2010. november 19.

2010. november 19., 09:00 , 514. szám

Uram, irgalmazz!

Régi ismerőseim, akik nem arról voltak híresek, hogy minden vasárnap templomba jártak, egy szent liturgia után megjegyezték: nagyon szép a szentmisétek, csak ne lenne ennyi keresztvetés és "Uram irgalmazz". Persze nem lehetett rájuk haragudni, mert csak az mond ilyet, aki nem ismeri Aranyszájú Szent János Liturgiáját.

A minap az összes görög katolikus templomban az "Irgalmas szamaritánus történetét" olvastatta fel egyházunk. Utánajártam, a kedves hívek hogyan értelmezik az irgalom szót. Kedves és meglepő fogalmazások születtek: Uram, bocsáss meg, Uram, ne haragudj, Uram, kegyelmezz stb. Ahhoz, hogy megsejtsük, vajon Krisztus mit értett alatta, a legegyszerűbb, ha csöndben, odafigyelve újraolvassuk a történetet: "Mit gondolsz: e három közül ki volt a felebarátja annak, aki a rablók kezébe esett? ...aki irgalmasságot cselekedett rajta..."

Ki az, aki elnyerheti az örök életet? Milyen az irgalmas ember? A történet szerint az, aki észreveszi a kifosztott embert. Tudjuk, hogy nem "kifizetődő" a kifosztott ember oldalára állni, pedig Krisztus szerint ez az egyik feltétele az örök életünknek.

A történet másik figyelemre méltó elrejtett mondata: "...megesett rajta a szíve", és talán meg is van a történetünk kulcsszava. Az irgalmas ember az, akinek megesik a kifosztott és megalázott emberen a szíve. "Menj és tégy hasonlóképpen", mert enélkül nincsen se felebaráti szeretet, se örök élet. Észrevenni, együtt érezni és cselekedni!

Így talán már értjük, hogy egy szent liturgiában miért kérjük az irgalom Atyjától ennyi sokszor: Uram, irgalmazz, Uram, essen meg rajtunk a szíved, hogy mi is hasonlóképpen cselekedhessünk!

Tóth Jenő