Rossz helyzetben a kárpátaljai kulturális intézmények

2010. március 26., 09:00 , 480. szám

Az új ukrán kormány művelődési minisztere szerint Ukrajnán belül Kárpátalján vannak a legrosszabb helyzetben a kulturális intézmények.

Mihajlo Kulinyak múlt szerdai kijevi sajtótájékoztatóján elmondta, hogy katasztrofális a kárpátaljai kulturális létesítmények anyagi-műszaki ellátottsága, s szerinte egyenesen "romokról kell beszélni" a kérdéssel kapcsolatban. Mint hangsúlyozta, a megye fontosabb kulturális intézményeinek rekonstrukciója zsákutcába jutott, a megkezdett felújítások közül egyet sem fejeztek be – adta hírül az ungvári ua-reporter.com internetes hírportál.

A kulturális tárca vezetője közölte: az évek óta tartó, sokmilliós felújítási munkálatok ellenére is balesetveszélyes állapotban van a Kárpátalja megyei filharmónia (az egykori zsinagóga) ungvári épülete, s ugyanez mondható el az ungvári zenei-drámai színházról is, amelynek a tatarozása során több százezres értékben lopkodták szét a burkolásra szánt márványt és színesfémeket.

Nem megfelelő az Ungváron működő megyei honismereti múzeum helyiségeinek állapota, értékes festmények, éremkollekciók tűntek el a múzeumi gyűjteményekből – sorolta Kulinyak, hozzátéve, hogy Kárpátalja művelődési intézményeinek 95 százalékában a fűtés is hiányzik.

Hasonlóan siralmas a falusi művelődési házak helyzete, mutatnak rá a szakemberek. Mint lapunk érdeklődésére elmondták, a szovjet érában, a gigantománia jegyében megépült kultúrházak fenntartása és karbantartása a jelenlegi finanszírozás mellett erőn felüli feladat az önkormányzatok többsége számára, így a kultúrhodályok folyamatosan pusztulnak, sok helyütt a teljes megsemmisülés határán állnak.

(hk/MTI/ua.reporter.com)