2010. március 12.

2010. március 12., 09:00 , 478. szám

János evangéliuma 12,20-22.26.: "Néhány görög is vala azok között, a kik felmenének, hogy imádkozzanak az ünnepen. Ezek azért a galileai Bethsaidából való Filephez menének, és kérék őt, mondván: Uram, látni akarjuk a Jézust. Megy vala Filep és szóla Andrásnak, és viszont András és Filep szóla Jézusnak. Jézus pedig felele nékik, mondván: Aki nékem szolgál, engem kövessen; és a hol én vagyok, ott lesz az én szolgám is: és a ki nékem szolgál, megbecsüli azt az Atya."

Kedves Testvéreim! A húsvét előtti böjti időszak egyfajta belső előkészület: az elcsendesedésnek, az Isten felé fordulásnak, az Őreá való figyelésnek az alkalma. Egykoron a Jeruzsálembe páska ünnepére érkezett zarándokok között lévő görögök vágya és igénye volt ez: Jézust szeretnénk látni! Bizonyára hallottak már Róla sok csodás híradást, hallottak szeretetéről, hatalmáról, bölcsességéről – s most szeretnék látni a valóságban is. Kicsoda Ő, milyen Ő? Érzik a lelkük mélyén, hogy ez az a Valaki, akit ők egész életükben kerestek, akire igazán szükségük van.

A görögök Fülöp tanítványt szólítják meg kérésükkel. Fülöp András segítségét kéri, s együtt közvetítik a görögök kérését Jézus felé. Nagy felelősség láttatni Jézust! Vajon milyen Jézust ismerhetnek meg általunk az emberek? Ne feledjük az ének szavait: "Egy lélekért se érjen vádja téged, hogy te miattad nem látta meg Őt."

Jézus különös választ ad a görögök kérésére, a tanítványok közbenjárására. Jézus elkezd beszélni arról, hogy kicsoda Ő, miért jött, mi a küldetése. Szavainak lényege: látni vagy követni akarnak Engem? Megbámulni, mint valami piaci látványosságot, vagy követni, mint az üdvösség fejedelmét? Nem mindegy!

Lehet szolgálni Jézust a követése nélkül? Nem lehet, de sokan megpróbálják. Az eredmény: botránkozás, botrány. Olyan ez, mint az az ember, akinek a szavai és tettei nincsenek összhangban egymással. Nem lehet az életünket kettéosztani: fele részben Krisztust követni, fele részben a magunk útján járni! "Ahol én vagyok, ott lesz (ott legyen) az én szolgám is" – ez Jézus ígérete, egyben igénye is! Erre felel a szép Halleluja-ének: "Az élet nélküled nem élet, Hol Te nem vagy, én sem leszek." Kövessük örömmel s egészen Jézust!

Cseresznye Albert