A hagyományok szellemében

Betlehemes ünnepség Beregújfaluban és Tiszacsomán

2010. december 31., 09:00 , 520. szám

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) hagyományosan minden év decemberében megrendezi a nagy sikernek örvendő Kárpátaljai Magyar Betlehemes Találkozót, melyen megyénk legjobb betlehemes csoportjai mutatkoznak be. Úgy tűnik, ennek példájára "mini" betlehemes találkozók is kezdenek kibontakozni. Így például a Beregszászi járási Beregújfaluban és Tiszacsomán, ahol december 26-án és 27-én került sor betlehemes találkozóra. A több betlehemes csoportot felvonultató ünnepségeken a magyarlakta településeken élő hagyományok bemutatása volt a cél.

Beregújfalu magyarjai a település általános iskolájában gyülekezve várták az ünnepség kezdetét. A szép számmal összegyűlt lakosokat Heé Roland, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének alelnöke, valamint Tóth Ferenc, a KMKSZ helyi alapszervezetének elnöke köszöntötte. Heé Roland külön üdvözölte a Rácz János vezette tiszacsomai betlehemeseket, szólva arról, hogy Beregújfaluban immár második alkalommal kerül megrendezésre ez az ünnepség, majd a hagyományok - ezen belül a betlehemes szokások - megtartásának fontosságát emelte ki. A tradíciók értékét bizonyítja a december 10-12. között Debrecenben megrendezett XX. Nemzetközi Betlehemes Találkozó népszerűsége is, ahol Kárpátalját négy település - köztük Beregújfalu és Tiszacsoma - képviselte. Heé Roland végezetül elmondta, hogy a rendezvényt hagyományteremtő szándékkal a jövőben is szeretnék megrendezni, melyre - kortól függetlenül - minden betlehemes csoportot szeretettel várnak.

Majd sor került a betlehemes csoportok bemutatkozására. Elsőként a helyiek legfiatalabb hagyományőrzői léptek színpadra heródesjátékukkal. Őket a vendégek követték görög katolikus bábtáncoltató betlehemükkel. Végezetül ismét a beregújfalui betlehemesek következtek, ezúttal az idősebb korosztály.

A szervezők jóvoltából minden fellépő csapat és gyerek ajándékcsomaggal térhetett haza.

Másnap Tiszacsomán került sor a betlehemes csoportok ünnepségére Rácz Jánosnak, a KMKSZ helyi alapszervezeti elnökének szervezésében. A középiskolában összegyűlt érdeklődőket elsőként ő köszöntötte, külön üdvözölve a beregújfalui (vezetője Heé Roland), a Jakab Erika vezette nagymuzsalyi, a Szalai Béla vezette badalói, valamint a mezőgecsei (vezetője Szatmári Viola) betlehemeseket. Tiszacsomának is van mivel büszkélkednie, hiszen amellett, hogy a Debrecenben lebonyolított Nemzetközi Betlehemes Találkozón részt vett betlehemes csoport is bemutatkozott, külön az alkalomhoz illő színdarabbal léptek fel a helyi könyvtár szakkörösei is (felkészítő Mészáros Erzsébet könyvtárvezető). A nagy tetszést aratott bemutatók után Jakab Erika, a "KMKSZ"-UMP járási képviselője, a nagymuzsalyiak vezetője elmondta: nagyon fontos, hogy a betlehemezés ne pusztán a jelenleg ismert játékok előadására és ápolására korlátozódjék, hanem tovább kell gyűjteni és fel kell kutatni a mára már szinte elfelejtett hagyományokat. Ennek szellemében kívánt mindenki egymásnak boldog új esztendőt, majd felköszöntötték a névnapjukat ünneplő Jánosokat is.

A rendezvény zárásaként minden csoport ajándékcsomagot és oklevelet kapott.

F. Zs.