Majális Tégláson

2010. május 28., 10:00 , 489. szám

2010. május 22-én és 23-án az ungvári járási Tégláson - a KMKSZ helyi alapszervezete rendezésében - másodízben tartottak majálist, mely nem lebecsülhető szerepet tölt be a közösségépítés terén.

A rendezvénysorozat első napján a helybeli gyermekek játékos sportversenyeken, zsákbanfutásban, kötélhúzásban, futásban mérhették össze ügyességüket, erejüket. A sportvetélkedők mellett pedig szavalóversenyt és - Az én falum témára - rajzvetélkedőt, valamint májusfa-díszítési versenyt is rendeztek. A győztesek sport-, illetve írószereket, valamint játékokat vehettek át a szervezőktől.

Másnap ünnepi műsorra került sor a művelődési házban, melynek megnyitóján Kriczky Katalin, a KMKSZ Téglási Alapszervezetének alelnöke üdvözölte a megjelenteket, köztük Kovács Miklóst, a KMKSZ elnökét, dr. Soós Kálmánt, a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetének elnökét, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektorát, Mackó Istvánt, az Ungvári Járási Tanács elnökhelyettesét, valamint Fülöp Lajost, a Duhnovics Társaság elnökét, s többek között arról tájékoztatta az egybegyűlteket, hogy a majálist támogatta a Szülőföld Alap és a Téglási Önkormányzat.

Kovács Miklós rövid felszólalásában arról beszélt, hogy ez a rendezvény nemcsak a téglásiak, hanem a szürteiek ünnepe is, s kifejtette, miszerint ez a majális is - mint a hasonló, tömegeket megmozgató ünnepi rendezvények - segít jobban összekovácsolni a magyarságot. Mackó István pedig az Ungvári Járási Tanács nevében üdvözölte a megjelenteket, s könyvajándékot nyújtott át a KMKSZ Téglási Alapszervezetének.

Ezt követően benépesült a művelődési ház színpada, ahol elsőként a Téglási Magyar Hagyományőrző Társaság folklórcsoportja lépett fel leánykérő és lakodalmas népszokásokat mutatva be, majd népdalokat adva elő. Felléptek a népi gyermekjátékokat bemutató helybeli óvodások, színpadra perdült a téglási Orchidea tánccsoport, illetve a Kereknyei Művészeti Iskola Favorit tánccsoportja, bemutatkozott a Téglási Római Katolikus Egyházközség ifjúsági énekkara, a helybeli Szikora Nikolett pedig elszavalta a Pünkösdkor című verset. Színpadra lépett a Teenagers együttes, ruszin népdalokat adott elő a vajdasági, zentagúnarasi Petro Kuzmjak kultúregyesület népzenekara, végezetül pedig a vajdasági vendégek közös fellépést tartottak a helyi Rózsa népdalegyüttessel, magyar és ruszin népdalokkal szórakoztatva a nagyérdeműt.

Hangulatos volt a rendezvény, melyen el lehetett merülni a meghatározott koreográfia szerint lezajló régi falusi lánykérések és lakodalmak színes, érdekes világában, s jó volt hallgatni a népviseletbe öltözött előadók által elénekelt, eljátszott autentikus népdalokat. Bájosak voltak az óvodások, és igen ügyesek a néptáncoktól kezdve - a keringőn és a tangón át - a modern táncokig különböző stílusú és ritmusú táncokat előadó fiatalok, akik produkciói természetesen a felkészítő koreográfusok hozzáértő munkáját is dicsérték.

A koncertet követően hajnalig tartó utcabál zárta a majálist.

Lajos Mihály