Község a "nyugati kapu" mellett

2011. január 14., 09:00 , 522. szám
A református templom

Mindössze három kilométerre Csaptól, Ukrajna egyik legfontosabb nyugati kapujától, egy 844 lakost, köztük 821 magyar nemzetiségű polgárt számláló kis falu terül el a Tisza és a Latorca közén, az Ungvár–Munkács vasútvonal, valamint az Ungvár–Csap–Nagydobrony–Beregszász főútvonal mentén, melynek életére jelentős hatást gyakorol a település széléig húzódó csapi vasúti csomópont.

Egymásra épülő évszázadok

Az Árpád-kori település, Tiszaásvány első birtokosai a Gutkeled nemzetségből kerültek ki, akik 1282-ig uralták a Tisza-parti kis falut, mely nevét a "mesterséges árok, ásott tó, kút" jelentésű, régi magyar nyelvi ásvány köznévből nyerte, melyet csak a nyelvújítás idején ruháztak fel jelenlegi jelentésével. A XIV–XV. században különböző családokból származó földesurak uralták az 1400-as években Ungból Szabolcs vármegye kötelékébe átkerült települést, mely azután a XVI. században a Szürtheyeké lett. Az 1500-as évek második felében előbb császári zsoldosok, majd török-vazallus krími tatárok égették fel a helységet, mely 1599-ben mindössze négy házból állt. Ekkor már a később, 1605-ben magyarországi és erdélyi fejedelemmé választott Bocskai István birtokolta a falut, melynek népessége igen lassan növekedett, s még 1720-ban is csupán hét jobbágyháztartást számlált a XVIII. században Ung vármegyéhez visszakerült település.

A reformáció idején keletkezett református egyházközsége csak az 1760-as években vált anyaegyházzá, utolsó fatemplomát pedig 1796-ra építették fel, melyet – mint műemléket – harangtornyával együtt, 1927-ben Kassára szállítottak, a Kelet-szlovákiai Múzeumba. A gyülekezet 1937 és 1943 között építette fel – téglából – jelenlegi templomát. 1944 őszén, Csap ostromakor közel egy hónapig dúltak a harcok a község területén, novemberben pedig 53 helybeli férfit – köztük négy 17 éves, tehát még kiskorúnak számító fiatalembert – hurcoltatott el a sztálini munkatáborokba a frissen berendezkedett szovjethatalom, akik közül 19-en sohasem térhettek haza.

Csap és a megyeközpont vonzásában

– A falu, sajnos, lassan elöregszik, a helybeliek 30 százaléka nyugdíjas. A munkaképes lakosok legnagyobb hányada a csapi vasúti csomóponton dolgozik, többségükben pályamunkásokként, illetve a mozdonyszín alkalmazottaiként – tájékoztat Orbán István, a helybeli KMKSZ-alapszervezet elnöke. – A vasút mellett korábban is sokan Ungváron a műszergyárban, illetve a cipőgyárban keresték meg a kenyerüket, míg csak be nem zártak ezek a vállalatok, jelenleg pedig megannyi helybeli lakos ugyancsak a megyeközpontban, a Yazaki ukrán–japán vegyes vállalat autóvillamossági szerelőüzemében, valamint a Jabil cégnél dolgozik. Az ungvári gyárakon kívül jelentős munkaerőt köt le még az Eurocar Rt. tiszasalamoni gépkocsi-összeszerelő üzeme is. Kevesebben foglalkoznak viszont mezőgazdasággal. A ’90-es évek végén felosztott egykori kolhoz volt tagjai átlag kéthektáros parcellákat kaptak földrészjegyeik fejében, melyeken elsősorban szemeseket termesztenek, s a felvásárlóknak adják el terményeiket. A jelentős területet elfoglaló hajdani kolhozi gyümölcsöst 25 árjával osztották szét a gazdák között, de a fák már mind idősek voltak, nem hoztak szép termést, ezért sokukat kivágták és eltüzelték, majd újonnan beszerzett alma-, körte-, illetve barackfacsemetéket ültettek el a helyükön, két gazda pedig három évvel ezelőtt belevágott a nagybani gyümölcstermesztésbe.

Senki sem foglalkozik viszont nagybani zöldségtermesztéssel, mivel egyetlen konzervgyár sem működik a közelben, melyek felvásárolnák a gazdák termését. Pedig a föld jó minőségű, alkalmas a zöldségfélék termesztésére. A külföldi munkavállalás sem jellemző a községre, korábban, az 1990-es években is csak 15-20 tiszaásványi lakos dolgozott a magyarországi építkezéseken, ma pedig mindössze pár helybeli férfi keresi meg a kenyerét a határ túloldalán. A túlnyomó többség igyekszik itthon elhelyezkedni, de a belföldi építkezéseken is csupán ketten-hárman vállalnak munkát. Magánvállalkozó is kevés akad a faluban, három tiszaásványi polgár nyitott mini-ABC-t, akik egyike kávézót is üzemeltet.

A gyümölcsfáktól a mangalicákig

Két farmergazdaság is működik a településen, melyek egyikét Sebők Zoltán vezeti.

