2010. július 9.

2010. július 9., 10:00 , 495. szám

Szent Benedek és a Golf-áramlat (képzelt interjú)

A Vatikáni Rádió nemrég elhatározta, hogy ökológiai-spirituális tartalmú rádióbeszélgetésre hívja meg Szent Benedeket és a Golf-áramlatot.

A Golf-áramlat rögtön felhívta a figyelmet arra, hogy Szent Benedek szigorúan csak a kolostorokra korlátozta életstílusát. Miért akarja feltétlenül azt bizonyítani, hogy a szerzetesek meg tudják mutatni másoknak is a békét és a harmóniát?

Megfontoltan és komolyan szólt a szent apát, Európa védőszentje. "Az akkori kor viszonyai között, fiatalemberként nagy zűrzavart találtam Rómában. Lelkem tükrében megláttam, hogy Subiaco városának közelében, egy elhagyott barlangban egyedül kell élnem. Ott bontakozott ki egészen lassan az én későbbi hivatásom. Világosan kirajzolódott előttem, hogy az ember életének valódi alapra, életstílusra van szüksége."

Elgondolkozva felelt erre a Golf-áramlat: "Ezek szerint joggal emeli fel óvó szavát XVI. Benedek pápa a relativizmus és az ember tájékozódási képességének elvesztése miatt."

Benedek: "Igen. Ezenkívül azt is tudjuk, hogy nemcsak lentről, hanem fentről is szükségünk van egy "alapra." A több száz méter magas felhőkarcolók a magasban is kapnak egyfajta alapot! Japánban az ötemeletes pagodák a legerősebb földrengés után sem omlanak le." Egyszerre jutott eszébe mindkettőjüknek a gyakran hallott felhívás: "Emeljük fel szívünket!" Szent Benedek folytatta: "Milyen szívesen vezetném el az európaiakat az öröm forrásához, ahogy ez 1500 évvel ezelőtt az "ora et labora" (imádkozzál és dolgozzál) megélésével sikerült! Sajnos az ő stresszel teli hétköznapjaik folyamatos rohanásban telnek. Sokan nem tudnak velem tartani."

Sokatmondón néznek egymásra. Bizonyára Szent Ágoston híres mondatára gondolnak: "Nyugtalan a szívünk, míg nyugalmat nem talál Istennél..." Szent Benedek apát ezzel fejezte be a beszélgetést: "Úgy helyes, ha időt szakítunk minden szükségesre, mert mindennek megvan az ideje. Mi ketten nyíltan megmondjuk nektek, mai embereknek: aki Istennek ad az idejéből, nyugodtabb lesz és megnyeri a jövőt."

Wetzstein József CMF