KMKSZ-alapszervezeti gyűlések

2010. március 12., 09:00 , 478. szám

Az elmúlt héten tovább zajlottak a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) alapszervezeti közgyűlései: ezúttal az Ungvári és a Beregszászi járás településein. A közgyűléseken részt vett Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke, dr. Soós Kálmán, a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetének elnöke, valamint Sin József, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének (BKSZ) elnöke.

Nagybakosban Szanyi János alapszervezeti elnök beszámolójában a legfontosabb rendezvényeik között említette meg a jól sikerült falunapot és a tavalyi március 15-i emlékünnepséget. Az elnök ugyanakkor a közgyűlésen jelen lévő Kovács Miklós előtt beszámolt a nehézségekről is, melyek megoldásához a megyei vezetés támogatását kérte. Az itteni magyarság egyik évek óta legnagyobb gondjaként a Nagy- és Kisbakost egymással összekötő híd balesetveszélyes állapotát említette meg, valamint a helyi orvosi rendelő elégtelen működését. Végezetül a KMKSZ elnöke a politikai helyzetről tartott elemző tájékoztatást, illetve válaszolt a feltett kérdésekre.

Bátyúban a zsúfolásig megtelt, nemrég felújított művelődési házban tartott közgyűlésen jelen volt Kovács Miklós és Sin József, akiket Szántó Edit alapszervezeti elnök köszöntött. A közgyűlés nyitányaként a jelenlévők meghallgatták Faludy György Óda a magyar nyelvhez című versét. Szántó Edit beszámolójában többek között nyelvünk megőrzéséről, megmaradásunkról szólt, ami nemcsak valaki(k)nek az egyszerű ügye kell hogy legyen, hanem szívügye. Ha szívünk szerint tesszük a dolgunkat, gerincesen, akkor megmaradunk. Az elnök részletesen beszámolt az elmúlt időszak rendezvényeiről. Majd Kovács Miklós tartott tájékoztatót, Sin József pedig válaszolt a feltett kérdésekre. A közgyűlésen határozat született arról, hogy tovább bővítik a bátyúi falumúzeumot.

Beregsomban Bartha Ferenc elnök beszámolójában az alapszervezet egyik legsikeresebb eseményének a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetével együtt szervezett falunapot említette meg. A közgyűlésen jelen lévő Kovács Miklós az elmúlt időszak politikai fejleményeit ismertette a tagsággal, a jövő időszak legfontosabb eseményének a bizonytalan időre elhalasztott helyhatósági választásokat nevezve. Sin József a Beregszászi járás helyzetéről szólt, kiemelve: igen fontos, hogy amikor a helyhatósági választások megkezdődnek, minden szinten megfelelő jelöltekkel álljanak a választók elé.

Bótrágyon Horváth Árpád elnök köszöntötte Kovács Miklóst és Sin Józsefet, majd beszámolt az alapszervezet múlt évi rendezvényeiről. Igen sikeres volt a tavalyi március 15-i megemlékezés, a honismereti kirándulás a Bótrágy–Verecke útvonalon. De a legnagyobb visszhangot és elismerést kiváltó rendezvényük a sztálini lágerekbe elhurcoltak tiszteletére szervezett fáklyásmenet volt, mely kárpátaljai viszonylatban egyedülállónak számított. A közgyűlésen a KMKSZ megyei szervezete jóvoltából teleházátadásra is sor került: az értékes felszerelést Kovács Miklós és Sin József adta át a tagságnak. Kovács Miklós ezután a közelmúltbeli elnökválasztást elemezte, párhuzamot vonva a 2006-os eseményekkel. Majd Sin József szólt az önkormányzati választások kapcsán arról, hogy minden település számára elsődleges jelentőségű a polgármester megválasztása, aki leginkább hivatott a lakosság érdekeit képviselni.

