EU-diplomaták a Rákóczi-főiskolán

2010. június 11., 10:00 , 491. szám

Európai Uniós támogatással megvalósuló kárpátaljai projekteket látogattak meg múlt pénteken az EU-tagországok ukrajnai követségeinek képviselői, élükön Jose Manuel Pintu Teishera nagykövettel, az Európai Unió ukrajnai képviseletének vezetőjével. A kárpátaljai látogatás összefügg az Európa Napok ünnepségsorozatával, amelyet az alapító atyák május 9-i nyilatkozata évfordulójára az Európai Bizottság szervez Ukrajna-szerte.

A tucatnyinál is több európai uniós ország, köztük Magyarország diplomatái Munkács, Técső és Aknaszlatina mellett ellátogattak Beregszászra is, ahol a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán dr. Soós Kálmán rektor kalauzolta a magas rangú vendégeket.

A főiskola tanáraival és diákjaival rendezett találkozón a rektor hangsúlyozta, hogy a mintegy száz kárpátaljai magyar iskola pedagógusokkal való ellátásának biztosítására létrehozott Rákóczi-főiskola nem állami fenntartású oktatási intézmény, s a beregszászi önkormányzat által 2001-ben átadott épület rekonstrukciója is társadalmi szervezetek, alapítványok, magyarországi önkormányzatok és magánszemélyek támogatásával folyik. A főiskola terveiről szólva Soós Kálmán elmondta, hogy a régió sajátosságaiból adódóan terveik között szerepel turisztikai szakemberek képzésének beindítása, továbbá a német nyelv és a néprajz oktatásának megszervezése is. A főiskola számára azonban jelenleg az épület tetőszerkezetének felújítása és a külső tatarozás jelenti a legnagyobb kihívást. A rektor mindjárt fel is ajánlotta a diplomatáknak, hogy amennyiben hozzá kívánnak járulni a tető javításához, vásároljanak az e célra kibocsátott cserépjegyekből.

Pintu Teishera nagykövet felszólalásában mindenekelőtt gratulált a főiskola vezetőinek a nagyszerű felsőoktatási intézményhez. Mint mondta, nagy eredmény, hogy Ukrajna függetlenségének elnyerése után lehetőség nyílt egy önálló felsőoktatási intézmény létrehozására a térségben. A diplomata végezetül reményét fejezte ki, hogy az Európai Unió támogatási projektjei a főiskola épületének felújítási munkálataihoz is pénzügyi forrásokat jelenthetnek a határon átnyúló együttműködés keretében.

hk