Lelkészbeiktatás Visken

193 év után helybeli születésű lelkipásztor

2010. március 26., 09:00 , 480. szám

Kárpátalja második legnagyobb református gyülekezetében, a Máramaros-Ugocsai Református Egyházmegyéhez tartozó Visk festői szépségű ősi vártemplomában, 2010. március 21-én ünnepélyes keretek között, számos vendég és népes gyülekezet előtt iktatták be lelkipásztori tisztségébe Jenei Károly megválasztott lelkészt.

Még szombaton műsoros esttel kezdődött a református gyülekezet ünnepe a viski kultúrházban. A Viski Művészeti Iskola tanárai és a zenei felsőoktatásban továbbtanuló viski fiatalok kétórás komolyzenei koncertet adtak a beiktatás előtt álló református lelkész tiszteletére.

A vasárnapi ünnepi istentisztelet kezdetén az ugyancsak viski születésű Héder János, a Kárpátaljai Református Egyházkerület főjegyzője olvasott lekciót és imájában Isten áldását kérte Jenei Károly lelkipásztor életére és a gyülekezetben végzett szolgálatára.

Az igei szolgálatot a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspöke, Zán Fábián Sándor végezte, amelynek alapigéjéül a 119. zsoltár egy részletét választotta. A felolvasott igeszakasz első versére utalva hangsúlyozta: csodálatos dolog az, ahogyan Isten szabadítást adott népének, Kárpátalján meggyengítve az ateizmust, s csodálatos dolog, hogy 193 év után újra viski születésű lelkipásztora lehet a gyülekezetnek.

Az igei szolgálat után Seres János, a Máramaros-Ugocsai Egyházmegye esperese ismertette a beiktatandó lelkipásztor életének történetét. Jenei Károly 1979. augusztus 11-én született, tanulmányait a Viski Kölcsey Ferenc Középiskolában végezte, ahol 1996-ban érettségizett. Kötelező sorkatonai szolgálatának letöltése után, 2001-ben felvételt nyert a Debreceni Református Hittudományi Egyetem teológus–lelkész szakára. 2006-ban tette le az első lelkészképesítő vizsgát, mely után szülőfalujában, Visken szolgált mint segédlelkész Seres János esperes lelkész felügyelete alatt. 2007-ben tette le a második lelkészképesítő vizsgát. 2009 októberében szentelték fel Beregszászban, majd a Viski Református Gyülekezettől nyer meghívást a lelkipásztori állás betöltésére.

Seres János esperes Jenei Károly megválasztását törvényesnek jelentette ki, majd ünnepélyesen beiktatta a viski gyülekezet lelkipásztorának, átadva neki a gyülekezet pecsétjét és a templom kulcsát. "Az előtted álló feladat emberi erőt meghalad, ezért az Úr Jézus Krisztus erejével töltsd be küldetésedet" – mondta köszöntőjében az esperes.

Mint újonnan beiktatott lelkész, Jenei Károly bibliai igeversekkel tett bizonyságot a gyülekezet előtt. Igehirdetésében elmondta: "Az általam választott igevers egy kérdéssel kezdődik, amely így hangzik: Honnan jössz és hová mégy?(...) Talán a válasz nehezebben fogalmazódott meg, de bennem soha meg nem változott: Menj haza, mert onnan jöttél. Menj haza, mert a mindenható Istennek lett volna hatalma teremteni a világ bármelyik sarkára, sőt a túlvilágra is egyenesen. És téged mégis Kárpátaljára rendelt, oda teremtett, és talán nem cél nélkül, mert onnan jössz, és azt mondja az Úr neked: Térj vissza és tanulj alázatot! (...) Kedves gyülekezet, kedves viskiek, segítsenek, és keressük közösen közös és egyéni kérdéseinkre a választ, sorsunk útját. El nem engedve annak az Istennek a kezét, ki azt hirdette és azt mondta nekünk újra és újra: Ne félj, mert látlak, ne félj, mert életed a kezemben van, ne félj, térj vissza újra és újra hozzám..."

Jenei Károly köszöntötte a lelkipásztor-beiktatásra érkezett vendégeket, az anyaországból és az egyházmegyéből érkezett lelkészeket, társadalmi szervezetek vezetőit, polgármestereket. Ezt követően a lelkipásztortársak és gondnokok köszöntője következett. A gyülekezet nevében Lator Sándor viski gondnok szólt lelkipásztorukhoz, majd átadta a gyülekezet ajándékát: egy új palástot.

Köszöntötték a beiktatott Jenei Károlyt a gyülekezet gyermekei és a Keresztúri József vezette egyházi énekkar, amely többek között egy zsoltárdallamra énekelt, lelkészbeiktatásra írt énekkel is készült. Az egykori koronaváros szülötte, a csodálatos hangú, énektudását Debrecenben fejlesztő Kőrös Andrea a 23. zsoltár és egy népi imádság eléneklésével kérte Isten áldását lelkipásztorukra.

Az ünnepi istentisztelet végén, a templomból kivonuló ünnepi gyülekezet jelenlétében Zán Fábián Sándor püspök és dr. Forgon Pál leleplezte a szovjet megszállást követő nehéz időkben helytálló egykori viski lelkészek, Forgon Pál néhai püspök és Vass József néhai esperes emléktábláját a templom külső falán. A márvány emléktáblát Balázs István presbiter készítette. A két kiemelkedő szerepet játszó lelkész életútját Czébely Lajos helyi magyartanár, a gyülekezet kántora ismertette.

Badó Zsolt