Beregújfaluban Tóth Ferenc alapszervezeti elnök köszöntötte a közgyűlésen jelen lévő Sin Józsefet és a tagságot. A közgyűlés fontos momentuma volt, hogy megalakult az alapszervezet ifjúsági szervezete. Az örömteli eseményt követően Heé Roland, az alapszervezet titkára ismertette a tagság életében egy év alatt történt legfontosabb eseményeket, kiemelve a kulturális és sportrendezvényeket, és a beregújfalui fiatalok sikeres szereplését a Debrecenben megrendezett XIX. Nemzetközi Betlehemes Találkozón. Ezt követően Sin József tartott a tagság számára politikai tájékoztatót, majd válaszolt a feltett kérdésekre.

Guton Balogh Attila alapszervezeti elnök tartott beszámolót. Nem kis büszkeséggel említette meg, hogy az évente megrendezésre kerülő Guti Pünkösdi Napokkal sikerült egy olyan hagyományt teremteni, mely nemcsak a környék és a megye lakosságát vonzza: Ukrajna belsejéből, valamint az anyaországból is érkeznek látogatók. A tagság tevékeny részt vállalt a megye területén zajló sport- és kulturális rendezvényeken. Kovács Miklós tájékoztatója után Sin József a település problémáit, a lehetséges alternatívákat vitatta meg a tagsággal.

Gáton elsőként az alapszervezet elnöke, Lőrincz Ágota tartotta meg elnöki beszámolóját. Legnagyobb sikerként a település szülötte és költője, Kovács Vilmos tiszteletére rendezett szavalóverseny megszervezését, valamint a temető rendbetételét és a település emlékműveinek rendbehozatalát nevezte. Kovács Miklós a helyhatósági választások nyújtotta lehetőségek maximális kihasználására hívta fel a figyelmet. Sin József a tagság feltett kérdéseire válaszolt.

Jánosiban Sin Béla alapszervezeti elnök köszöntötte a szép számmal összegyűlt tagságot, valamint Kovács Miklós elnököt és Sin Józsefet. Az alapszervezet életében történt legemlékezetesebb események között említette meg a sikeres szolyvai–vereckei kirándulást. A tagság képviseltette magát minden megyei és járási KMKSZ-rendezvényen. Az alapszervezet elnöke felhívta a tagság figyelmét az elnapolt helyhatósági választásokra. Ehhez kapcsolódva Kovács Miklós arról szólt, miért érdeke a magyarságnak a saját nemzeti pártjaira szavazni. Sin József az oktatás és a kultúra területén zajló folyamatokról osztotta meg gondolatait a tagsággal.

Mezőkaszonyban Szimcsera Szilvia elnök számolt be az 1246 tagot számláló alapszervezet tevékenységéről. Többek között elmondta, hogy több mint 200 vízumigénylési támogató nyilatkozatot adtak ki az igénylőknek. Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke fontosnak nevezte, hogy a későbbre halasztott helyhatósági választásokon a kárpátaljai magyar szavazók a magyar ügyek érdekében magyar pártra szavazzanak, mert ez jelenti a kárpátaljai magyarság boldogulásának zálogát. Sin József hangsúlyozta, hogy a mezőkaszonyi a Beregszászi járás egyik legaktívabb alapszervezete, melynek közreműködésével sok pozitív változás ment végbe a faluban.

Eszenyben a felújított iskolaépületben került sor az alapszervezet közgyűlésére. Tekintve, hogy erre március 8-án került sor, elsőként a hölgyeket köszöntötték egy verssel. Ezután Kovács Miklós tartott helyzetértékelést, melynek központi mondanivalója a helyhatósági választásokra való felkészülés volt. Majd id. Gönczy Sándor alapszervezeti elnök tartott beszámolót. Legfontosabb eredményként említette, hogy az elmúlt évben az alapszervezet felújította a két világháború hősi halottainak emlékművét; növekedett a tagság, végzik a támogató nyilatkozatok kitöltését. Az elnök beszédében arról szólt, mennyire fontos, hogy a KMKSZ egyénileg is győzze meg a magyar embereket, tagtársaikat arról: jogainkat csak úgy érvényesíthetjük, ha harcolunk, küzdünk azokért. Szóba került még az oktatás és a tankönyvellátás kérdése is. Soós Kálmán beszédében az eszenyi tagság összetartását, közösségmegtartó erejét emelte ki, melyet a közgyűlés résztvevőinek nagy száma bizonyít.

fzs-bj