintkezzék a földdel, különben megfertőzhetjük az uborka nagyon érzékeny gyökérnyakát. (Folytatjuk)

pszv