Művészeti nevelés az óvodában

XI. Kárpátaljai Magyar Óvodapedagógus-konferencia

2011. február 18., 09:00 , 527. szám

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (KMF) adott otthont február 11-12. között a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) által immár tizenegyedik alkalommal megrendezett óvodapedagógus-konferenciának, ezúttal Művészeti nevelés az óvodában témakörben. Kárpátaljáról közel ötven óvodapedagógus jelentkezett a fórumra, őket a KMPSZ képviselői a főiskola Győr termében köszöntötték.

A konferenciát Gabóda Éva, a KMPSZ óvodaszekciójának elnöke nyitotta meg, aki konstatálta: jó újra sok régi ismerős arcot látni, közülük többen már évről évre rendszeresen, részt vesznek a konferencián, s örömteli, hogy számos új óvodapedagógus is elfogadta a meghívást. Mindez azt jelenti, hogy fontos számukra az új szakmai információk a megismerése, melyeket eredményesen alkalmazhatnak majd munkahelyükön.

Köszöntötte a résztvevőket Punykó Mária, a KMPSZ szórványprogram-koordinátora, az Irka című gyermeklap főszerkesztője is, aki kiemelte: a kisgyerekek nevelésében a szülők mellett a legfontosabb szerepet az óvónők játsszák.

Majd Berghauer-Olasz Emőke, a KMF Pedagógia és Pszichológia Tanszékének munkatársa tartotta meg nyitóelőadását Az esztétikai nevelés lélektani hatásai, személyiségformáló szerepe címmel. Ebben szó volt a rajzról mint a gyerek személyiségét kifejező tevékenységről. Az ábrázolási szándék a gyerekeknél kb. hároméves korban jelentkezik először. Mint elhangzott: a gyerekek rajzaiból a pedagógus következtethet a gyerek hangulatára, kedélyállapotára, sőt még családi körülményeire, kívánságaira is.

A konferencián a továbbiakban előadást tartott még dr. Lipcsei Imre, a Szent István Egyetem (SZIE) Pedagógiai Karának dékánja, a KMF Pedagógiai és Pszichológiai Tanszékének képviseletében Gabóda Éva, dr. Kopriva Attila és Ádám Erzsébet, valamint Punykó Mária is.

A konferencia lebonyolítását a Szülőföld Alap támogatta.

fzs