Oktatási-nevelési támogatás az óvodásoknak is!

2010. október 29., 10:00 , 511. szám

Dr. Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) alelnöke szerdán Budapesten találkozott Répás Zsuzsannával, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkárával. Mint a találkozót követően elhangzott, hamarosan nőhet a kárpátaljai magyar szülők anyaországi támogatása.

A megbeszélésen a felek sorra vették és megvitatták a kárpátaljai magyarság helyzetével kapcsolatos legfontosabb problémákat. Szóba került egyebek mellett az oktatási-nevelési támogatás jövőjének kérdése is. Ezzel összefüggésben Brenzovics László javasolta, hogy a határon túli magyar gyermekek beiskolázását segíteni hivatott támogatást terjesszék ki az óvodáskorúakra is. Mint a KMKSZ alelnöke lapunknak elmondta, a nemzetpolitikáért felelős államtitkár kedvezően fogadta a kárpátaljai magyar érdekvédelmi szervezet felvetését, a kérdés már a közeljövőben megoldódhat.

pszv