Timosenko végül szabadon távozott

Az ügyészség 11 órán át vallatta

2011. január 7., 09:00 , 521. szám

Julija Timosenko volt ukrán kormányfő, az ellenzéki BJUT-Batykivscsina párt elnöke múlt pénteken Kijevben kijelentette, hogy nem bízik ügyének igazságos bírósági kivizsgálásában.

Az exminiszterelnök újságíróknak nyilatkozott az államügyészség vizsgálati főosztályának épülete előtt, ahová aznap újabb kihallgatásra beidézték. "Büntetőügy valójában nincs is, hiszen elvileg a nyugdíjak kifizetése nem lehet bűncselekmény, és nálunk bíróságok sincsenek. Sem igazi bíróságok, sem igazi erőszakszervezetek nincsenek, ezért nem lehet arra számítani, hogy a bíróság nem megrendelt döntést fog hozni" - mondta Timosenko, hozzátéve, hogy folytatni fogja a harcot.

Előző nap, azaz csütörtökön Timosenko több mint 11 órát töltött az ügyészség épületében, ahol ismertették vele a végleges vádiratot. A fő vádpont ellene hatalommal, illetve szolgálati jogkörökkel való visszaélés, ami súlyos következményekkel jár. Azzal vádolják, hogy a kiotói jegyzőkönyv alapján Ukrajnának járó pénzekből fizette a nyugdíjakat, és ezzel kárt okozott az államnak.

A volt ukrán kormányfő szerint az ellene folyó eljárás valódi célja az, hogy megakadályozzák indulását a jövőbeni választásokon.

Mint arról előző számunkban beszámoltunk, az elmúlt időszakban Timosenko több harcostársát is őrizetbe vették a pártvezető kormányzása idején elkövetett állítólagos törvénysértések miatt. Legutóbb, december 26-án Jurij Lucenko volt belügyminisztert tartóztatták le szolgálati helyzettel való visszaélés vádjával saját lakása előtt. Lucenko rokonai, barátai és politikustársai, köztük parlamenti képviselők az előtt a fogház előtt köszöntötték az újévet, ahol a politikust fogva tartják. (MTI/Kárpátalja)