Vakok menete

2010. március 5., 09:00 , 477. szám

Amennyiben a klasszikus művek alkalmasak az ukrán politika sajátosságainak ábrázolására, abban kétségtelenül Peter Brueghel ismert festménye, a Vakok a legjobb. A képen egymás kezét fogva halad előre hat világtalan ember. Az ugyancsak vak vezető félrelép és szakadékba zuhan, s társai láthatóan ugyanerre a sorsra jutnak, bár még semmit sem gyanítanak, bátran követik vezérüket. Az előrelátás, a stratégiai gondolkodás hiánya valóságos csapásává vált a honi politikának - véli Mihajlo Dubinyanszkij az Ukrajinszka Pravda internetes hírportálon megjelent írásában, amelynek főbb gondolatait az alábbiakban ajánljuk olvasóink figyelmébe. A szerző szerint ékes példái ennek a vakságnak az elnökválasztást követő csatározások Julija Timosenko és a Régiók Pártja között.

Mint ismeretes, a BJUT vezére megtagadta az elnökválasztás eredményének elismerését, s vélt igazába vetett hitében sem a nemzetközi megfigyelők értékelése, sem hat exit poll felmérés eredménye, de még józanságukat megőrző pártbéli elvtársai sem tudták megingatni, holott megpróbálták rábeszélni őt a civilizált ellenzékbe vonulásra.

Ehelyett Julija Volodimirovna a bruegheli hősök magabiztosságával járult Ukrajna Legfelsőbb Közigazgatási Bírósága (VASZU) elé, hogy harcba szálljon a harmadik választási fordulóért. Való igaz: Timosenko kirohanása pillanatnyilag gyengítette Janukovics elnök pozícióit. De mi lesz holnap?

A 2004-es események otromba paródiájával sok olyan ukrán választópolgárt sikerült elriasztani, akik korábban támogatták a Majdant, holott Julija Timosenkónak nagy szüksége lenne a szavazataikra a következő választásokon. Délkelet-Ukrajna lakossága egyenesen csúfot űz a nyughatatlan Timosenkóból, s útszéli kifejezésekkel illetik a miniszterelnököt, pedig ő továbbra is arról ábrándozik, hogy mindenki által elfogadott vezetőként áll majd egy sokmilliós ország élére.

A világ értetlenül figyeli Julija Volodimirovnát, aki az igazság egyedüli letéteményesének kiáltotta ki magát az egész galaxisban. Pedig Ukrajna stratégiai partnereiről van szó, akikkel Timosenko egyenlő félként kíván tárgyalni!

A Régiók Pártjának (RP) viselkedése ebben a helyzetben ugyancsak arra vall, hogy komoly problémák vannak a politikai éleslátásukkal. Janukovics győzelmének maximálisan tisztának kellett látszania, a bírósági eljárásoknak pedig a lehető legnyíltabbaknak. De a régiósok, arra törekedve, hogy mielőbb semlegesítsék Timosenkót, nem törték magukat különösebben a szabályok betartásával. Sem február 3-án, amikor lóhalálában megváltoztatták a választási törvényt, sem a választás napján, sem később, amikor a VASZU elé került az ügy. Ezzel Viktor Fedorovics párttársai gyakorlatilag aláaknázták az új elnök társadalmi elfogadottságát. Az ukrán állampolgárok egy része meg van győződve arról, hogy a Bankovaja, azaz az elnöki rezidencia kártékony szélhámosok és hamisítók kezére jutott, ami hosszabb távon problémákat okozhat Janukovicsnak és társainak. A hatalom feltételezett illegitimitása ugyanis fokozza az ország megosztottságát, zavarja a népszerűtlen válságellenes intézkedések bevezetését, s mintegy feljogosítja az ellenzéket a radikális lépésekre. A VFJ által elkövetett melléfogások hatását még nemegyszer megérzi majd Ukrajna új vezetése. És csak egy vak áldozhatja fel a saját politikai jövőjét a jelen oltárán...

Talán ideje volna elismerni, hogy a válság legyőzte Julija Volodimirovnát. Igen, a 2008 őszén kirobbant globális gazdasági válság, és nem a szerencsétlen VFJ lett Timosenko miniszterelnök fő ellenfele a 2010-es elnökválasztáson. Julija Volodimirovna kezdettől a sereghajtó megalázó és szokatlan szerepébe került ebben a versenyfutásban, miközben Janukovics csapata a Fortuna kegyéből Viktor Fedorovicsnak ajándékozott eredmény megőrzésén dolgozott.

Timosenko tökéletesen megjósolhatóan Hoover amerikai elnök, és Brünning német kancellár sorsára jutott, akik a múlt század 20-30-as éveinek nagy válságára fizettek rá. Amennyiben JVT helyén kevésbé karizmatikus politikus állt volna, a következmények még siralmasabbak lettek volna. Julija Volodimirovnát mégis nehéz a körülmények áldozatának tekinteni, hiszen 2008 őszén az ukrán kormányfőnek kedveztek a körülmények.

Éppen szeptember 16-án, amikor a krízis már pánikot okozott külföldön, de még nem érte el Ukrajnát, a Legfelsőbb Tanácsban bejelentették a demokratikus koalíció megszűnését. Julija Timosenkónak ekkor kiváló alkalma kínálkozott arra, hogy sértődötten ellenzékbe vonuljon. Később azzal vádolhatta volna a hatalmon lévőket, hogy csődbe vitték az országot, hogy azután a nemzet megmentőjének kiáltva ki magát fölényes győzelmet arasson az elnökválasztáson.

Ma JVT szószólói azt állítják, hogy a miniszterelnök tudatosan áldozta fel népszerűségét szeretett hazája érdekében, csakhogy minden sokkal prózaibb volt. Timosenko egyszerűen alábecsülte a világválság kockázatait, s nem tudta elképzelni a saját jövőjét a világméretű recesszió viszonyai között.

Julija Volodimirovna vesztét tehát megint csak a stratégiai vakság okozta. Hiszen a kormányfői poszt konkrét hatalmat jelent, a lehetőséget, hogy rajta tartsuk a szemünket a dolgok menetén az országban, míg a globális gazdasági válság csupán egy absztrakció. Valahol a tengeren túl tombol, s ha mégis megjelenne Ukrajnában, majd legyűrjük hatalmi szóval. Hát érdemes ezért lemondani a kormányfői hatalomról?!

De a Régiók Pártja világtalan képviselőinek sincs oka az ujjongásra, hiszen Viktor Janukovics győzelme nem ravasz számítás, hanem banális szerencse következménye. 2008 sorsdöntő napjaiban Timosenko ellenfelei ugyanolyan rövidlátók voltak, mint a miniszterelnök. Már csődbe ment a hírhedt Lehman Brothers bank, a világválság sötét árnya már Ukrajna fölé tornyosult, amikor a régiósok még mindig lelkesen egyezkedtek Viktor Balogával, és közben nagykoalícióról, kényelmes kormányirodákról álmodoztak.

Íme a XXI. századi ukrán elit mentalitása. A magukat titánoknak gondoló emberek el sem tudják képzelni, hogy eljöhet az a pillanat, amikor a körülmények foglyaivá, tehetetlen törpékké válnak, jegyzi meg keserűen Mihajlo Dubinyanszkij.

hk