Ukrajna kudarcra van ítélve: a gondok gyökere

2011. január 14., 09:00 , 522. szám

Mottó: "A legjobban valószínűleg a jelentéktelenség Ukrajnáját gyűlölöm. Az álmok, remények, tettek jelentéktelenségét. A gondolkodás jelentéktelenségét." (Oleg Vitovics)

A modern Ukrajnának nincsenek perspektívái, mert nincs jövője - állítja a pravda.com.ua portálon megjelent cikkében Olekszij Tolkacsov. Az alábbiakban írása néhány figyelemre méltó gondolatát ajánljuk olvasóink figyelmébe.

Nézzenek ki az ablakon, s érezzék meg a különbséget a látottak és aközött, hogy beléptünk a harmadik évezredbe, egy világba, amely gyorsan változik és fejlődik, ahol küszöbön áll a geopolitikai vezetőváltás, kimerülőben vannak a nyersanyagforrások, a bolygó lakossága pedig feltartóztathatatlanul növekszik. A népek küzdelme a túlélésért tovább éleződik majd, az erős játékosok migrációs, pénzügyi és gazdasági nyomása csak fokozódni fog.

Ebben a világban, Európa kellős közepén, a leggazdagabb talajokon, létezik egy katasztrofálisan alacsony hatékonyságú ország - még kihalóban lévő lakosságának létminimumát sem képes biztosítani. Évek óta nem tudja eldönteni, milyen alkotmányra, milyen nyelvre, milyen geopolitikai orientációra van szüksége. Amennyiben a jövő a jelen lineáris folytatása, úgy Ukrajna továbbra is jelentéktelenségre van ítélve, bármire, csak arra nem, hogy Állam legyen.

A jelenlegi ukrán politikusok nem képesek változtatni bármin is. Jelentéktelen jelent teremtettek, amivel bizonyították képtelenségüket egy nagyszerűbb jövő megteremtésére. De nemcsak ők a hibásak. Az ukránok, mi mindannyian rászolgáltunk arra a hatalomra és országra, amellyel bírunk. Mert az álom nélküli nép olyan, mint a szárnyatlan madár: csak piszkítani képes, repülni nem.

Mi akadályozza a röptünket?

A pusztulás okai az ukránok nemzeti karakterének, mentalitásának, kollektív meggyőződéseinek szintjén keresendők. Ezért a jövő csak nemzeti kollektív tudatuk módosításával változtatható meg. Milyen kollektív meggyőződések fosztják meg Ukrajnát a távlatoktól, teszik lehetetlenné az Álmot, amely képes volna megváltoztatni a jövőt? Véleményünk szerint ezekből négy van.

A lét kilátástalansága

Az ukránok napról napra élnek, nem terveznek, és nem valósítják meg az elképzeléseiket. Az ukránok még a Kijevi Rusz idején mondtak le a jövő tervezéséről. Attól kezdve a kijevi állam beszüntette a külső expanziót és az építkezést, ehelyett belső villongások törtek ki, amelyek mindent elpusztítottak. Miért küzdöttek ezután a fejedelmek? Rusz és a szomszédos népek saját stratégiájáért? Nem, a maguk jelentéktelen pillanatnyi céljaikért küzdöttek, saját befolyásuk növeléséért.

A hasonló helyzetek számtalan alkalommal ismétlődtek az ukrán történelemben. Az ukránok hosszú távú stratégia nélkül taktikáztak. Sajnos 1991-ben az ukrán állam függetlenségének atyái sem rendelkeztek egységes jövőképpel. Ezért Ukrajna máig képtelen dönteni a választási rendszeréről, a reformokról, az államnyelvről.

Stratégia hiányában a társadalom nem tehet mást, mint reagál az őt érő pillanatnyi, változó ingerekre, körülményekre és tényezőkre. Ezért a mai reformok semmissé tehetik a tegnapiakat, hogy holnapután ezeket is eltöröljék a változó körülmények hatására.

A rendszert megfosztották céljától. Ebben a helyzetben bármilyen törekvés értelmetlen és hiábavaló. Az egyetlen indokolt szociális program ilyen körülmények között a "fogd a pénzt és fuss". Az ukránok, akik nem alkotják saját jövőjüket, arra kárhoztatnak, hogy a történelem objektumai legyenek. Ahhoz, hogy a szubjektumai legyenek, nemzeti Álomra van szükségük, ambiciózus stratégiára. Útban az Álom felé minden lépés értelmet nyer.

Az áldozat-komplexus

Az ukrán nép történelmi képe az áldozat képe. Ősidők óta hol a tatárok, hol a ljáhok (lengyelek - a szerk.), hol a moszkályok (nagyoroszok - a szerk.), hol a zsidók, a bolsevikok, az árulók, az álnok ellenségek, a körülmények, az összeesküvők, a nem kedvező sors áldozatai vagyunk. Ezek az eszmék hatják át gyakorlatilag az egész művészetét, munkásságát annak a népnek, amely Európa leggazdagabb földjén él.

