Hó-vége a Kárpátokban

2010. március 19., 09:00 , 479. szám

Aki idén még egyszer utoljára síelni szeretne a kárpátaljai Kárpátokban, annak ugyancsak igyekeznie kell, mert úgy tűnik, a hét végi hidegfront elvonultával végérvényesen beköszöntött a tavasz mifelénk. Azért így sem panaszkodhatunk, hiszen az elmúlt évek hóínsége után még egy rövidke utószezonra is futotta az elmúlt napokban a természet erejéből.

A korábbi hetek tavaszias időjárásának hatására gyakorlatilag mindenütt véget ért a síszezon a hegyekben. Csak a hóágyúkkal felszerelt Krasziján és Polenán, valamint az extrahideg Dragobraton lehetett folyamatosan síelni.

A Krasziján március 15. és 18. között két országos hódeszkaversenyt is lebonyolítottak, s a tervek szerint egészen március 23-ig rendeznek sorozatban országos bajnokságokat különböző lesikló- és szlalomszámokban, azaz addig valószínűleg még üzemelnek majd a hóágyúk és a felvonók, s a versenyek szünetében talán az amatőrök is használhatják a hegyoldalt. Ugyanakkor ne feledjük, hogy március 10. óta csak a hétvégeken közlekedik a síelők számára januárban forgalomba állított Ungvár–Kraszija autóbuszjárat.

Polenán és környékén hosszabb távon nemigen számíthatnak a sportoláshoz elégséges és megfelelő minőségű természetes hótakaróra a síelés szerelmesei, bár az utóbbi napokban tekintélyes mennyiségű hó esett a régióban. Legutóbbi információink szerint, amelyeket azonban az élet könnyen felülírhat, csak az a pálya használható bizonyosan, ahol hóágyú működik, érdemes indulás előtt tájékozódni.

A Dragobrat változatlanul biztos pontja a téli sportok kedvelőinek, miután a hegy különleges klímájú, mintegy ezer méteres tengerszint feletti magasságban elterülő lejtőin általában májusig kitart a hó. Aki vállalkozik a meglehetősen hosszú útra, annak valószínűleg most sem kell majd csalódnia.

hk