Ülésezett a Beregszászi Járási Tanács

2010. július 23., 10:00 , 497. szám

Beregszászban július 16-án került sor a Beregszászi Járási Tanács soros ülésére. Az ülés munkájában részt vett Brenzovics László és Andrij Szerbajlo, a Kárpátaljai Megyei Tanács elnökhelyettesei.

A képviselőket és a meghívottakat Csizmár Béla, a járási tanács elnöke köszöntötte. Napirend előtt Heé Roland, a KMKSZ-Ukrajnai Magyar Párt (KMKSZ-UMP) frakciójának vezetője kérte, hogy vegyék le a napirendről egyik képviselőtársa beadványának megtárgyalását. Riskó György, a KMKSZ-UMP képviselője szintén napirend előtt választ várt arra a kérdésre, miért nem lett végrehajtva a képviselőtestület korábbi döntése, miszerint bizottságot hoznak létre, hogy kivizsgálják Bátyúban a lakótelepen kialakult áldatlan állapotokat. Csizmár Béla elmondta, hogy a bizottságot már létrehozták, de elismerte, hogy mulasztást követtek el, mert még nem láttak hozzá a helyzet kivizsgálásához. Kocsis Lívia, a KMKSZ-UMP képviselője szerette volna felolvasni a KMKSZ-UMP frakciójának a Beregi Hírlap című járási lap munkájával kapcsolatos véleménynyilvánítását, azonban mivel a tanácselnök szavazásra bocsátotta a kérdést, a képviselők ezt elutasították.

Brenzovics László, a Kárpátaljai Megyei Tanács elnökhelyettese magyar nyelven is köszöntötte a képviselőket, felszólította őket, hogy bátran használják anyanyelvüket, hiszen az ember igazából anyanyelvén tudja kifejezni magát. Egyúttal feltette a kérdést, miért nem használják a tolmácsberendezést. A képviselők döntésére reagálva megjegyezte, hogy a frakciók beadványait, véleménynyilvánítási nyilatkozatait nem kell szavazásra bocsátani, elegendő, ha a képviselő vagy a frakció jelzi, hogy szeretné felolvasni azokat. Elmondta továbbá, hogy tudomása van arról, hogy a KMKSZ-UMP-frakció két pedagógus tagjára (a KMKSZ-UMP tiltakozó akciója miatt, melyre a járási tanács előző ülésén került sor - a szerző) a járási oktatási osztály megpróbált nyomást gyakorolni, illetve szankciókat foganatosítani. Informálta a testületet, hogy a KMKSZ-UMP képviselői a frakció döntése értelmében nem vettek részt a legutóbbi ülésen, ami bevett politikai tiltakozási forma. (A legutóbbi tanácsülésről a KMKSZ-UMP frakciója tiltakozásul azért maradt távol, mert a frakcióból kivált képviselők helyére közel féléve nem lettek beiktatva a KMKSZ-UMP listáján következő képviselők. Az illetékesek arra hivatkoznak, hogy eltűnt a járási választási bizottság bélyegzője, és a pártok által a választási bizottságnak leadott listák sincsenek meg, ami fölöttébb furcsa - a szerző). Brenzovics László felszólította a járási oktatási osztály vezetőjét, Lengyel Lászlót, hogy kérjen bocsánatot az érintettektől és biztosítson számukra lehetőséget a normális munkához. A továbbiakban elmondta, hogy a megyei tanács nevében a napokban megállapodást írt alá, melynek révén a Magyarország-Szlovákia-Románia-Ukrajna Európai Szomszédsági és Partnerségi Eszköz Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 keretében közel 400 ezer eurót folyósítanak ipari park létrehozására Beregdéda közelében, az ukrán-magyar határ térségében. Az ipari park mintegy 5000 embernek nyújthat majd munkalehetőséget.

Csizmár Béla jelezte, hogy felkérés érkezett a Beregszászi Járási Tanácshoz, hogy támogassa a városi képviselőtestület döntését Beregszász történelmi nevének visszaállításáról és kezdeményezzék a Beregszászi járás nevének visszaállítását is. Döntés született arról, hogy a járási tanács is kérelmezi a járás történelmi nevének visszaállítását.

A képviselők jóváhagyták a járási pénzügyi osztály vezetőjének beszámolóját a járási költségvetés első félévi teljesítéséről, változtatásokat hajtottak végre a büdzsében. Ladiszlav Bobics ezredes, a Járási Belügyi Osztály vezetője beszámolója során többek között elmondta, hogy az idei év első féléve során valamelyest nőtt a járásban elkövetett bűncselekmények száma. Külön kitért a kábítószer-terjesztőkkel kapcsolatos problémákra. Elmondta, hogy hiába tartóztatják le a kábítószer-terjesztőket, a bíróság rendszeresen felmenti őket. Szerinte ebben az esetben csak a börtön segítene.

Konsztantin Pivovarov, az etikai bizottság elnöke ismertette a KMKSZ-UMP frakciójának a járási tanácshoz benyújtott, korábban elveszettnek hitt, a Beregi Hírlappal kapcsolatos beadványát, és a KMKSZ-UMP egyik képviselőjének lemondási nyilatkozatát, továbbá Lengyel László ezzel kapcsolatos cáfolatát, miszerint az oktatási osztály nem gyakorolt nyomást a képviselőkre. A felvetett kérdésekre reagált Zubánics László, a Beregi Hírlap főszerkesztője, az UMDP frakcióvezetője, illetve Lengyel László is szeretett volna felszólalni, azonban Andrij Szerbajlo megyei elnökhelyettes erre úgy reagált, hogy csak az magyarázkodik, akinek vaj van a fején.

Heé Roland kérte, hogy a tanács végre foglalkozzon a járási választási bizottság ügyeivel, például az eltűnt bélyegzővel, hiszen októberben ismét helyhatósági választások lesznek. Ezért javasolta, hogy a következő tanácsülésen hallgassa meg a testület a választási bizottság elnökének beszámolóját.

bj