A nemzeti szenvedésből kultusz, öncél lett. Az ukránoknak nincs szükségük a sikerre és győzelemre, hiszen mihez kezdhetnének velük a továbbiakban? Sokkal egyszerűbb veszíteni, azután panaszkodni. Éppen az áldozat-komplexus magyarázza az ukrán nép csodálatos tűrőképességét. A tűrőképesség önmagunk lassú feláldozása.

Az áldozat-komplexus szorosan összefügg a perspektívátlansággal. Az áldozat sohasem él a jövőnek, hiszen nem vágyik arra. Az áldozat a mának él, a jelen vagy a múlt szenvedésében, vég nélkül újra és újra átélve a maga fájdalmát.

Ukrajna ma már áldozatvoltának világméretű elismerését követeli. Ez lehetővé teszi, hogy többet fogyasszon a nemzetközi figyelemből, támogatásból, segítségből. Az áldozat szerepe nem más, mint a fogyasztás kifinomult formája.

Ezért alapul Ukrajna nemzetközi arculata a holodomoron, Csernobilon, a súlyos szovjet örökségen, valamint a fiatal államiság, a tapasztalathiányos demokrácia ideologémáin. Ez készteti arra az EU-t, az Egyesült Államokat, az IMF-et, hogy állandóan pénzt adjanak Ukrajnának, amely összegek azután a kijevi elővárosi birtokokon landolnak. Szinte megszoktuk már a gondolatot, hogy az egész világ az adósunk. Valójában Ukrajnára, az áldozatra a világon senkinek nincs szüksége.

Ahhoz, hogy más szerepet válasszunk, a sors uraiét, az alkotókét, az Álomból meríthetünk erőt. Minél erősebb az Álom, annál erősebb az akarat az elérésére, annál erősebb a nemzet lelke.

A kisebbségi komplexus

Az ukránság másik alapvető hibája az alacsony önértékelés, a kisebbségérzet, amelyet évszázadokon át szerénységnek álcáztak. Ez a komplexus nem engedi, hogy a legjobbaknak érezzük magunkat, s továbbra is mások árnyékában szerepelünk. Ezért kerestek az ukránok mindig tekintélyesebb partnereket, segítőket a litvánok, lengyelek, oroszok, krími tatárok, svédek vagy németek személyében.

Még most, elnyerve a függetlenséget sem érzi magát alkalmasnak Ukrajna arra, hogy önálló politikát folytasson, egyfolytában igyekszik hozzácsapódni az EU-hoz, a NATO-hoz, az USA-hoz, az IMF-hez vagy Oroszországhoz.

Itt az ideje, hogy ne a múlttal azonosítsuk magunkat, hanem a nagyszerű jövővel, amelyhez az Álmunk vezet bennünket.

A gyűlölet mátrixa

Az ukránok problémája az, hogy jól megtanultak gyűlölni - politikusokat, csinovnyikokat, vesztegetőket, adóhivatalnokokat, Ukrajna ellenségeit... Valójában saját magunkat gyűlöljük a komplexusainkért, a gyengeségünkért, a sorsunkért, a történelmünkért és országunkért, s végső soron törekvéseink jelentéktelenségéért. És csak ezt követően terjed ki ez a gyűlölet minden másra is körülöttünk.

Mindannyin a gyűlölet mátrixában mozgunk, naponta találkozunk vele. Ránk förmedtek a metróban? A DAI-s kenőpénzt követelt? Beépítették az udvarunkban a játszóteret? A költségvetésből szétlopják a befizetett adónkat, vagy egyszerűen két órát álltunk egy közlekedési dugóban, mert elvonult az elnöki konvoj?

Bennünket nem szeretnek. Úgy tekintenek ránk, mint a barmokra, emberanyagra, szavazóbázisra, fogyasztóra, plebsre. Nem örülnek nekünk a boltban, nem tanúsítanak irántunk tiszteletet a hivatalnoki irodákban. Minden választás a hatalmi szervekbe a gyűlöleten alapul, némelyik szakértő máris a "gyűlölet menedzsmentjéről" beszél mint a politikai technológiák legújabb irányzatáról.

A gyűlölet az ukrán problémák többségének gyökere. Destruktív, nem lehet boldogságra szert tenni általa, elérni a csodálatos jövőt. A gyűlölet társadalma nem tud a népet szerető politikusokat nevelni. Bármelyik progresszív eszme magja képtelen megfoganni ilyen társadalmi talajon.

Útban az Álom felé ki kell lépnünk a gyűlölet mátrixából.

Mi végre mindez?

E szomorú összkép láttán számos ukrán teszi fel magának a kérdést, mivel szolgált rá erre a büntetésre? Mi végre a kiábrándulás, a fájdalom, az elviselhetetlen életkörülmények? Valójában a megpróbáltatásoknak ez az útja páratlan tapasztalatot jelent, amely segít a népnek megvilágosodni, megérteni számos fontos dolgot. Bölccsé tesz, megedz, s kitárja a jövőbe vezető utat.

hk