Falu az ukrán–román határnál

A nagyszőlősi járási Nevetlenfalun kívül talán nincs több olyan település a világon, melyet arról neveztek volna el – hogy nincs neve. Az igazsághoz hozzátartozik persze, hogy a régmúltban nagyon is volt megnevezése, csakhogy ez idővel illetlennek találtatott, s hogy ne kelljen használni, inkább névtelenségbe burkolták az Ugocsa déli részén található, a jelenlegi ukrán–román határnál fekvő települést.

Diákfalvából – Nevetlenfalu

A községet eredetileg Diákfalvának nevezték, csakhogy a diák előtagot a latin nyelvű oklevelekben többnyire nem diak vagy dyak, hanem gyak formában írták le, a települést – 1360-ban – elsőként megemlítő okmányban is a Gyakfalva, egy 1380-ból származó okiratban pedig a Gyakhaza (vagyis Diákháza) alak szerepel, bár egy 1384-ből származó oklevélben a Diakfalva (Diákfalva) változat is olvasható. A név előtagjába pedig később a "szúr, döf, közösül" jelentésű gyak igét értették bele, s az illetlennek tartott Gyakfalva helyett – valamikor 1619 után – a Nevetlenfalu névalakot kezdték használni, mely megnevezés 1720-ban hivatalossá is vált.

A helység környéke már az Árpád-korban is lakott volt, a falu közelében állt hajdanán a Virágvár elnevezésű földvár, ám ennek elpusztulása után már semmi sem védte meg a települést, melyet a XVI–XVII. században több ízben is felperzseltek a törökök vazallusaiként harcoló krími tatárok. A magyar világban Nevetlenfalu körjegyzőségi székhely volt, ma pedig öt község – a nevezett település mellett Akli, Újakli, Aklihegy és Batár – tartozik a nevetlenfalui központtal működő közös községi tanács irányítása alá. A helységet meg lehet közelíteni a Királyháza–Nevetlenfalu vonalon közlekedő helyiérdekű vonattal vagy a Nagyszőlős–Feketeardó–Nevetlenfalu közúton ingázó iránytaxival.

Ugocsából Krasznij Uralba

A település egyik legidősebb lakosa a 84 éves Béres Ferenc, a helybeli KMKSZ-alapszervezet aktív tagja.

– 1926-ban születtem gazdálkodócsaládban – emlékezik vissza élete eddig eltelt évtizedeire. – Tizenkét éves voltam, amikor 1938-ban bevonultak a felszabadító magyar csapatok, s én is beléptem a leventemozgalomba, ahol a fegyverforgatás, az egészségügyi alapismeretek (sebesültek ellátása), valamint a magyar történelem mellett becsületet, hazafiasságot és kitartást tanultunk. Igen jól tudtam célba lőni, kétszáz méterről is eltaláltam a céltábla közepét... 1944 őszén aztán bejöttek az oroszok, s a bátyámmal, Elemérrel együtt engem is elvittek a lágerbe. Nagyszőlősön kellett jelentkeznünk a "málenykij robotra", ahonnan gyalogmenetben vonultunk előbb Szolyvára, majd át a Kárpátokon, Sztarij Szamborba. Munkácson kifosztottak minket a kísérő szovjet katonák, elvették és megzabálták a "háromnapi munkára" magunkkal hozott elemózsiánkat. A Kárpátokon való átkelésünk pedig két hétig tartott, mert úttalan utakon haladtunk Sztarij Szambor felé, hogy ne zavarjuk a főútvonalakon zajló csapatmozgásokat, s a puszta földön háltunk, még esőben is a sárban ültünk, úgy húztuk ki az éjszakákat, egy este meg betereltek bennünket egy pincébe, ahol majdnem megfulladtunk, mert kevés volt az oxigén.

Sztarij Szamborban azután bevagoníroztak minket, és a hatalmas Krasznij Ural-i Munkatáborba vittek, mely csaknem akkora volt, mint a falunk. Meztelenre vetkőzve kellett elvonulnunk egy orvosnő előtt, aki megfogva a fenekünket állapította meg, mennyi hús, izom van még rajtunk, s ez alapján osztottak be bennünket öt kategóriába. Az elsőbe soroltakat elvitték bányászoknak a közeli ércbányába, a második és a harmadik kategóriások, köztük a bátyám is, erdőkitermelésen dolgoztak, az ötödik kategóriások a kórházba kerültek, míg mi, a negyedik kategóriába sorolt foglyok részben kertészkedtünk a tábor területén, részben pedig téglát hordtunk át a láger egyik részéből a másikba, minden cél és értelem nélkül. Egy év múlva aztán szabadon engedtek, s hazajöttem, de a testvérem csak 1947-ben szabadult.

