Elmaradt a tanácsülés

2010. április 30., 10:00 , 485. szám

Kezdeményezték a Kárpátaljai Megyei Tanács összehívását az önkormányzat BJUT- és Mi Ukrajnánk-frakcióinak képviselői kedden. Az ülés kezdetének meghirdetett időpontjára azonban csupán 35 képviselő gyűlt össze a teremben a kilencvenből, főként a két szóban forgó frakció tagjai, így a testület nem volt határozatképes.

A tanácskozás összehívóinak elképzelése szerint a tanácsnak két alapvető kérdést kellett volna megvitatnia. Az ellenzéki honatyák mindenekelőtt azt szerették volna, hogy a megye önkormányzata foglaljon állást az orosz flotta krími állomásozásának meghosszabbítása ügyében. E tárgyban előkészített határozattervezetük elítélte volna a Viktor Janukovics ukrán és Dmitrij Medvegyev orosz államfők között létrejött megállapodást.

A másik megvitatandó kérdés a BJUT 14 új képviselőjének beiktatása lett volna. Mint emlékezetes, Julija Timosenko pártja immár mintegy két éve törekszik arra, hogy a pártból kivált, s a megyei tanácsban még 2006-ban megalakult nagykoalícióhoz csatlakozott képviselőit távolítsák el a testületből, s helyüket a BJUT által delegált új képviselők foglalják el. Lapunk korábban már beszámolt arról, hogy az új képviselők bejegyzése eleddig azért nem történhetett meg, mert az ügyben még több bírósági per van folyamatban.

Sajtóinformációk szerint az ellenzéki BJUT, s a Mi Ukrajnánk Viktor Balogát támogató képviselői szerették volna napirendre tűzni a Mihajlo Martin halálával megüresedett tanácselnök-helyettesi pozíció betöltésének kérdését is. A két frakció közös jelöltje erre a posztra Andrij Szerbajlo, a BJUT frakcióvezetője lett volna. Megyei tanácsi források ugyanakkor emlékeztetnek, hogy a poszt betöltésére Mihajlo Kicskovszkij tanácselnöknek kell javaslatot tennie, aki azonban eddig nem nyilatkozott e tárgyban.

Egyes vélemények szerint a BJUT és a Mi Ukrajnánk frakcióinak mostani összefogása a gyakorlatban a megyei tanácsi nagykoalíció széthullását jelenti, bár az de jure továbbra is létezik.

szcs