Érték, család, óvoda

X. Kárpátaljai Magyar Óvodapedagógusok Konferenciája

2010. február 26., 09:00 , 476. szám

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán (KMF) immár tizedik, jubileumi alkalommal került megrendezésre Kárpátalja magyar óvodapedagógusainak konferenciája. A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) által szervezett, a Szülőföld Alap támogatásával zajló esemény február 19-20. között zajlott.

Az ünnepélyes megnyitóra a főiskola Győr termében került sor, ahol Gabóda Éva, a KMPSZ óvodaszekciójának vezetője üdvözölte a nagyszámú résztvevőt, szólva az óvodapedagógus szekció megalakításáról. Majd külön üdvözölte azt, akinek az óvodaszekció létrehozása köszönhető: Morilják Erzsébet nyugalmazott óvónőt, kinek munkáját Orosz Ildikó, a KMF és a KMPSZ elnöke is méltatta. Morilják Erzsébet elmondta: egy olyan rendszerben, ahol sokáig még magyarul sem lehetett megszólalni, sokáig csak álom volt a megalakítás gondolata. "Azok az évek nagyon nehezek voltak, de bebizonyosodott, hogy merni kell, akarni kell, és nem szabad megtorpanni" – mondta, majd arra biztatta a jelen lévő óvónőket, munkájukat ne pusztán munkahelyként éljék meg, hanem hivatásként.

Ezt követően a Beregszászi 10. Sz. Óvoda ovisai kedveskedtek ünnepi műsorral a jelenlévőknek, felkészítőjük Hagymási Erzsébet volt, majd dr. Lipcsey Imre, a Szarvasi Tessedik Sámuel Főiskola dékánja tartott előadást Érték az óvodai nevelésben címmel. Előadásának első részében a szónok a hivatalos, kortárs alapprogram szerinti feladatokat, értékeléseket foglalta össze. Ezt követően az előadó az általa értéknek tekinthető gondolatokat foglalta össze röviden. Meggyőző, mindenki számára könnyen érthető, példákkal gazdagon illusztrált, hasznos tanácsokban bővelkedő előadást hallhattak óvodapedagógusaink a gyereknevelés fortélyairól, melyek egy családon belül is fontosak lehetnek. A szülők viselkedésükkel, szokásaikkal nagyban befolyásolják a gyerek jellemének fejlődését. Szó volt a környezettudatos magatartás, valamint az egészséges életvitel kialakításának fontosságáról. Ez utóbbiba tartozik a helyes és egészséges táplálkozás, valamint a higiénia is. Az előadó kiemelte: nagyon fontos, hogy érvényesüljön az óvoda nevelő-személyiségfejlesztő funkciója, elsősorban erre kell fókuszálni.

A konferencia további részében olyan előadók fejtették ki gondolataikat, mint Punykó Mária, a KMPSZ szórványprogram-koordinátora, az Irka c. gyermeklap főszerkesztője, Gogola István, a Beregszászi Magyar Gimnázium (BMG) iskolapszichológusa, valamint Gabóda Éva.

F. Zs.