Eleinte még gazdálkodhattunk a 15 hold földünkön, de 1949-ben jött a kolhozosítás, elvették a kis birtokunkat, az igavonó egy pár ökrünket, a szekerünket, a mezőgazdasági felszerelésünket, sőt még a tehenet, a disznókat és a baromfit is be kellett adni a "közösbe", a szovjetrendszer által beszervezett helybeli "aktivisták" pedig a padlásról is lesöpörték az egy évre való terményt. Semmink sem maradt, s nekünk is be kellett lépnünk a kolhozba, ahonnan 1982-ben mentem nyugdíjba. Egy ideig dolgozgattam a ház körül, s még nyolcvanévesen is elbicikliztem a lányomhoz a hét kilométerre lévő Csepébe, de két éve már nem járok ki az udvarunkról. Gyengül a lábam...

Föld, kisvállalkozások, birkanyírás

– A Nevetlenfalu–Halmi határátkelő megnyitása óta több mint harminc kisvállalkozás alakult a településen – tájékoztat dr. Oroszi József polgármester. – Pár kávézó létrehozása mellett a vállalkozók túlnyomó része mini-ABC-t nyitott, s jórészt a Romániából átruccanó bevásárlóturistáknak adják el a különböző élelmiszereket, a közeli romániai települések lakói ugyanis kihasználják azt a helyzetet, hogy itt ezek olcsóbbak, mint odaát. A helybeliek egy része különböző nagyszőlősi vállalatoknál helyezkedett el, ahová két munkásbusz szállítja be őket meg a környező falvakban élő munkatársaikat, s akadnak, akik építkezéseken dolgoznak a környéken, illetve Kijevben, Moszkvában, sőt a távoli Vlagyivosztokban, kevesebben vállalnak viszont munkát Magyarországon, mint egy évtizeddel ezelőtt. Ugyanakkor mintegy tíz éve többen is belevágtak a spanyolországi idénymunkába, birkát nyírnak az ibériai országban.

A lakosság többsége azonban a földből él. Átlagosan fél hektárt tesz ki a kibővített háztáji nagysága, a kollektív gazdaság felosztásakor pedig 75 ár földet kaptak a volt kolhozisták, valamint az állami alkalmazottak. Akadnak, akik bérbe adják parcellájukat a Nevetlenfaluban, illetve a közeli községekben működő farmergazdaságoknak, ám a többség maga műveli meg a földjét, mivel elég sokan rendelkeznek erőgépekkel, több mint negyven traktor és öt kombájn van a lakosság kezében, tizennégy helybeli polgár pedig farmergazdaságot alapított, s átlagosan három hektáros kisbirtokokkal rendelkeznek. A gazdák többnyire zöldségféléket és földiepret termesztenek (van, aki egyhektáros földieper-ültetvénnyel rendelkezik), s vagy a nagyszőlősi, illetve a munkácsi piacon értékesítik a termést, vagy – nagyobbrészt – a hágókon túlról érkező felvásárlóknak adják el azt. A farmerek a zöldség és a földieper mellett szemeseket és burgonyát is termesztenek, ketten nagybani baromfitenyésztéssel foglalkoznak, s ők értelemszerűen maguk használják fel a megtermelt búzát és kukoricát, míg a többiek jórészt nekik, valamint a tiszapéterfalvai és a csepei nagybani baromfitenyésztőknek adják el a szemes terményeiket, de a nagyszőlősi piacra is kerül nevetlenfalui búza és tengeri. Emellett nem kevesen malacot nevelnek, hízót hizlalnak, s a jószágaikat bocsátják áruba. A baromfitenyésztők pedig csirkék előnevelésével foglalkoznak, s háromhetes korukban értékesítik a csibéket Kárpátalja különböző piacain, valamint a közelebbi-távolabbi falvakban.

Művészeti iskola – jóformán állami támogatás nélkül

Most pedig, a megélhetés után, térjünk rá a kultúra kérdésére.

