A KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetének közgyűlése

2010. április 2., 10:00 , 481. szám

A Nagydobronyi Középiskola színháztermében tartotta soron következő közgyűlését a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezete. Dr. Soós Kálmán elnök beszámolóját az alapszervezeti közgyűlések tapasztalatainak ismertetésével kezdte. Elmondta, hogy a jelenleg 10114 tagot számláló középszintű szervezet tagsága tavaly 818 fővel bővült, a két legnagyobb alapszervezet a nagydobronyi (1206 tag) és az ungvári (1181 tag), a legkisebb pedig a koncházai, amelynek nyolcvan tagja van. 2009-ben a középszintű szervezet 1776 támogató nyilatkozatot adott ki. Beszélt az elnök a járási szervezet rendezvényeiről. A Szülőföld Alap pályázatainak köszönhetően kifizették az Ungvári járásban lévő nyolc teleház internetköltségeit, valamint létrehoztak egy újabb teleházat is Palágykomorócon. Támogatták a Császlóci Csicsergő Csajok együttest, valamint a Nagydobronyi Hímes Néptáncegyüttest. Szalóka után Nagydobrony és Szürte is díszes falutáblát kap a szövetség sikeres pályázatának köszönhetően. Soós Kálmán tájékoztatott a községeinkben végzett szociológiai felmérés eredményeiről, majd az elmúlt hetek történései kapcsán az oktatási kérdésekben tapasztalható pozitív változásokról.

A KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetének pénzügyi gazdálkodásáról Bakura Sándor, az ellenőrző bizottság elnöke számolt be. Az etikai bizottság élére új elnököt választott a közgyűlés a Nagyszőlősi járásba átköltözött Slinszky Katalin helyett, ezentúl a sislóci Medve Andrea tanárnő tölti be az említett tisztséget.

Kovács Miklós, a szövetség elnöke az ukrajnai nagypolitika alakulását elemezte, kiemelve a politikai változások magyarságunkat leginkább érintő elemeit, részletesen beszélt az oktatásügyben tapasztalható kedvező változásokról is. Az előttünk álló önkormányzati választások kapcsán kijelentette, a korábbi kampánykor elmondott legfontosabb üzenet továbbra is érvényes: "Magyar ember szavazzon magyar pártra!"

Brenzovics László, a KMKSZ és a megyei tanács alelnöke a korábbi felszólalások kiegészítéseként a megyében kialakult politikai változásokról és azok várható következményeiről beszélt. Elmondta, hogy sok vezetőt még nem neveztek ki, mert minden jelöltet körültekintően ellenőriznek, emiatt a kinevezések ügye akadozik. Megállapítható, hogy a most szerveződő hatalom számára nem az a legfontosabb szempont, hogy ki mit csinált a választásokon.

Az új helyzettel kapcsolatban Brenzovics László elmondta, hogy a bizonytalan időre elhalasztott önkormányzati választásokig igyekeznie kell a Szövetségnek kihasználni a helyzetet, hisz a kormánypárti képviselők egyetlen járási tanácsban sem alkottak többséget, még csatolt részeikkel sem. Nyilvánvalóan először a parlamenthez hasonlóan, a hatalomtól függő embereket próbálják meg áthúzni a többi frakcióból a saját táborukba és így teremteni többséget. De mindezek ellenére azokban a járásokban, ahol érdekeltek vagyunk, szükség lehet a KMKSZ-pártnak a támogatására is, és ezt ki kell használnunk közös céljaink elérése érdekében. A KMKSZ a megyei tanácsban, illetve a Beregszászi Járási és Városi Tanácsokban korábban koalícióban volt a Régiók Pártjával is.

Kovács Miklós kérdésre válaszolva, a választási rendszer Régiók Pártja által tervezett megváltoztatása kapcsán elmondta, hogy a KMKSZ számára az lenne a legjobb, ha maradna a pártlistás választás a megyei és járási tanácsok esetében. De határozatot ezzel kapcsolatban nincs értelme elfogadni, hisz nincs befolyása a KMKSZ-nek a dologra. A választási rendszer megváltoztatása egyedül a Régiók Pártjának érdeke, az összes többi párt számára hátrányos. Hogy Janukovics elnök végül meg tudja-e valósítani ezt a tervét, az a pillanatnyi erőviszonyokon múlik majd – hangsúlyozta a KMKSZ elnöke.

A közgyűlés a hagyományoknak megfelelően a Szózat eléneklésével ért véget.

Badó Zsolt