Badaló ötödször ünnepelt

2010. szeptember 11., 10:00 , 504. szám

Az ötödik alkalommal megrendezésre kerülő badalói falunap szervezői egész héten kémlelték az eget, hiszen a helyi futballpályára és annak környékére tervezett eseménysorozat sikeres és zökkenőmentes lebonyolításához nagy szükség lett volna a jó időre. Szombaton még minden jel arra utalt, hogy megvalósulhatnak a szabadtéri programok, de aztán a vasárnap hűvös, szomorkás esővel ,,köszönt be", így aztán életbe lépett a B-terv, és már az ünnepélyes megnyitónak is a helyi kultúrház adott otthont. A Tisza-parti község polgármestere, Nagy Endre igazoltan volt távol (a falu első emberét kórházban ápolják – a szerk.), így aztán Jakab Margitra, a községi tanács titkárára hárult a feladat, hogy elsőként üdvözölje a vendégeket és a termet zsúfolásig megtöltő ünneplőket.

,,Badaló csak egy van a világon, és az itt élők jogosan lehetnek büszkék arra a mindig is szorgosságáról, rendezettségéről ismert községre, amelyben laknak" – köszöntötte a helyieket Brenzovics László, a megyei tanács elnökhelyettese, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség alelnöke."

Ezt követően kezdetét vette az igazán maratonira, több órásra szabott műsor, melyben először a helyi ovisok és iskolások verses, táncos, énekes fellépését tekinthették meg a nézők, majd a helyi kultúrház fiataljai tettek ki magukért parádésabbnál parádésabb előadásokkal. A lelkes közönség nagy ovációval fogadta a vendégszereplőket, a dédai tánccsoportot, illetve vastapssal jutalmazta Peres Dóra énekszámait is.

Az ilyenkor megszokott szépségversenyre annyian neveztek be, hogy négy kategóriában is megmérettettek a szépségek. Az első helyezettek mellett a dobogósok is ajándékokban részesültek. Hamar elkapkodták a tombolasorsolás jegyeit is, melynek fődíját, egy mobiltelefont Szalai Gábor nyerte meg.

Mindeközben a szabadban a mostoha időjárási körülmények ellenére is zajlottak az események. A falu főterén felállított sátrak és az árusok alig győzték fogadni az érdeklődőket, s a kisebb gyerekek nagy örömére időközben megérkezett az ugrabugrálásra alkalmas légvár is.

A falunap eredeti helyszínéül kiszemelt futballpálya is fokozatosan benépesült a szórakozni, sportolni vágyókkal, a legnagyobb érdeklődés a helyi és az úgynevezett "idegenlégiósokból" összeállított csapatok mérkőzését kísérte, amelyben a vendégek diadalmaskodtak 5-3-ra. Emellett volt itt kispályás focitorna, amelyre egy guti alakulat, a helyi romákból összeállított csapat és helyi gárdák neveztek be. A sportrendezvény sikeres lebonyolítását és támogatását a KMKSZ beregszászi járási szervezetének nevében Sin József elnök vállalta magára, aki maga is részt vett az eseményeken.

(tamási)