Ünnepi előadás Beregszászban

Méltatták Magyarország EU-s elnökségét

2011. február 25., 09:00 , 528. szám

Vörösmarty Mihály Csongor és Tünde című darabjának előadásával méltatták Magyarország 2011 első félévi soros európai uniós elnökségét a Magyar Köztársaság Beregszászi Konzulátusának szervezésében február 17-én a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színházban.

Az előadás előtt Bayer Mihály, a Magyar Köztársaság kijevi nagykövete mondott ünnepi beszédet. Mint hangoztatta, az egyik ok, amiért ezen alkalomból a beregszászi színházban gyűltek egybe, hogy ott minden este olyan élményt kap a színházlátogató közönség, amelyet széles körben ismernek. A rendezvény másik oka a szónok szerint az, hogy Magyarország egy sajátos időszakot él át, ez év első felében az Európai Unió soros elnökségét adja. Ennek keretében elsősorban politikai és gazdaságpolitikai kérdésekkel foglalkoznak a magyar diplomaták, de igyekeznek foglalkozni azzal is, hogy európai uniós elnökként Magyarországot, Magyarország kultúráját megjelenítsék a világban, jelezte. Hozzátette: a beregszászi előadás mellett ezzel a céllal szerveznek további kulturális eseményeket Kárpátalján és Ukrajna más településein is.

Ukrajnáról és a magyar EU-elnökségről szólva nem feledhetjük, hogy Ukrajna szomszédos országként a magyar külpolitika kiemelt területe, hangsúlyozta a diplomata. "Mi nagyon szorgalmazzuk az Európai Unióban, hogy Ukrajna mint európai ország egyszer tagja lehessen az Uniónak, kapjon olyan perspektívát, amely arra készteti országuk vezetőit és állampolgárait, hogy minden lehetségeset megtegyenek ennek érdekében ... Nagyon szeretnénk, ha ezt elnökségünk idején elő is mozdíthatnánk" – tette hozzá Bayer Mihály.

A szónok ugyanakkor emlékeztetett, hogy Ukrajna és Magyarország között húzódik a schengeni határ, s valószínű, hogy az elkövetkező néhány évben még nem sikerül lebontani azt. Van azonban példa arra, hogyan lehet meghaladni ezt a schengeni határt, s erre az egyik legjobb bizonyíték a beregszászi színház, jelentette ki. "Az a tekintély, az az elismertség, amellyel a színház rendelkezik az Európai Unióban, a beregszászit európai uniós színházzá teszi. Mi dolgozunk azon, hogy ez más területeken is így legyen" – zárta beszédét a nagykövet.

Az előadást követően a beregszászi konzulátus szervezésében állófogadásra került sor a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola épületében. Pohárköszöntőjében Tóth István beregszászi főkonzul a beregszászi színház előadását méltatva valóságos csodának nevezte, hogy a számos megpróbáltatás ellenére a társulat a mai napig létezik, hiszen életük mindennapi küzdelmet jelent a fennmaradásért, a létért, a művészetért. "Most is bizonyított a társulat, hiszen nagyszerű előadást láthattunk" – hangsúlyozta Tóth István.

hk