– Négy éve gazdálkodom az öthektáros birtokomon – indítja beszélgetésünket a farmer. – Korábban szemeseket is termesztettem eladásra, s itt, Tiszaásványban értékesítettem a terményt, amit a helybeli gazdák vásároltak meg. Azután alma-, szilva- és meggyfacsemetéket, illetve -oltványokat vásároltam Parászka György benei gyümölcsésztől, s négy hektáron ültettem el a gyümölcsfákat. Sajnos, a meggyel nem volt szerencsém, a meggyfák valószínűleg nem szeretik az itteni talajviszonyokat, viszont az alma- és a szilvafák szépen fejlődnek, s két év múlva termőre is fordulnak. Úgy gondolom, az ungvári és a munkácsi piacon fogom értékesíteni a termést. Emellett pedig állattenyésztéssel is foglalkozom, bárányokat, vietnami sertéseket és mangalicákat vettem a nagydobronyi állatvásáron, s most van 13 bábolnai merinó bárányom (két kos és tizenegy jerke), 12 vietnami malacom, valamint két mangalicám (egy kan, valamint egy koca). Remélem, sikerül majd értékesítenem a juhok húsát meg a gyapjukat, a két sertésfajta állományát pedig 20-30 darabra szeretném növelni, s bízom benne, hogy lesz még jobb is a disznóhús, illetve a disznózsír felvásárlási ára (a vietnami hús-, míg a mangalica zsírsertés). És hogy miért épp ezt a két fajtát részesítem előnyben? Egyrészt azért, mert fűevők, a gyümölcsfáim alatt lekaszált füvet, sőt a szalmát is elfogyasztják, s nem kívánnak annyi szemes terményt meg tápot, mint más fajták, másrészt pedig a vietnami sertésnek gusztusos és koleszterinszegény húsa van.

A gépparkról szólva, van egy tízéves MTZ-80-as traktorom a kapcsolt felszerelésekkel, az alkatrészeket pedig egy beregszászi raktáráruházban szerzem be az eladott malacok árából. Csak az a baj, hogy nagyon gyenge az alkatrészek minősége, egykettőre elkopnak.

Általános iskola – három épületben

– Iskolánk három épületben működik – mutatja be Ferkó Csaba igazgató az oktatási intézményt. – Az 5-9. osztály egy eredetileg is iskolának és tanítói lakásnak épült százéves épületben, a négy elemi osztály egy több mint száz évvel ezelőtt tető alá került volt üzletben, a konyhánk és az 50 személyes étkezdénk pedig a református parókián kapott helyet (a két utóbbi helyiséget az egyházközségtől béreljük). Szeretnénk, persze, felépíteni a tanintézet új otthonát, az Ungvári járás 2007-2014-es tervébe be is vették ennek létrehozását, kijelölték az új iskola helyét, s a tervdokumentáció is elkészült, de nem tudom, mikorra húzzák fel a falakat.

Jelenleg 19 tanár oktatja az iskola 72 tanulóját. Az elmúlt tanév végén 12 végzős búcsúzott el tőlünk, szeptemberben pedig hét kis nebuló lépte át az 1. osztály küszöbét. A gyermeklétszám korábban csökkent, most stagnál. A 9. osztályt befejezett diákjaink a csapi vagy az eszenyi középiskolában, a nagydobronyi, illetve a técsői egyházi líceumban, valamint az ungvári és a beregszászi szakközépiskolákban folytatják tanulmányaikat, s újabban sokan tanulnak könyvelőnek. Az utóbbi években végzőseink többsége már a szakközépiskolákat részesíti előnyben, mert sokakat elriaszt az ukrán nyelvből és irodalomból teendő érettségi vizsga.

A taneszközellátásunk közepes, öt számítógépet kaptunk a KMPSZ-től, egy sikeres pályázatunk eredményeként korábban vásároltunk egy projektort, a Pedagógusszövetség közreműködésével pedig könyveket kaptunk a Magyar Oktatási Minisztériumtól. Természetesen szeretnénk bővíteni taneszközeink számát, ezért már négy éve pályázunk a Szülőföld Alapnál, de sajnos, kerethiányra hivatkozva, eddig még mindig elutasítottak bennünket.

Több rendezvényt is lebonyolítunk az iskola falai közt, mint például a magyar kultúra napján, a KMKSZ helyi alapszervezetével közösen megrendezett versmondó versenyt, a tanár–diák szellemi, illetve sportvetélkedőt, a karácsonyi és a Mikulás-napi ünnepséget, az őszi terméskiállítást, s reméljük, hogy előbb-utóbb már az új iskolában fogjuk megszervezni ezeket.

KMKSZ-élet

– Alapszervezetünk 1989-ben alakult meg, Ónody Géza lett az első elnökünk, pillanatnyilag pedig 324 tagot számlálunk – fejti ki Orbán István, a KMKSZ-alapszervezet elnöke. – Részt vettünk a kárpótlásban, a földprivatizációs programban, illetve a zöld programban, melynek során vetőmagokat osztottunk szét a gazdák között. Hozzájárultunk 454 magyarigazolvány, valamint a schengeni vízumokhoz szükséges támogatói nyilatkozatok – eddig 135 darab – kérvényezéséhez. Az 1990-es évek elején a községi temetőben felállítottuk a második világháború és a sztálinizmus áldozatainak az emlékművét, melyet tavasszal készülünk felújítani, s mi indítványoztuk, hogy a KMPSZ emléktáblát helyezzen el az iskola falán a hosszú évtizedeken át tanárként itt dolgozó, megyeszerte közmegbecsülésnek örvendő, a közelmúltban elhunyt Ónody Géza tiszteletére. A tervekről szólva pedig megemlíteném, hogy közös pályázatot szeretnénk benyújtani az általános iskolával az oktatási intézmény könyvtárának a fejlesztésére.

Lajos Mihály