"Kalandos" utazás

Régóta készült erre az útra. De valamiért mindig el kellett halasztania. Pedig unokatestvére nagyon invitálta. Már csak ő az egyetlen közelebbi hozzátartozója. Csak hát nagyon messzire vetette a sors. Moszkvába. Évtizedek óta ott él. Főmérnök egy műszergyárban. Bár ma már, mint mondják, nem léteznek távolságok. Azért mégse a szomszédba kell átruccanni. Ő meg amúgy sem az a könnyen kimozduló, ország- és világjáró ember.

Telefonon és az Interneten keresztül persze állandó kapcsolatban álltak. Havonta legalább egyszer váltottak hosszabb üzenetet. Viszont személyesen több mint nyolc éve találkoztak. Akkor is az unokatestvére utazott ide.

De most, januárban Károly végre rászánta magát. Tavaly, az év vége előtt véglegesen elköszönt munkahelyétől. Marasztalták, mert kitűnő szakember volt. De ő úgy gondolta, most már igazán ráférne a megérdemelt pihenés. Hiszen nyugdíjasként úgyis tovább dolgozott. Hatvanon felül még két esztendőt húzott le a cégnél.

Nagy gonddal készült. Üzenet az unokatestvérnek. Rögvest érkezett a válasz e-mailben: nagyon örülnek, várják szeretettel. Természetesen az ajándékok sem maradhattak el. A rokon hobbija, szenvedélye a fotózás. Vett hát neki egy drága fényképezőgépet. Az unokaöcs fiának pedig, elvégre az idén lesz tizennyolc éves, egy hasonlóan nem olcsó laptopot. A feleségnek márkás kávéskészletet.

...Vitte a vonat. Kényelmes és zavartalan volt az utazás. Kijevben új utasok nyitották rá a fülke ajtaját. Két középkorú férfi. Köszöntek, bemutatkoztak. Borisz és Nyikolaj. Pallérozott, szolid emberek benyomását keltették. Beszédbe elegyedtek. Nemsokára "összemelegedtek". Ahogy ilyenkor általában szokás, idővel az asztalkára került a hazai elemózsia, s hozzá természetesen az ital is. Károly hazai szilvapálinkával rukkolt elő, utastársai minőségi vodkával. Ahogyan növekedett a megtett kilométer száma, olyan arányban apadt a butéliák tartalma. Károly megtudta, hogy a két rokonszenves férfi magánvállalkozó, és szintén az orosz fővárosba utazik üzleti ügyben. Viszonzásul Károly is ecsetelte nekik utazásának célját. Kissé kapatosan óvatlanul elkottyantotta azt is, milyen ajándékokkal akarja meglepni a régen látott rokont és családját...

A szerelvény begördült a kalugai pályaudvarra. Borisz ajánlatot tett. "Itt veszteglünk egy darabig. Időnk van bőven. Meg egy erős kávé is ránk férne. Itt, az állomás restijében kitűnő feketét főznek. Meg jó lenne járni is egyet. Károly nem tart vele? Társa addig itt marad a fülkében. Vigyáz a holmikra. Amúgy sem szereti a kávét..."

Károly ráállt. A kinti séta valóban jól esett. Kísérője otthonosan fordult az étterem irányába. A feketében sem volt semmi kivetnivaló. Már csaknem felhörpintették, amikor Borisz elnézést kért, a "szükség ugyebár". És az illemhely felé vette az irányt.

Ám Károly hiába várta vissza. A hangosbemondó kihirdette, hogy vonata öt perc múlva indul tovább. Nem tudta, mire vélje a dolgot. Végül úgy döntött, nem vár tovább. Visszament a vagonjához és felszállt.

A fülkében nem volt senki. A vonat pedig elindult. Csak ekkor vette észre, hogy holmijai is hiányoznak. Hűlt helye volt a bőröndjének, sporttáskájának. Ekkor kapott a fejéhez és ébredt rá a "turpisságra". Kétségbeesetten rohant a kalauzhoz, aki értesítette a vasúti rendőrséget. A moszkvai pályaudvaron immár az unokatestvér kíséretében, megtette a feljelentést, személyleírást adott, aláírta a jegyzőkönyvet.

Rokona családjánál két hetet töltött. Dédelgették, kényeztették, vigasztalták. Nem számít az elorozott ajándék, az a fő, hogy végre találkozhattak. Hogy együtt lehetnek.

Károly, bár az unokatestvére a repülőgépet javasolta és azt is felajánlotta, hogy kifizeti a jegy árát, a visszaútra is a vonatot választotta. Végig szótlanul gubbasztott a fülke sarkában és a hozzá "beszállásoltaknak" még a köszönését sem fogadta.

Még most is az "incidens" sokkoló hatása alatt áll. S borzongva gondol arra, mi lett volna, ha csak pulóverben megy kávézni, ahogy eredetileg szándékában állt, kabátját pedig a fülke fogasán hagyja. Ugyanis, a felöltő belső zsebébe "rejtette" személyi okmányait és az utazásra szánt pénz jelentős részét...

Tárczy Andor