Ha a festék tönkretette a hajat

2010. november 5., 09:00 , 512. szám

"Nemrég befesttettem a hajam a fodrásznál. Tanácsára egy olyan hajfestéket választottam, amely elmondása szerint gyorsan lemosható, s nem károsítja a hajat. Amikor azonban két héttel később a festék lemosódott, kiderült, hogy hajam természetes színe kifakult, s hosszan tartó kezelésre van szükség, hogy regenerálódjon. A fodrászüzlet vezetője közölte, hogy nem térítik vissza a hajfestésért kifizetett pénzemet, miután a hajam színe a festés eredményeként megfelelt a vártnak, a továbbiakért pedig nem viselnek felelősséget. Mit tegyek ebben a helyzetben?"

- Az egyik legnagyobb és leggyakoribb hiba, amit a fodrászszalonok vendégei elkövetnek az, hogy nem kérnek fizetési csekket, amely igazolná, hogy igénybe vették az adott szalon szolgáltatásait. Enélkül a fodrász vagy az adott szalon vezetője akár azt is megteheti, hogy szóba sem áll a panaszossal, mondván életében először látja az illetőt.

Ami az adott esetet illeti, a panaszosnak érdekei érvényesítéséhez kérvényt kell írnia a fodrászat adminisztrációjának, azaz igazgatóságának címezve. A kérvényben részletesen írja le, milyen szolgáltatást vett igénybe, milyen eredményt ígértek neki, mely napon történt az eset, s melyik fodrász szolgálta ki őt. Ezután azt is foglalja össze a kérvényben a panaszos, mi történt a hajával a későbbiekben. Mivel adott esetben egyértelműen rossz minőségű szolgáltatás nyújtásával van dolgunk, ezért a kérvényben a panaszosnak jogában áll követelni a fodrászattól a szolgáltatás díjának visszatérítését, valamint a haja regenerációjával összefüggő kiadásai megtérítését. Gondoskodjék róla a panaszos, hogy két tanú is igazolja a kérvénye átvételét a fodrászatnál. Amennyiben megtagadják a dokumentum átvételét, rögzítsék ezt a tényt is írásban, külön feltüntetve, hogy név szerint ki tagadta meg az átvételt. Amennyiben ennek ellenére is elutasítják a kérvény átvételét, a panaszos küldje meg annak másolatait a különböző fogyasztóvédelmi szervezeteknek.

hk