Könnyebb utolérni...

2010. március 26., 09:00 , 480. szám

Azok után, hogy a "zöld" Kárpáti Igaz Szó múlt keddi, március 16-i száma leközölte Gémesi Ferencnek, a magyar Miniszterelnöki Hivatal kisebbség- és nemzetpolitikáért felelős szakállamtitkárának válaszát a lapunkban március 12-én Kedvencek bebetonozása? címmel megjelent írásra, múlt csütörtökön, március 18-án, tehát éppen akkor, amikor legutóbbi lapszámunk már eljutott a terjesztőkhöz, a Kárpátalja szerkesztőségébe is megérkezett az ominózus válaszlevél. A feladó minisztériumi hivatalnok ugyan – nyilván a mundér becsületét védve – odabiggyesztette a levél tárgyát feltüntető sorhoz, hogy "újra", arra utalva talán, hogy egyszer már megküldték a levelet, ám ez mit sem változtat a tényen, hogy a küldemény ugyancsak elkésett.

Miután lapunk előző számában már reagáltunk a válaszlevélre, nem állt szándékunkban újra foglalkozni a témával, ám felkeltette a figyelmünket egy szabványfigyelmeztetésnek tűnő szöveg, amelyet az elektronikus levél címzéséhez csatoltak a feladók. Idézet a figyelmeztetésből: "Ezen üzenet és annak bármely csatolt anyaga bizalmas, jogi védelem alatt áll, a nyilvános közléstől védett. Az üzenetet kizárólag a címzett, illetve az általa meghatalmazottak használhatják fel. ... Ha Ön nem az üzenet címzettje, abban az esetben tilos az üzenetet vagy annak bármely csatolt mellékletét lemásolnia, elmentenie, az üzenet tartalmát bárkivel közölnie vagy azzal visszaélnie".

Tény, hogy Gémesi Ferenc válaszlevelét nem mi kaptuk meg, az mégis megjelent, ami nem egy bevett eljárás Európában. Jó volna, ha a fentebb idézett figyelmeztetés fényében az érintettek eldöntenék, hogy ki a ludas a történtekben: a minisztérium küldte-e meg szánt szándékkal a válaszlevelet a Kárpáti Igaz Szónak, vagy a feladó hivatalnok csupán eltévesztette a címet, a levél véletlenül került a KISZ-hez, amely esetben viszont a "zöldeknél" jártak el huncutul, amennyiben elolvasták, majd le is közölték a másnak címzett levelet...

zzz