A baromfitetvesség

2011. január 14., 09:00 , 522. szám

Az utóbbi napokban több tyúkom is nyugtalan lett, nincs étvágyuk, fogynak. Aztán észrevettem, hogy a szárnyuk alatt apró, vöröses színű, pontszerű kis élőlények mozognak. Mi támadta meg a tyúkjaimat, és mit csináljak, hogy meggyógyuljanak? - érdeklődött szerkesztőségünknél egy gálocsi gazdasszony. Varga Bélához, a Beregszászi Járási Állategészségügyi Központ állatorvosához fordultunk válaszért.

- Az állatokat a tyúktetű támadta meg - mondja az állatgyógyász. - Ez egy apró, vöröses színű atka, mely különböző bogarakon is élősködik, s ezek révén jut be a baromfiudvarokba, a tyúkólakba, s még ha üres is az ól, tehát nincs benne baromfi, amin élősködhetne, akkor is, akár egy éven át is életképes maradhat. A telet is kihúzhatja, kora tavasszal pedig feléled, szaporodni kezd, és lerakja a serkéit a szárnyasok tollaira, ahol a serkékből 7-9 napon belül kikelnek a felnőtt tetvek, melyek megtámadják mind a tíznapos - kéthetes kortól idősebb csirkéket, mind a felnőtt egyedeket. Elsősorban a szárnyak alatti részeken, a combok belső oldalain és a nyakon fészkelik be magukat, ahol szívni kezdik az állatok vérét, s teljesen kiszívhatják azt, ami a szárnyasok elhullásához vezet. A fertőzöttség mértékétől függően, a csirkék hét napon belül, a felnőtt baromfik 10-12 nap alatt pusztulhatnak el. Megjegyezném: az atkák inkább az esti és az éjszakai órákban aktívak, ilyenkor szívják az aprójószág vérét. A vérszívás mellett pedig a paraziták különböző méreganyagokat is fecskendeznek az állatok szervezetébe, melyek gyulladásba hozzák az érrendszert, majd a lépet és a májat.

- Melyek a betegség tünetei, s milyen kezelést alkalmazhatunk az élősködők ellen?

- A tetvek által megtámadott állatok nyugtalanok, étvágytalanok, legyengülnek és lefogynak. A kezelésről szólva, szórjuk be atkairtó porral a szárnyak alatti részeket, a combok belső oldalait, valamint az állatok nyakát, és dörzsöljük be a port a baromfik bőrébe. A kezelést végezzük el két, egymást követő napon, majd egy hét múlva ugyanígy ismételjük meg, amikor a hét-kilenc nappal korábban esetleg lerakott serkékből kikelhet az újabb atkanemzedék. A baromfiudvar azon pontjain pedig, ahol az állatok porfürdőt szoktak venni, szórjunk le tetűirtó porral kevert tiszta homokot, s végezzük el ezt ugyanolyan időközönként, mint az atkairtó porral való bedörzsölést. Emellett alkalmazhatjuk azt a népi gyógyászati módszert is, mely szerint tiszta homokkal kevert fahamut szórunk a porfürdőző helyekre, mert a hamu lúgot tartalmaz, ami elriasztja az élősködőket.

- Miként érhetjük el, hogy az atkák ne támadják meg a baromfikat?

- Rendszeresen takarítsuk a tyúkólat, kéthetente pedig fújjuk be a helyiséget 0,5-1 százalékos neocidol- vagy butoxoldattal, melyek fertőtlenítik az ólat. Emellett, attól függően, hogy sok vagy kevés baromfi van elhelyezve a tyúkólban, havonta egyszer vagy kétszer meszeljük ki a helyiséget, s végezzük ezt el az állomány kicserélődésekor is, tavasszal pedig okvetlenül fertőtlenítsük ki az ólat a két, fentebb említett fertőtlenítőszer valamelyikével, valamint meszeléssel.

Lajos Mihály