– Huszonkét évvel ezelőtt, 1988-ban alakult meg a Nevetlenfalui Művészeti Iskola – mutatja be az intézményt Király Natália igazgató. – A neves hegedűművész és zeneszerző, Edvin Marton édesapja, az utóbb Magyarországra kitelepült Csűry Lajos volt az első igazgatónk, akit Király Kálmán követett a tisztségben, én pedig 2004 óta vezetem a tanintézetet, ahol jelenleg 12 tanár oktat 93 nevetlenfalui, akli, batári és csepei gyermeket. Mondhatni semmilyen támogatást nem kapunk az államtól, még jó, hogy magyarországi, hollandiai és ausztriai barátaink segítenek bennünket a különböző fogyóeszközök beszerzésében. A hangszerparkunk sem valami nagy, amikor 1990-ben idejöttem dolgozni, mindössze három zongoránk volt, azóta egy zongorát kaptunk bérbe a nevetlenfalui szülőktől, míg egyet nekünk adott az újakli óvoda. A közelmúltban pedig nyertünk egy állami pályázaton, melynek eredményeként három hegedűvel, két furulyával és egy trombitával gazdagodtunk.

Működik a vonós és a fúvós együttesünk, a tanári kórusunk, a két gyermekénekkarunk, valamint a tánccsoportunk. Három esztendeje minden évben jótékonysági hangversenyt tartunk vagy itt, Nevetlenfaluban, vagy Nagyszőlősön, a járási művelődési házban, melyek bevételét 2007-ben és tavaly egy-egy mozgássérült gyermek, míg 2008-ban egy huszti nagycsaládos házaspár megsegítésére fordítottuk, az idén pedig ismét egy mozgássérült gyermeken akarunk segíteni, össze szeretnénk gyűjteni a műtétjéhez szükséges összeget. Emellett csaknem minden esztendőben részt veszünk a járási, illetve a megyei ének-, zenei és táncversenyeken, tavalyelőtt megyei első helyezést ért el a vonós együttesünk, az énekkarunk pedig az idén nyerte meg a járási versenyt. Fellépünk a helybeli kulturális rendezvényeken, most pedig tervezzük, hogy elutazunk Halmiba, illetve Szatmárnémetibe, s közös előadásokat tartunk a Szatmárnémeti Művészeti Iskolával.

Végzőseink 20 százaléka az Ungvári Zádor Dezső Zeneművészeti Szakközépiskolában folytatja tanulmányait, jelenleg is ketten tanulnak a hegedű, s ugyanennyien a zongora szakon, de olyan volt tanítványunk is akad, aki Magyarországon, a Kecskeméti Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola, Gimnázium és Zeneművészeti Szakközépiskola vagy éppen a Debreceni Medgyessy Ferenc Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola diákjaként igyekszik elmélyíteni zenei ismereteit.

KMKSZ-élet

Végezetül, de messze nem utolsósorban, ismerkedjünk meg a nevetlenfalui KMKSZ-alapszervezet életével.

– 1990-ben alakultunk meg, Kaliskó Jenő lett az első elnökünk, én pedig nyolc éve vezetem a szervezetet – tájékoztat Budaházi Kornélia jelenlegi elnök. – Az 1990-es évek elején a községháza előtt felavattuk a II. világháború és a sztálini lágerek helybeli áldozatainak az emlékművét, míg 2006. október 23-án, a helyi középiskola falán, a tanintézettel és más szervezetekkel együtt emléktáblát állítottunk Illés József volt tanárunk tiszteletére, aki Fertősalmáson született, de később Nevetlenfaluba települt, s itt élte le az életét, 1956-ban pedig, a magyar tannyelvű Nagyszőlősi 3. Sz. Középiskola diákjaként, részt vett a nagyszőlősi ellenálló csoport tevékenységében, s börtönt is szenvedett a magyar forradalom melletti kiállásáért.

Minden évben megemlékezünk március 15-ről és október 23-ról, a polgármesteri hivatallal együtt részt veszünk a falunapok megszervezésében, 2002-től bekapcsolódtunk a magyarigazolványok kiállításába, s 748 helybeli lakos kapott magyarigazolványt a közreműködésünkkel. Tavaly megnyílt a teleházunk, most pedig részt veszünk a schengeni vízumhoz szükséges támogató nyilatkozatokkal kapcsolatos ügyintézésben, s eddig 224 támogató nyilatkozat kiállításában vettünk részt. Bekapcsolódtunk a választási küzdelmekbe, s jó eredményt értünk el a járási és a megyei tanácsi választásokon, Nevetlenfaluban mindig a KMKSZ képviselőjelöltjei kapták a legtöbb szavazatot.

Lajos Mihály

A római katolikus templom