Hosszú szünet...

Megyei tanácsülés

2010. április 2., 10:00 , 481. szám

Valószínűleg minden idők legrövidebb ülésére került sor múlt pénteken a Kárpátaljai Megyei Tanácsban. A testület gyakorlatilag még el sem kezdhette munkáját, amikor Mihajlo Kicskovszkij elnöknek már szünetet kellett elrendelnie.

A tanácstagok mindenekelőtt megemlékeztek a tragikus hirtelenséggel elhunyt Mihajlo Martinról, a testület alelnökéről, valamint köszöntötték kinevezése alkalmából Olekszandr Ledida kárpátaljai kormányzót és Viktor Ruszint, a megye új rendőrfőnökét. Brenzovics László alelnök, a KMKSZ elnökének helyettese egy virágcsokor kíséretében átnyújtotta a napokban születésnapját ünneplő Orosz Ildikó képviselőnek, a KMPSZ elnökének a megye által adományozható legmagasabb elismerést, A Régió Fejlesztéséért Érdemrendet.

Azután Andrij Szerbajlo, a BJUT megyei tanácsi frakciójának vezetője jelentkezett napirend előtti felszólalásra. Az ellenzéki frakcióvezető felrótta a tanácsnak, hogy az nem kívánja végrehajtani a 14 új BJUT-os képviselő beiktatására vonatkozó bírósági határozatot, sőt véleménye szerint a teremben több mandátumától megfosztott képviselő is jelen volt. A frakcióvezető kifejtette, amennyiben a szóban forgó képviselők részt vesznek a szavazásban, pártja nem tekinti legitimnek az ülés határozatait. Mihajlo Kicskovszkij tanácselnök ezek után szünetet rendelt el, hogy a frakcióvezetők megvitathassák a kialakult helyzetet.

Némileg váratlanul és megkésve ütött vissza ily módon a megyei politikában a frakciójukat még a legutóbbi választások után elhagyó, s a megyei tanácsban kialakult nagykoalícióhoz csatlakozó 14 volt BJUT-os képviselő ügye. Mint emlékezetes, pártjuk legutóbbi kongresszusa kizárta a szakadárokat, az ungvári városi-járási bíróság pedig a BJUT beadványa nyomán még tavaly november 23-án megszüntette első fokon a 14 renitens képviselői mandátumát. Ezt követően a territoriális választási bizottság fellebbezett az ügyben a lembergi közigazgatási fellebbviteli bíróságnál, a bírák azonban helybenhagyták az elsőfokú ítéletet.

Ezek a bírósági döntések azonban semmire sem kötelezik a megyei tanácsot, tudtuk meg, jelen helyzetben nem az önkormányzatnak kellene lépnie. A jogszabályok értelmében a territoriális választási bizottság feladata beiktatni a BJUT új képviselőit, mivel azonban még további perek is folyamatban vannak az üggyel kapcsolatban, a testületnek egyelőre nem áll módjában kiadni az új képviselők igazolványát.

A megyei tanács négy frakciója a szünetben azzal a szándékkal halasztotta későbbre a tanács ülésének folytatását, hogy a territoriális választási bizottságnak és a megyei tanács törvényességi és jogrendi bizottságának legyen módja még egyszer áttekinteni az esetet. Mivel azonban a jogszabályok értelmében a megyei önkormányzatnak negyedévente legalább egyszer üléseznie kell, Kicskovszkij tanácselnök nem napolta el az ülést, csupán szünetet jelentett be, így az ülés bármikor folytatható. Megfigyelők szerint erre várhatóan akkor kerül majd sor, ha elfogadták az ország idei költségvetését, s aktuálissá válik a megyei büdzsé jóváhagyása.

Az ellenzéki BJUT-on belüli feszültségekre utalhat, hogy a furcsán véget ért ülés után a megyei tanács épületének második szintjén, ahol a tanácsterem is található, az ua-reporter.com tájékoztatása szerint összeverekedett Olekszandr Kemenyas, a Legfelsőbb Tanács BJUT-os frakciójának kárpátaljai származású honatyája és Jevhen Lasztyivka, a párt megyei tanácsi képviselője. Az összetűzés okai ismeretlenek, csupán annyit lehet tudni, hogy a kézitusa után a képviselők nem szorultak egészségügyi ellátásra, s feljelentést sem tettek a rendőrségen.

hk