Tojásvásár az Irka megsegítéséért

Hagyományorzo rendezvény a foiskolán

2010. április 9., 10:00 , 482. szám
Kész Margit tanárnő és a főiskolások hagyományőrző csapata

Idén is megtartották a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán az immár hagyományos húsvéti rendezvényt, amely jó példával szolgált arra, hogy miként lehet ápolni s ismét a hétköznapok részévé tenni hagyományainkat.

A beregszászi főiskola Gross Arnold termébe lépőket szabályszerű hímestojás-vásár fogadta. Az egyik sarokban Jana Ida tojásfestő asszony a gyakorlatban mutatta be, miként hímezik a tojást hagyományosan Salánkon, míg a másikban a főiskola diákjai által a hagyományos és a napjainkban dívó eljárásokkal díszített-hímezett tojásokat kínáltak a vendégeknek. Érdeklődőkben nem volt hiány, s fogyott is a míves portéka tucatszám.

Mint megtudtuk, túl a hímestojás-készítés gyakorlásán, a vásár jótékonysági célt is szolgált. A tojáseladásból befolyt 877 hrivnyát (!) a szervezők Kárpátalja egyetlen magyar gyermeklapjának, az Irkának a megsegítésére ajánlották fel.

P. Punykó Mária, a lap főszerkesztője ezzel kapcsolatban elmondta: a szerkesztőség kész lenne akár havonta megjelentetni az Irkát, ám "a hatalmasok, kiknek hatalma sok", úgy döntöttek, hogy az ő értékrendjükbe nem nagyon illik bele ez a hagyományos értékeket képviselő klasszikus gyermeklap, s ezért most – immár nem először – egyetlen fitying magyarországi állami támogatást sem kapott a kiadvány. A helyzet súlyosságát jelzi, hogy már az Irka húsvéti száma is nagyobbrészt közadakozásból jelent meg.

A kárpátaljai közösségek jobbára a hagyományos módon ünneplik a húsvétot, a kereszténység legnagyobb ünnepét, élnek még hagyományaink – állapította meg bevezetőjében dr. Kész Margit néprajzkutató, főiskolai tanár, aki diákjaival együtt lelkesen szervezi a hagyományőrző rendezvényeket a beregszászi főiskolán. A tanárnő rámutatott annak fontosságára, hogy minden közösség ápolja a maga hagyományait, s legyen büszke azokra.

E rendezvény üzenete, hogy a hagyományt a főiskoláról kikerülő tanároknak, tanítóknak és óvodapedagógusoknak kell majd továbbadniuk – hangsúlyozta köszöntőjében dr. Orosz Ildikó, a Rákóczi-főiskola elnöke. Korábban a pedagógusok nemzedékeinek kényszerű kötelessége volt, hogy húsvét tájékán távol tartsák a diákokat a templomoktól, emlékeztetett a szónok. A következő generációk feladata ezzel szemben az, mutatott rá, hogy elérjék, méltó módon ünnepelhessük a húsvétot, például húsvéthétfő mellett legyen szabadnap Nagypéntek is, amit az iskolák igazgatóságának máris módjában állna elrendelni saját hatáskörben. Mindehhez azonban az kell, hogy merjük megélni vallási, nemzeti identitásunkat – hangsúlyozta Orosz Ildikó, rámutatva, hogy a közösséget csak ez tarthatja fenn.

A diákok műsorral is készültek erre az alkalomra: a nagydobronyi és a benei hagyományok ismertetése révén némi ízelítőt adtak vidékünk húsvéti szokásaiból, majd az ünnepkörhöz kapcsolódó versekből, imákból és dalokból adtak elő rövid összeállítást.

hk