Önkormányzati ügyeink

2010. március 5., 09:00 , 477. szám

Beregszászi Járási Tanács: Az utak kátyúsak, és azok is maradnak

Költségvetés híján s az országban uralkodó politikai bizonytalanság közepette önkormányzataink az utóbbi időben alig képesek érdemi döntéseket hozni, így leginkább politikai indíttatású szónoklatokkal és számonkérésekkel múlatják az időt. Nem kivétel ez alól a Beregszászi Járási Tanács sem, amely múlt pénteken tartotta soros ülését.

A testület által különösebb eredmény nélkül vitatott kérdések közül talán a beregszászi járási közúthálózatnak a télvíz miatt különösen siralmas állapota váltotta ki a legnagyobb érdeklődést a képviselők részéről. Az útkarbantartók jelen lévő illetékes képviselői hiába jelezték, hogy pénz a tél okozta kátyúk kijavítására országos költségvetés hiányában nincs, s a válság miatt nem is várható, hogy tavasszal a szükségessé vált javítási munkákat teljes egészében elvégezzék, a képviselők mégis hosszan elrágódtak azon, hogy ki a felelős ezért, s mit lehetne tenni. A szakemberek közölték: információik szerint a tavalyi költségvetési támogatás mértékének csupán mintegy hatvan százalékára számítanak idén, kiút tehát nincs.

Hasonlóan nagy felháborodást és hangos vitát váltott ki a teremben a "felismerés", hogy bár az államkincstár az elmúlt év végén megkapta a Beregszászi Magyar Gimnázium új épületének finanszírozásához szükséges pénz egy részét, azt a hivatalnokok nem folyósították decemberben, miután egy kormányrendelet a költségvetés úgynevezett "védett" tételeinek, azaz például a szociális kiadásoknak és az állami alkalmazottak fizetésének a finanszírozását helyezte előtérbe számukra. Január 1-től viszont az idei költségvetés hiánya teszi lehetetlenné számukra a tavalyi maradványpénzek folyósítását. Különösen az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség képviselői firtatták felháborodottan, mióta írhatja felül egy kormányrendelet a törvényerejű költségvetés rendelkezéseit, bár köztudott mifelénk, hogy ez az eljárás nem mondható rendhagyónak Ukrajnában.

Ugyanakkor a merőben politikai indíttatású vitákon túl valódi segélykérő felhívások is elhangzottak, pl. Szanyi János KMKSZ-es képviselő részéről a Nagybakosra vezető vasúti felüljáró ügyében, melyet az utóbbi időben olyannyira elhanyagoltak, hogy mára életveszélyessé vált, s hovatovább – különösen télvíz idején – a település megközelítését is lehetetlenné teszi. A járási tanács jobb híján úgy határozott, hogy ismét levéllel fordul valamennyi illetékes hatósághoz a helyzet mielőbbi orvoslása érdekében. Addig is kezdeményezni szándékoznak a Lembergi Vasút igazgatóságánál, hogy ismét tegyék lehetővé a falu megközelítését a vasúti síneken keresztül.

Riskó György, a KMKSZ–UMP frakciójának képviselője felszólalásában a bátyúi lakótelepen uralkodó áldatlan állapotokról szólt. Kezdeményezésére a járási tanács eseti bizottság felállításáról döntött annak kivizsgálására, miért nem sikerül immár évek óta kielégítően megoldani a több mint 300 lakás fűtését és vízellátását.

Ugyancsak hosszú ideje megoldatlan a beregszászi iskolákban tanuló nagybaktai iskolások utaztatásának kérdése, miután a beregszászi járási és a beregszászi városi hatóságok a mai napig nem tudtak megállapodni az iskolabusz működtetésének finanszírozásáról. A témához hozzászóló képviselők jelezték: nem Nagybakta az egyetlen település, ahol gondok vannak az iskolabusszal, illetve az iskolások utaztatásával.

Ismét foglalkozott a testület az egykori beregszászi kaszinó épülete még járási tanácsi tulajdonban lévő részének további sorsával. A közelmúltban az önkormányzat még azon az állásponton volt, hogy nincs értelme magánosítani az ingatlant, amennyiben annak bérbe adása jövedelmező a tanács számára, most azonban a képviselők úgy határoztak, hogy mégiscsak a privatizálható ingatlanok közé sorolják az épületet, amennyiben annak vásárlója vállalja, hogy a jövőben is működteti az épületben üzemelő nyomdát, mely jelenleg az egyetlen hasonló profilú vállalkozás a járásban.

Végül, de nem utolsósorban, tárgyalta és támogatta a testület a Szolyvai Járási Tanács kezdeményezését, amellyel a pirotechnikai eszközök, tehát a különféle tűzijátékok és petárdák forgalmazásának és használatának szabályozását szeretnék szigorítani a balesetek megelőzése céljából.

Nagyszőlősi Járási Tanács: Támogatás az egyházi líceumoknak

Az egyházi líceumok támogatását célzó programot fogadott el keddi ülésén a Nagyszőlősi Járási Tanács.

Mint ismeretes, 2009. október 1-től megszűnt az egyházi középiskolák állami finanszírozása, miután a hatóságok megszigorították a költségvetési törvény azon passzusának betartását, amely csak az állami és önkormányzati intézmények normatív finanszírozását teszi lehetővé.

Ekkor az érintett megyei és járási önkormányzati testületek illetékeseinek, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ), a szakmai érdekvédelmi szervezetek képviselőinek a bevonásával megindult a kiútkeresés. "Számos konferencia és megbeszélés eredményeként az a megoldás született, hogy az egyházi oktatási intézmények jelenlegi státuszának és tulajdonviszonyainak megőrzése érdekében helyi regionális programokat fogadnak el az önkormányzatok, s az ezekre megítélt pénzekkel járulnak hozzá a líceumok finanszírozásához – mondja Barta József, a Nagyszőlősi Járási Tanács elnökének helyettese. – Természetesen az ezen programok biztosította finanszírozás nem fedezi a normatív támogatás kiesése által keletkezett űrt, ám az alapítványi, magyar állami és egyházi támogatások mellett ez a hozzájárulás is jól jön a fenntartóknak. Ezenkívül a különböző pályázatokon való részvételnek is gyakran feltétele az állami, illetve önkormányzati támogatás."

Ilyen programot elsőként tavaly novemberben a Beregszászi járásban fogadtak el, valamint Munkács városában, s most a KMKSZ közreműködésével sikerült elérni, hogy a Nagyszőlősi Járási Közigazgatási Hivatal is benyújtson a járási tanácsnak egy az előzetesen egyeztetett szempontokat tükröző programot a Karácsfalvai Sztojka Sándor Görög Katolikus Líceum és a Péterfalvai Református Líceum támogatására, amit a tanács egyhangúlag szavazott meg.

A program elfogadása persze nem jelenti azt, hogy a líceumok mindjárt pénzhez jutnak, mondja Barta József, hiszen ahhoz előbb el kell fogadni a járás költségvetését, amikor is kiderül, hogy előirányozzák-e azokat az összegeket, amelyek a programban szerepelnek. Az elnökhelyettes azonban máris példaértékűnek tartja azt az együttműködést, ami a KMKSZ, a tanács magyar és nem magyar képviselői, valamint a közigazgatási hivatal munkatársai között alakult ki ez ügyben.

hk