"Általmennék én a Tiszán..."

2010. március 26., 09:00 , 480. szám

A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség – a hagyományokhoz híven – az idén is Nagyszőlősön, a Perényi Zsigmond Középiskola nagytermében rendezte meg az "Általmennék én a Tiszán..." népdaléneklési versenyt, melyre tizennégy egyéni versenyző és hét énekkar nevezett be.

A házigazdák nevében Marinics Sándor, az oktatási intézmény tanára, a KMPSZ elnökségi tagja üdvözölte a megjelenteket. "Istenáldotta tehetségetek van az énekléshez – szólította meg a versenyzőket. – A népdaléneklés sokak szemében nem divatos dolog. De higgyétek el, igazi művészet, amit műveltek, adjátok hát át a szép magyar éneket!" – tette hozzá, majd bemutatta a zsűri tagjait: Pál Lajost és Pálné Jancsó Katalint, az Aszódi Zeneiskola tanárait, Pál Esztert, a Váci Zeneművészeti Szakközépiskola tanárát, Ember István nyugalmazott nagyszőlősi zenetanárt, Ádám Erzsébetet, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tanárát, valamint Leszkó Editet, a Nagyszőlősi Bartók Béla Zeneiskola tanárát.

Ezután léptek a közönség elé a tiszta forrásból merítő versenyzők, akik ajkán egymás után csendültek fel szebbnél szebb népdalaink. A fellépéseket követően pedig szólásra emelkedett Pál Lajos, a zsűri elnöke: "Szebbé tettük ezt a napot – fordult a fellépőkhöz. – Nem az a lényeg, hogy versenyeztetek, hanem az, hogy énekeltetek egyet-kettőt, s a bennetek lévő lélek is megkönnyebbült."

Berki Károly, a KMPSZ irodavezetője arról tájékoztatta a résztvevőket, hogy az egyéni verseny díjazottjai térítésmentesen vehetnek részt a pedagógusszövetség által szervezett Tiszapéterfalvai Ének-, Zene-, Néptánc- és Kézművestábor munkájában, s emellett arról is szólt, hogy ebben a táborban készítik fel azokat a tehetséges gyermekeket, akik Kárpátalját képviselik a Vass Lajos Népzenei Verseny budapesti döntőjében. Megjegyzendő, hogy a KMPSZ biztosítja a kárpátaljai résztvevők útiköltségét.

A felszólalások után emléklapokat nyújtottak át minden versenyzőnek, majd kihirdették az eredményeket. Különdíjban részesült a Viskről érkezett Czébely Éva (felkészítő tanár: Tudósi Tímea), a nagyszőlősi Golubovszkij Attila, a verseny egyetlen fiú résztvevője (felkészítő tanár: Hvazgya Gabriella), valamint három felkészítő tanár: az Aknaszlatináról érkezett Vajnági Adrienn, a verbőci Héder Lajos, illetve a tiszapéterfalvai Erőss Viktória.

Az I. korcsoport (6-12 évesek) versenyzői közül a Vajnági Adrienn által felkészített Ángyus Karina, az Aknaszlatinai Bolyai János Középiskola tanulója léphetett fel a képzeletbeli dobogó harmadik fokára, második lett Takács Dóra, a Viski Kölcsey Ferenc Középiskola diákja (felkészítő tanár: Tudósi Tímea), az első díjat pedig az Erőss Viktória által felkészített Tatár Fruzsina, a Tiszapéterfalvai Művészeti Iskola növendéke nyerte el. A II. korcsoportban – mivel elég kicsiny volt a résztvevők száma – csak két helyezést osztottak ki. Második lett Mitru Barbara, az Aknaszlatinai Bolyai János Középiskola tanulója, az első pedig Fenyvesi Evelin, a Verbőci Középiskola diákja lett (felkészítő tanár: Héder Lajos). Az énekcsoportok versenyében megosztott harmadik helyezést ért el a Vajnági Adrienn által felkészített aknaszlatinai Nefelejcs együttes és a Huszti Általános Iskola énekcsoportja (felkészítő tanár: Subert Aliz), s külön elismerésben részesültek a husztiak, akik most vettek részt első ízben a versenyen. A képzeletbeli dobogó második fokára léphetett fel a Verbőci Középiskola, illetve a Tiszapéterfalvai Művészeti Iskola énekegyüttese (lásd a címlapfotón), az első helyezést pedig a Salánki Mikes Kelemen Középiskola Homoki Tímea által felkészített énekcsoportja nyerte el.

Végezetül Pálné Jancsó Katalin, a tiszapéterfalvai tábor egyik szervezője is tájékoztatta a versenyzőket a tábor munkájáról.

Lajos Mihály