"Hittünk egy szélhámos szavának"

2010. augusztus 13., 10:00 , 500. szám

"Hittünk egy szélhámos szavának. Megkért bennünket, hogy vegyünk fel a számára 4000 hrivnya hitelt a bankban a saját nevünkre. Megígérte, hogy minden hónapban törleszteni fogja a részleteket, s 100 hrivnyát is kaptunk, amikor elmentünk a bankba felvenni a pénzt. De a férfi ezután nem fizetett, a bank pedig minket zaklat az elmaradt részletfizetések miatt. Már-már attól tartunk, hogy a házunk is rámegy a dologra, hiszen az én fizetésem mindössze 800 hrivnya, a férjem rokkant, s van egy 15 éves lányunk is. Nem mi vagyunk az egyetlenek, akiket becsapott ez az ember, akit most lecsuktak. Mit tegyünk?"

- Mindenekelőtt hadd nyugtassam meg az olvasót, hogy a házát semmiképpen sem veszítheti el, miután a felvett hitel összege viszonylag nem jelentős, azt nem terhelték a házra, azaz nem jelzáloghitelről van szó, ráadásul kiskorú gyermeket nevel. Az azonban tény, hogy a levélíró áll jogviszonyban a bankkal, s nem a szélhámos, ezért be kell bizonyítani a bíróság előtt, hogy a szóban forgó jogi aktus, vagyis a hitelszerződés közte és a bank között a polgári törvénykönyv 234. paragrafusa értelmében fiktív, azaz jogviszony létrehozásának szándéka nélkül jött létre. Amennyiben a szóban forgó szélhámost valóban elítélték már ilyen ügyekért, esetleg az olvasót érintő ügyben is, könnyebb bizonyítani a bíróság előtt a hitelszerződés fiktív voltát, ha mellékeljük a per anyagához a vonatkozó bírói ítéletet. De a bírósági eljárások elhúzódhatnak és nem is olcsók, ezért érdemes megfontolni, hogy meglehetne-e állapodni a bankkal a hiteltörlesztés újraütemezéséről kedvezőbb feltételekkel és büntetőkamat felszámítása nélkül, s mégiscsak kifizetni a felvett kölcsönt.

hk